Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Mézédes áfonyák (Zene-bona)
Szombat este Budapesten lépett fel a The Cranberries
Szerző: Mucsányi Marianna
2002. november 5. 10:37

Ahogy az el?zenekar hiányában szokás, a m?sor el?tt magnóról igyekeztek bemelegíteni minket és a hangfalakat a kever?pultok varázslói, majd megjelentek és hangolni kezdtek a roadie-k. Ekkorra már hangos füttyszóval és ütemes tapssal követeltük a négy fanyar, számunkra mégis nagyon édes "gyümölcsöt", akik a Volt egyszer egy vadnyugat dallamai után pár percnyi késéssel végül belekezdtek programjukba. Mégpedig nem is akárhogyan. A tavaly kiadott lemez sikerével, az Analyse-zal nyitott az ír négyes, illetve egészen pontosan hatos, mivel a koncertre egy extra gitáros-háttérénekessel és billenty?ssel egészültek ki. A fülsüketít? üdvrivalgással fogadott Dolores O Riordan énekesn?nek nem tartott sokáig, hogy kontaktust teremtsen lelkes híveivel: már az els? dalnál megénekeltetett bennünket. És tényleg... Ahogy a dal szövege tanítja: nem kell itt elemezgetni, csak becsukni a szemeket, belélegezni a leveg?t, és az ember valóban szabadnak érzi magát.

Rögtön tudtuk, hogy egy csodálatos este el?tt állunk, és a zenekaron látszott, hogy épp ugyanannyira élvezi már az els? néhány percet is, mint mi. A nyitódallal megadott alaphangot sikerült aztán szép hosszan kitartani: jöttek a nagyobbnál nagyobb kedvencek. Zombie, Ode To My Family, Linger... Fantasztikus volt látni és f?ként hallani, ahogy pár ezer ember önfeledten együtt énekel a csapattal, és nemcsak a refréneket, hanem a versszakokat is kívülr?l tudja - úgy t?nt, mindenki. Hangszálakat nem kímélve néhány ír zenész angolul megírt szövegeit daloltuk, és mégis, legf?képpen magunkról és magunknak énekeltünk. Arról, mit gondolunk a háború borzalmairól, hogyan érzünk családunk, szerelmünk iránt. Persze, hallom, ahogy az "elemz?k" most azt mondják, a kilencvenes évek könny?zenéjének kordokumentumai ezek. Igazán fontossá azonban attól válnak, amit személyesen jelentenek mindenkinek, s ez az intimitás - tán paradoxnak t?nik - él?ben, ezrek jelenlétében tapasztalható meg. Vajon meddig sikerülhet a zenészeknek a teremben tartani ezt a fantasztikus érzést...? - t?n?dtem naivan.

Naivan, mert egymás után sorakozott fel a többi óriási közönségsiker, és mi örültünk, hiszen szabadon dönthettünk (Free To Decide), szomorkodhattunk, mert nem lehettünk azzal, akit szeretünk (I Can t Be With You), gyönyörködhettünk az újrakezdés és a nárciszok csodájában (Daffodil Lament). És mindemellett nagyon hálásak lehettünk, amiért néhány kevésbé ismert dalra is futotta a szigetországi muzsikusok energiájából, s?t, ahogy eljátszották azokat - láthatóan-hallhatóan, de leginkább érezhet?en - további meglepetésekkel örvendeztettek meg mindannyiunkat. A Desperate Andy-t többszörös gitárszólóval f?szerezték, a Pretty-be varázsolt beszédbe hajló ének és a dübög? basszusgitár kett?se hallatán pedig az ember egész teste lúdb?rzött.

S ha már energiáról esett szó, mindenképp külön említést érdemel Dolores, aki egy pillanatra sem állt meg. Konferált, gitározott, táncolt, id?nként pedig - mint valami pantomimm?vész - szinte eljátszotta a számokat. Meg persze énekelt. Az eredeti változatokhoz legtöbbször h?en: ami ott nagyon magas, az itt is nagyon magas volt, ami dühös, az dühös, ami gyönyör?, az gyönyör?. A stúdióban többszörösen rögzített hangokat természetesen nem adhatta vissza, de sebaj: azokat mindenki meghallgathatja otthon. Megmutatta viszont, hogyan kell fejet rázni, flitterekt?l csillogott, és hagyta, hadd énekeljen a színpad túloldalán lüktet? sokaság, amit mi örömmel tettünk vele s néha helyette is. Társai pedig - afféle nélkülözhetetlen segédmunkások módjára - megbízhatóan szolgáltatták a hátteret. A még megmaradt kötelez? favoritok közül sem hagytak ki egyetlenegyet sem, ami meglepetést nem okozott, aktív tömegmozgalmat és csendháborítást viszont annál inkább. K?keményen szólalt meg a Hollywood, a Salvation és a Ridiculous Thoughts, amelyeket serényen végig is tomboltunk, ahogy illik.

Egy és negyed óra elteltével aztán véget ért a varázslat els?, sajnos hosszabb része. Rövid id?re elköszöntek a zenészek, de ez a pár perc alighanem csupán további csigázásunkat szolgálta, no meg Dolores-nek eddig tarthatott szusszanni egy kicsit és magára öltenie egy másik fellép?ruhát. A sz?nni nem akaró ováció visszacsalogatta az "áfonyákat", és el?bb alaposan megmozgattak mindenkit az aktuális válogatáslemezr?l eljátszott két dallal, majd elb?völtek a bájos Chocolate Brown-nal, hogy végül a Dreams cím? klasszikussal kívánjanak jóéjszakát.
 
 
Jelenleg 4 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény