Mint azt már megírtuk, idén els? alkalommal a dokumentumfilmek vetítése elkülönül a játékfilmekét?l, magyarán senki nem marad le semmir?l. Valahogy mégis az az érzésünk, mostoha dolog kora délel?ttre rakni azokat az alkotásokat, amelyek elfutó hétköznapjaink fontos pillanataira, szerepl?ire próbálják meg felhívni a figyelmet.

Dessewffy Zsuzsa: Párhuzamos töredékek

Dessewffy Zsuzsa Párhuzamos töredékek cím? filmje sz?kre szabott 57 percben tesz kísérletet arra, hogy összerakja Nagy Ervin életmozaikját. ? a hetvenes évek végén, a moszkvai televízió egyik kulturális magazinját nézve döbbent rá, hogy a világhír? m?vész, Moholy-Nagy László (akinek budapesti kiállításáról szólt a tévébeszámoló) nem lehet más, mint a nagybátyja. Nagy Ervin elhatározta, hogy minden politikai nehézség ellenére felkutatja még él? rokonait, így találkozott (az akkori NDK-hoz tartozó) Drezdában amerikai unokatestvérével, Hattula Moholy-Naggyal.

Szekeres Csaba

Szekeres Csaba Mami Blue-ja már teljesen más világot tár elénk: a tavaly befejezett filmben az özvegy Edina anyai gyötr?dését látva gombóc n? a torkunkban. Edina tíz év körüli fia autista, s az asszonynak döntenie kell, megpróbálja-e egyedül kínlódva felnevelni Karcsikát és annak egészséges húgát, vagy bentlakásos szakintézetbe adja a kisfiút, hogy Edussal végre normális életet élhessenek.

Kései születés

Szuhay Péter és K?szegi Edit Kései születés cím? filmjében az 1970 és 1983 közötti esztend?k elevenednek fel, az akkor még maroknyi roma értelmiség els? próbálkozásai a cigány kultúra összefogására, felvirágoztatására. A felvételeken Daróczi Ágnes, Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Kalla Éva és Szentandrássy István emlékezik vissza, s a film szimbolikus értelm? alapmotívuma Péli Tamás fest?m?vész akkortájt készült pannója, a Születés.

Varga Ágota:Fekete lista

Szintén a magyarországi cigányokkal foglalkozik Varga Ágota filmje, amely Feketelista címmel az 1944-ben munkaszolgálatra elhurcolt cigányok után nyomoz. A rendez?n? a Vöröskereszt segítségével kutatta fel a túlél?ket, akik szívszorító egyszer?séggel, ám megdöbbent? pontossággal idézték fel az akkori félelmetes id?szakot. A felejtés - halál, a túlél?k feladata, hogy emlékezzenek.

T?kések vagyunk, vagy mi - Sós Ágnes humorral próbálja filmjében oldani azt az emberi-társadalmi feszültséget, amely óhatatlanul egyre távolabb taszítja egymástól a szerepl?ket: egy magyar modern nagyvállalat öt vezet?je együtt alapította a céget, s most már a csúcson vannak. Vajon mérhetetlen gazdagságuk ellenére képesek-e még haverok maradni, avagy törvényszer?, hogy a hierarchia és velejárói bedarálják a korábbi barátságokat?

Papp Gábor Zsigmond

Miközben a Papirusz tudósítója e sorokat írja - már odahaza, a vetítések után -, az egyik kereskedelmi csatorna híradójának cirka kétperces beszámolójában (ennyit ér a Filmszemle?) Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmrendez? beszél a szakma nehézségeir?l, egyebek között, hogy a játékfilmesekhez képest a megpályázott pénzeknek jó, ha a felét kapják meg. Nos, pontosítsunk, ez csak az egyik baj, még ha óriási is.

Ha a fenti öt filmet most állatorvosi lónak tekintjük, sajnos az tuti befutóra hozza azokat a problémákat, amelyek miatt - valljuk be ?szintén - a mai magyar dokumentumfilmek többségét még mindig csak egy sz?k réteg nézi meg: disszonáns rendez?i módszerek, elavult kamerakezelés, unalomba fulladó (zaklatott, összedobott, átgondolatlan, stb.) szerkesztés, és a kísér? - az értelmezést segít? - információk teljes hiánya. Fáj a szívünk, amikor azt látjuk, hogy a kiváló ötleteket milyen módon valósítják meg az egyébként mélyen elhivatott alkotók.

Minden nagyrabecsülésünk és tiszteletünk mellett szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy 2003-at írunk, és bizony a nyolcvanas évek dokumentumfilmkészítési módszerei felett eljárt az id?. Mi, mai néz?k már másfajta képi világon nevelkedtünk, s ahhoz, hogy felkeltsék érdekl?désünket e témák iránt, és megkönnyítsék azok befogadását, alkalmazkodniuk kell a mi igényeinkhez. A mi világunkat térképezik fel, lépjenek hát már ki az ? világukból! Elég a fráziskésésb?l.

Ez egyáltalán nem jelenti a dokumentumm?faj "elfókuszosítását", sem "elvalóvilágosítását" - jó példa erre Almási Tamás Sejtjeink cím? alkotása, amelyet a tavalyi filmszemlén mutattak be, s nemrégiben sugározta a tévé is (amelynek esetében külön veszélyforrás a távirányító csábítása). Ennek ellenére ez a dokumentumfilm, a megfelel?en alkalmazott filmes eszközöknek köszönhet?en szabályszer?en "végignézette" magát. Feszes ritmus, érzékeny dramaturgia, objektív képek, ahogy kell. Ahogy kellene. Almási új filmjét (Az út vége) egyébként holnap vetítik - de ez már egy következ? tudósítás témája.

Kapcsolódó írásaink:
/cikkek/?id=1165
/cikkek/?id=1104= (itt olvasható a teljes program is)