Az els? jelenetben egy bundás-csizmás sarkkutató-szer? lény rátalál egy jégtömbre, felemeli, rálehel, majd magához szorítja. Egyszer?, mégis gyönyör? mozdulat. Persze azért itt mi Rómeó és Júliát fogunk látni, nyugtat meg az egyik fiatalember. Csak kicsit átírták: ezúttal a kegyetlen szül?k nem állják útját az igaz szerelemnek. Mert szeretni szabad, s?t kell is.

"De hogyan kell igazán szeretni?" - hangzik el a kérdés, nem is egyszer. Hiszen nekik - a szerepl?knek - nem szabad, mégis szeretnek. Konkrét válasz helyett kapunk néhány igazán szép és megható történetet, amelyeket itt-ott belesz?nek a m?be. S hogy akkor mir?l is szól a darab tulajdonképpen? Szeretetr?l. Barátságról. Az Életr?l, ahogy ?k látják. Kedves mozdulatokkal, ?szinte szavakkal.

Megnevettetnek, nem is egyszer. A kötényén egy kenyérsüt? inas képét visel? "Capuletné" teljes nyugalommal teszi fel a levetett cip?t egy tálcára, és viszi el. Egy hatalmas úszógumiban forgó "Rómeó-trió" a szépségr?l, a vágyról beszél. Csupa-csupa mosolyogtató kis epizód. Majd amikor már végleg elfelejtenénk, hogy itt a Rómeó és Júliát látjuk, becsusszan egy shakespeare-i monológ vagy aprócska párbeszéd. A Júliát a kanapén tologató dajka és Capuletné, aztán a báli jelenet. Igen, a darab mindvégig Rómeó és Júlia, csak ezt nem Shakespeare, hanem az élet írta.

A legszebb jelenet kétségkívül az, amikor az egyik Júlia így szól: "Ma vagyok a legszebb, mert ma boldog vagyok!" És valóban: sugárzik az arca. Majd felkiált: "Nevess! Nevess! Még jobban nevess!" És nevetnek, szívb?l, mindnyájan. Mi pedig csak ülünk, és gondolunk rájuk szívesen, ahogy azt az elején kérték. Hálásak vagyunk ezért a szívmelenget? egy óráért, különösen, mert nekik százszor annyi munkájukba került ez az el?adás, mint bárki másnak kerülne.

Upor Ágnes

Megrendít? színházi élmény a Gondolj rám szívesen. Megrendít? és színházi. A Baltazár színház fogyatékos színészei egyszerre játsszák saját magukat és mások által megírt-megrendezett szerepüket, s mindkett?t egyformán ?szintén. Minden percben érezhet?, milyen rendkívül mélyen érintik ?ket azok az érzések és gondolatok, amelyeket - hol a maguk nyers megformálatlanságában, hol kifinomult színházi(as) eszközökkel - elénk tárnak. Ez segíti át ?ket is, a néz?t is minden buktatón.

Könnyen megeshetne, hogy egy effajta kezdeményezés a (nem elhanyagolható!) terápiás célokon túl semmit nem szolgál. S?t, ami sokkal rosszabb: azzal, hogy munkájukat közönség elé viszik - széls?séges esetben - a játszók kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Vagy épp ellenkez?leg: el?fordulhatna, hogy a néz? szánakozásból (esetleg az "egészségesek" b?ntudatától gyötörten) "túlszereti" - végs? soron: szeretettel, de lekezeli ?ket.

Itt ez a veszély nem fenyeget: az elfogódottság hamar leküzdhet?. Mert ez nem afféle "szemlesüt?s" találkozás. Az el?adás mélyen, nyíltan a közönség szemébe néz. És az - ha állja ezt a zavarba ejt? (de nem vádló!) tekintetet - sok mindent megért, sok mindenen elgondolkozik. Például azon, hogy hány olyan alapvet? emberi "jog" akad, amellyel nem ugyanolyan magától értet?d?en élhetünk mindannyian. Hogy mi minden "egyébt?l" is megfosztja a természet és a társadalom azt, akinek nem adatik meg a "hibátlan" agy- és idegi m?ködés. Például attól, hogy "normálisan" szeressen. 

A Baltazár színház el?adása békés lázadás eme jogfosztottság ellen. A színészek határozottan bejelentik igényüket arra, hogy ugyanúgy szerelembe eshessenek, mint mások. Értsd: hogy ugyanúgy felemelje és egyszersmind elbutítsa ?ket a szenvedély, mint bárki mást. Hogy boldogok legyenek, vagy válogatósak, oktondik, bizonytalanok. Egy fiú például arról beszél, hogy neki bizony szemüveges csaj soha nem kellene, a "szemüveges csaj" pedig arról, hogy egy bizonyos fiúval a világ minden kincséért sem járna. Egy világtalan fiatalember elmeséli, hogy egy buliban megtetszett neki egy lány, de aztán megismerkedett a barátn?jével, és az is megtetszett neki - így aztán nagyon nehéz volt döntenie (végül azt választotta, amelyik lát egy kicsit.) És persze sok szó esik a szerelem kínjairól, arról, hogy "a plátóiból kin?ttem, a valódi meg tilos". Az el?adásból teljességgel hiányzik a csöpög?s önsajnálat. Egyszer?, ?szintén elharsogott mondatok, hol megható, hol bumfordi gesztusok, gyakran az önirónia kedves fintorától kísérve.

A saját életükb?l (illetve sorstársaik tapasztalataiból) kiemelt példák nem elkülönül? kommentárok. Ellenkez?leg: mintha a mini-történetek közé ékelt Shakespeare-jelenetek tükröz?dnének vissza elvontabb síkon az ? valóságukra. Nyilvánvalóan kívülr?l jött (feltehet?leg a rendez? vagy a játékmester sugalmazta) színházi megoldások - helyzetgyakorlatok, némajátékok, kellékkel-bútorral-eszközökkel "eltáncolt" jelenetkék sorakoznak a monológok mellett és között. Színészek és vezet?jük dics?ségére válik: soha, egyetlen percig sem érezni, hogy a színészek valami t?lük idegen, rájuk er?ltetett, meg nem emésztett "m?vészi eszközökkel" élnének, vagyis afféle betanított bábukként okoznának kínos perceket önmaguknak vagy a néz?nek.
Többségük hibásan, vagy rosszul beszél (bár úgy t?nik, ezen a téren is rendkívül sokat fejl?dtek a kezdetek óta), többüknek a mozgás-koordináció is gondot okoz. Csakhogy itt nem történik semmiféle kísérlet ennek elkend?zésére, "kozmetikázására". Úgy színészkednek, ahogy tudnak: er?feszítéseket tesznek, de nem tettetnek, így aztán könny? ?ket ?szintén és der?s szívvel szeretni.

Upor László

Baltazár Színház: Gondolj rám szívesen
Júliák: Horváth Szilvia, Kántor Nóra, Kovács Veronika, Kudari Réka, Raffael Erzsébet, Taligás Anna
Rómeók: Erd?s Balázs, Fehér Dániel, Kozma Bognár Sándor, Medetz Attila, Ócsai András, Szilvásy Márton, Vörös Ferenc
Játékmester: Gy?ry Franciska
Rendez?: Elek Dóra