Ideiglenes helyre megy a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar, Énekkar és Kottatár Szerzõ: Albert Mária 2003. május 5. 22:36
Októberben költöznie kell a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak (NFZ), Énekkarnak és Kottatárnak, noha végleges próbatermei, irodái még nem készültek el a Nemzeti Színház mellé tervezett koncertpalotában. A Vörösmarty téri irodaházat lebontják, a Vigadót renoválják, az átmeneti helyet egyelőre keresik. Annyi bizonyos, hogy a közönségnek ebből semmit sem szabad érzékelnie, Kocsis Zoltán főzeneigazgató, Antal Mátyás karigazgató és Kovács Géza igazgató legalábbis erre tett ígéretet.
Születésnapon a MÁV Szimfonikus Zenekarnál Szerzõ: Stelzer Gábor 2003. április 30. 09:56
1945. május 1-én alakult meg a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az együttes igazgatója, Fenyő Gábor mindig udvarias és tartózkodó. Ez utóbbi jelző érvényessége viszont csak addig tart, amíg a zenekarról, a zenésztársakról, koncerttervekről nem kérdezik. Ekkor megszokott visszafogottságát feledve temperamentumosan beszél akár arról is, milyen megalázó helyzetben van a komolyzenei élet évtizedek óta népszerű, rangos muzsikuscsapata. Egy példa: április elején Németországban Pavarotti koncertjét kísérték. A világhírű tenor mesebeli gázsijának pontos összegét nem ismerjük, ellenben azt igen, hogy a MÁV Szimfonikusok zenészeinek havi átlagfizetése bruttó 74 ezer forint.
Este Starker Jánossal a Mezzo Tv-n Szerzõ: alma 2003. április 24. 11:00
Starker János
Madách paradicsomi fényének egy kései sugara vetülhet a nézőre, ha április 24-én, ma este 20 óra 45 perctől majdnem két és fél órát eltölt Starker János társaságában. Sajnos nem mindenki számára adott ez a lehetőség, csupán azoknak, akik kábelen, vagy műholdon venni tudják a Mezzo Tv adását. De talán e szerencsések igazolhatják: jogos az igény, hogy a közszolgálati csatorna megvegye az ARTE francia-német kulturális program műsorát. A múlt héten Budapesten vendégeskedő ARTE nyilván nem véletlenül hozta el Starker filmjét, amely ma este a Mezzón látható.
Színes évadot ígér az Operaház műsorterve Szerzõ: alma 2003. április 18. 11:01
Bartók Kodály és Kovalik- az új évad bemutatói
Hagyományaihoz híven magyar művel, a Székelyfonóval (Kodály) és A fából faragott királyfival (Bartók) nyitja majd új évadját, a 2003-2004-es szezont a Magyar Állami Operaház. De az első premier is hazai szerző alkotása: Szokolay Sándor Vérnászát Kovalik Balázs Szegeden már kipróbált, rendkívül hatásos rendezésében mutatják be szeptember 27-én. Helyreállt a rend a bérletfronton, a vasutasok, nyugdíjasok és diákok visszanyerik korábbi kedvezményüket, azaz számukra a napi jegyár felébe kerül egy "bemenet." A régi bérlőknek április 28-a és május 22-e között több mint három hetük lesz, hogy sorozatukat megújítsák.
A Rádiózenekarral Németországban Szerzõ: alma 2003. április 16. 16:16
Wiesbaden
Erlangen parányi óvárosa, Wiesbaden elegáns kaszinója, Köln nevezetes Dómja, A Majna-parti Würzburg régi hídja, a müncheni Filharmonia felé vezető hangulatos Isar-parti sétány, Regensburg keskeny, kacskaringós utcácskái - mindebből a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjai csak nagyon keveset láthattak. A márciusi turné szinte minden napján más városban koncerteztek Vásáry Tamás vezetésével.
Húsvéti koncert a szentírás jegyében Szerzõ: K.E. 2003. április 16. 15:56
Sebestyén Márta
Még nem ütközve a liturgikus időpontokba, de már jócskán az ünnepre való rákészülés szellemében, április 16-án este héttől a Millenáris Parkban lép föl Sebestyén Márta, Halmos Béla, Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel, aki egyben a húsvéti koncert komponistája is. A vallásos ihletettségű dalok három lemez anyagából adnak ízelítőt Énekelt Biblia címmel.
Szombaton kezdődtek a Salzburgi Húsvéti Játékok Szerzõ: alma 2003. április 14. 09:47
Sir Simon Rattle
Hatalmat akart szerezni szülővárosa fölött? Borsot törni a gőgös Bécsi Filharmonikusok orra alá? Munkában merülve felejteni a szégyenteljes múltat? Demokratizálni kívánta a zenét? Felhasználni a médiát? Számtalan fontos és sok lényegtelen oka volt annak, hogy Herbert von Karajan 1967-ben létrehozta a Húsvéti Ünnepi Játékokat Salzburgban. Halála után kiváló dirigensek léptek a Festspielhaus dobogójára, például Riccardo Muti és Claudio Abbado. Idén Európa ünnepelt karmester-sztárja, Sir Simon Rattle veszi át a játékok irányítását. A fesztivál április 12-én Beethoven Fideliójának koncertszerű előadásával kezdődik.
Vukán György triója és Vadon Irén a Raiffeisen Jazz Klubban Szerzõ: H. Magyar Kornél 2003. április 11. 16:29
Vukán György
A Raiffeisen Jazz Klub eddigi „rekordere” Balázs Elemér, az élvonalbeli dobos ugyanis november 8-án már harmadik alkalommal hozta lázba a közönséget a Raiffeisen Jazz Klubban, a Buda Stage színpadán. Játszott a sorozat első koncertjén, amikor a Trio Midnight lépett fel, a második alkalommal pedig a Balázs Elemér Group aratott hatalmas sikert. Ezúttal, november 8-án Vukán György zenekara, a Creative Art Ensemle, azaz a C.A.E. Trió játszott, Vukán György zongorázott, Hárs Viktor bőgőzött, Balázs Elemér dobolt, s egy nagy visszatérő: Vadon Irén énekelt az együttessel.
Közös lemezre készül Szakcsi Lakatos Béla és Borbély Mihály Szerzõ: H. Magyar Kornél 2003. április 11. 16:28
A vártnál is nagyobb sikert aratott a Szakcsi trió október 18-án a Tárogató úti IBS színpadán, a Raiffeisen Jazz Klubban. Az együttes vendége Borbély Mihály volt, aki sokak meglepetésére „szaxofonon tárogatózott”, de hatalmas ováció kísérte az együttes két fiatal, kiugró tehetségű tagjának, Pecek Lakatos Andrásnak és Orbán Györgynek a szólóit is. A műhelytitkokról a koncert után kérdezősködtünk.
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás a Zeneakadémián Szerzõ: Lőrincz Andrea 2003. április 7. 11:05
Kokas Katalin a 2002-es Szigeti József Nemzetközi Hegedűverseny abszolút győztese volt, legközelebb március 26-án lép föl a Magyar Rádió Márványtermében. Kelemen Barnabás legutóbb a rangos Indianapolis-i nemzetközi versenyt nyerte meg, március 14-én pedig Liszt-díját vette át. Mindketten fontos szereplői volta a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. Kelemen Barnabás a Strém Koncert március 8-i hangversenyén Prunyi Ilonával és Fenyő Lászlóval lép pódiumra az MTA dísztermében. Munkatársunk a Karthagói Nemzetközi Zenei Fesztiválon találkozott az ifjú művészpárral.
A Dohnányi Zenekar a Zeneakadémián Szerzõ: Albert Mária 2003. április 1. 14:18
Hollerung Gábor
A 10 éves fennállását ünneplő Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar április 1-én nagyszabású Operagálát ad Zeneakadémián. A műsorban Verdi művek részletei hallhatók, de ezen kívül Rossini, Wagner, Erkel alkotásai is megszólalnak neves szólisták, Kováts Kolos,Cserna Ildikó, Wiedemann Bernadett, Fekete Attila, Massányi Viktor- tolmácsolásában, továbbá a Honvéd Férfikar előadásában. Az Operagála dirigense a zenekar vezető karmestere, Hollerung Gábor. Az együttes 10 évvel ezelőtt alakult amatőr ifjúsági együttesből hivatásos zenekarrá. Hatóköre a zenei közéletben Budafokon és Tétényen túl is erős, a zenekari muzsikusképzés fontos műhelyének tartják. A szűkebb környezet ugyancsak megbecsüli, az idén nyíló új művelődési központba hangversenytermet is építtet az önkormányzat a kedvükért.
Bátori Éva és a Székely Mihály plakett Szerzõ: alma 2003. március 31. 15:51
Már a 2004-es évre is kapott felkérést: Seattle-ben Puccini A nyugat lánya című operájának női főszerepét énekli Bátori Éva. A magyar szoprán március 31-én vette át a Székely Mihály emlékplakettet, amelyet a Fészek Művészklub Alapítvány készíttet el az énekes halálának évfordulójára, 1964 óta minden esztendőben. A világhírű magyar basszus negyven éve, 1963-ban hunyt el, a nevéhez kapcsolódó operaszínpadi hősök, a Kékszakállú herceg, Ochs báró, Borisz Godunov, ma is érvényes viszonyítási pontként szolgálnak.
Grimaud és az Európai Ifjúsági Zenekar koncertje a BTF-en Szerzõ: Albert Mária 2003. március 31. 11:25
Grimaud és a farkasok
Harminc éves, nyughatatlan, a szeme vakítóan szürkéskék, mint Kailáé, Apaché és Lukasé, a három kedvenc farkasáé. Hélene Grimaud népszerű zongorista lemezei sorra jelennek meg, Schiff András azonban nem szereti, azt mondja, Beethovenhez sokkal kevésbé ért, mint a farkasokhoz. Így van-e? - alkalmuk lesz eldönteni, mert a Budapesti Tavaszi Fesztivál záróhangversenyén, Vladimir Ashkenazyval és az Európai Unió Ifjúsági Zenekarával lép föl március 31-én fél nyolckor a Budapest Kongresszusi Központban és Beethovent is játszik...
Világzene a Vigadóban Szerzõ: Albert Mária 2003. március 28. 10:10
A Tyerem Kvartett
A Budapesti Tavaszi Fesztivál máig emlékezetes pillanata volt, amikor 1999-ben a kitartó ünneplés boldogságában fürdő Maxim Vengerov hegedűművész "legeslegutolsó" ráadásként értékes mesterhangszerét a hóna alá kapta és elpengetett rajt egy orosz dalt, Scsedrin balalajka-dalát. Idén fordított, de hasonló erejű élmény vár a hallgatóra március 29-én a Pesti Vigadóban: klasszikusok balalajkán. Először szerepel Magyarországon a BTF vendégeként a ma már világhírű Tyerem Kvartett, amelynek CD-i - köztük a Jubilenium című - már nagy számban fogynak a nagyvilágban. Az együttessel lép föl a nem kevésbé neves orosz bariton: Vlagyimir Csernov, a San Francisco Opera szólistája.
Különleges rendezvények az összművészet jegyében Szerzõ: I-Web.hu 2003. március 27. 15:18
Lantos Zoltán
Március 29-én este új sorozat indul a Fonóban, amelyet ezentúl minden hónap utolsó péntekén rendeznek meg. A Fonódások(k) alapgondolata szerint minden alkalommal különböző művészeti területekről érkező előadók találkoznak, váratlan helyzetet teremtve önmaguk és a közönség számára egyaránt.
Klasszikus indiai tánc és zene a Pesti Vigadóban Szerzõ: Sulyok Máté 2003. március 26. 14:30
India öt klasszikus táncművészetének egyikét, a bharanatyamot mutatja be Padmaja Sureshi és együttese ma, szerda 19 órától a Pesti Vigadóban. Az est második részében a 27 éve alakult Calcutta Trio koncertje nyújt betekintést az észak-indiai klasszikus zene világába.
Elismerő kritikák méltatták a tengerentúli turné koncertjeit Szerzõ: Eszéki Erzsébet 2003. március 25. 12:59
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar - 18 évi szünet után - két hónapon át turnézott az Egyesült Államokban. A közönség szinte mindenhol lelkesedéssel fogadta az együttest, s a kritikusok általában elismeréssel írtak a koncertekről. „A teljes zenekar olyan tökéletesen játszott hangszerén, hogy azzal szinte az összes amerikai zenekart megszégyenítette” – írja például a New York-i koncertről szóló kritikájában Frederick L. Kirshnit, a három földrészt behálózó, tekintélyes internetes komolyzenei lap, a ConcertoNet.com kritikusa.
A Beethoven-terv jótékonysági estje Szerzõ: Albert Mária 2003. március 24. 15:51
"Káromoltam Istent, mert teremtményeit kiszolgáltatja a véletlennek, úgyhogy sokszor a legszebb virág megsemmisül...- Beethoven Heiligenstadtban kelt levelei a szörnyű kétségbeesés hangján szólnak - Tudd meg, hogy legnemesebb részem, a hallásom nagyon meggyöngült." Mi, akik a világ hangjaitól naponta megcsömörlünk, nem tudjuk, hogy siket vagy hallássérült társaink az élet milyen szépségeiről kényszerülnek lemondani. Balogh József klarinétművész és a Windland-Fúvósvilág Alapítvány munkatársai kitalálták, hogy létezik valamelyes kárpótlás. Március 18-án este bárki hallhatja.
A fesztivál új helyszínen, változatos programmal Szerzõ: Eszéki Erzsébet 2003. március 24. 13:56
Néhány évvel ezelőtt a Diapason című francia szaklap kilenc hangversenyzongorát tesztelt, a minősítés során szinte valamennyi kategóriában a Fazioli ért el maximális pontszámot, s megelőzte az olyan ismert márkákat, mint a Steinway, a Bösendorfer és a Yamaha. A budapesti Fazioli Zongorafesztivál ismét reprezentatív programja a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, idén már két helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémián és a budai (vizivárosi) Reneszánsz étteremben, amely a főváros legújabb kamaratermeként is funkcionál, Stradivari néven.
A Téli utazás Schuberttől és Zendertől Szerzõ: Albert Mária 2003. március 24. 13:29
Hans Zender
Különös, de érdekes ötlet: ugyanaz a szöveg kétféle megzenésítésben. Az érdekesség a műfajban van, az operairodalomban gyakran előfordult, hogy azonos témát, librettót egymás mellett (lásd: Bohémélet) vagy egymás után dolgoztak föl a zeneszerzők. Épp azt a versciklust azonban alig választották, kivált csaknem két évszázad eltéréssel. Schubert után Hans Zender komponált 1993-ban Wilhelm Müller Téli utazására zenét. Március 24-én este, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri dísztermében Matthias Gorne először Schubert Winterreiséjét szólaltatja meg, majd Luca Martin adja elő Hans Zender művét az Intermoduláció Kamaraegyüttes kíséretével .