Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Hangszerek négy égtájról (Zene-bona)
Novemberben a Millenárison folytatódik a sztárzenészek felvonulása
Szerző: H. Magyar Kornél
2002. november 8. 10:18


A sort még október közepén Mike Stern kvartettje nyitotta
. Stern már többször is járt Magyarországon, legutóbb idén nyáron, a gyulai dzsesszfesztivál sztárvendégeként. A jelek szerint nem szegi az 50 éves gitárfenomén kedvét túlzottan, hogy lemezkiadója, a patinás Atlantic a közelmúltban bejelentette: a CD-piac siralmas helyzetére való tekintettel nemcsak Stern szerz?dését bontja fel, hanem egész dzsesszkiadói üzletágát megszünteti. Talán igaza lehet Pat Methenynek, aki legutóbbi ittjártakor egyenesen abszurd helyzetnek tartotta, hogy zenészek felvételeit egyesek azért adják ki, hogy pénzt keressenek vele? A jelek szerint Stern is hasonló véleményen van: az eladási ráták siralmasak ugyan, de a koncertek hangulata nyáron is, most is frenetikus volt. Mégiscsak az él? zene atmoszférája az igazi.

Hatványozottan igaz ez a roma zenére, mely a kivételes magyar gitárosnak, Babos Gyulának is fontos ihlet?je. A cigány kultúra nagy csodálója, Federico Garcia Llorca szerint minden m?vészeti alkotás csak egyetlenegyszer él igazán: ?itt és most?. Babos is pont ezt várja azoktól a zenészekt?l, akiket Project Romani elnevezés? formációjában immár évek óta foglalkoztat - nem  eredménytelenül. Mint minden cigányzenei koncerten, a Project Romanin is elmaradhatatlan a felfokozott hangulat, a közönség kivételesen katartikus élménye. Babos Gyula koncertje október 31-én lesz a Millenáris sorozatában.

Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band
Persze autentikus folklórt is talál, aki a tiszta forrásokra szomjazik.
A Millenáris vendége lesz többek között a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band (november 4., 20.00 Fogadó a Millenárishoz); délszláv táncházat tart a Söndörg? együttes (november 7., 20.00 Fogadó); a Kárpát-medence hagyományát átfogó igénnyel mutatja be a D?v? (november 11., 20.00 Fogadó). A megbékélés jegyében tart közös Hanuka-Ramadán ünnepséget a Di Naye Kapelye klezmer-együttes és a marokkói muzulmán zenei hagyományokra építkez? Chalaban (november 29., 19.00 Teátrum).

Trilok Gurtu
Két további világsztár várható még a Millenáris novemberi programjában: 12-én az indiai Trilok Gurtu
lép fel. Gurtu kimagasló hangszeres technikáját nem méltatjuk eléggé azzal, ha kiemeljük, hogy többször is elnyerte az els? számú amerikai dzsessz-szaklap, a DownBeat magazin legjobb üt?hangszeresnek járó díját. Kedvenc zenésztársai itthon is különleges megbecsültségnek örvendenek: megtaláljuk köztük Pat Methenyt, Joe Zawinult, John McLaughlint, Jan Garbareket és Ralph Townert is. Az örök kísérletez? Gurtu, aki több invenciót átvett John Cage-t?l, most talán kicsit letisztultabb korszakába lép: a budapesti koncert társmuzsikusai ugyanis az indiai klasszikus zene zárt világát képviselik - visszacsatolva Gurtu játékát is autentikus gyökereihez. Roop Kumar szintén üt?hangszeren, az észak-indiai tablán, míg Ronu Majumdar bambuszfuvola-játékával mutatkozik be az itthoni közönségnek. Trilok Gurtu legújabb, Beat of Love cím? lemezét népszer?síti.

Trilok Gurtu zenéjéhez négy nappal korábban az itthoni Tin-Tin Quartet alapozza meg a hangulatot. Sz?ke Szabolcs kamaraegyüttese a dzsessz és az etnikus zenei képletek fúzióját különleges, intim megszólalás kíséretében valósítja meg. Az együttes megbecsült tagja Szalai Péter: a virtuóz üt?hangszeres a hagyománytisztel? indiai zenei el?adásmódnak évtizedek óta elkötelezett híve. A Tin-Tin zenéje nyugodt szigetet jelent azok számára, akik igazán ki akarnak kapcsolódni egy-egy estére a rohanó mindennapokból.

Bireli Lagréne
A Millenáris másik kiemelt fellép?je november 24-én
a fiatal kora ellenére is zseniális francia gitáros, Bireli Lagréne. Lagréne az európai dzsessz virtuóz hagyományának képvisel?je, Stéphane Grappeli és Django Reinhardt m?vészetének méltó örököse. A jelek szerint nemcsak a magyar romák szereznek idejekorán csodagyerek-státuszt: az ifjú titán 12 évesen jelentette meg els? lemezét, és ma már igazi nemzeti h?snek számít hazájában.

A Millenáris novemberi zenei programjait rendhagyó módon komolyzene zárja: az Erd?dy Kamarazenekar november 30-án lengyel kortárs zeneszerz?k m?veib?l ad el? egy csokorra valót, Lukasz Borowicz vezényletével.

Az egyes koncertek jegyárai 300 és 1000 forint között mozognak, a két világsztár fellépésére pedig 4000 forintért lehet bejutni. További információk: 438-5312, 438-5335; E-mail: [email protected].

A Millenáris teljes zenei programja alább olvasható:

Október 31. 20:00:Babos Project Romani 
November 3. 20.00: Birta Subject Pictures (dzsessz)
Birta Miklós - gitár, Mits Gergely - basszusgitár, Szabó Dániel - zongora, Szend?fi Péter - dob
November 4. 20.00: Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band
Balogh Kálmán - cimbalom, Budai Sándor - heged?, Kovács Ferenc - heged?, trombita,
Major László - heged?, Kuti Sándor - gitár, Novák Csaba - b?g?
November 7. 20.00: Délszláv táncház a Söndörg? együttessel
Bokros György - b?g?, litárka, ének
Buzás Attila - basszprímtambura, brácstambura, litária, ének
Eredics Áron - prímtambura, csellótambura, tarabuka, ének
Eredics Dávid - klarinét, furulya, kaval, gajde, prímtambura, ének
Eredics Benjámin - brácstambura
Wertetics Szlobodán - harmonika, csellótambura, tapan, ének
November 8. 20.00: Mizar (rock)
Bábiczki Boglárka - ének, Sárközy Fanni - ének, billenty?k, Jovi?evi? Jasna - szaxofon,
Schneider Péter - gitár, Csizmadia László - basszusgitár, Pusztai Gábor - dobok
November 9. 20.00: Tin-Tin Quintet
Sz?ke Szabolcs - gadulka, kalimba, mbira, sanza, Juhász Gábor - gitár, Monori András - kaval, fujara, sanza. Szalai Péter - tabla, sanza, mbira, bass-kalimba, Nyusztay Iván - tabla, ganjira, ghatam
November 11. 20.00: D?v? (népzene)
Hrúz Dénes - heged?, duda, Hrúz Szabolcs - kontra, Andrássy Ferenc - cimbalom,
Nagy Ignác - b?g?
November 12.: Trilok Gurtu (India)
Trilok Gurtu - üt?hangszerek, ének, Roop Kumar - ének, tabla, Ronu Majumdar - bambuszfuvola, harmónium
November 15. 22.00: Korai Öröm (worldbeat)
Biljarszki Emil - billenty?k, Csányi Viktor - dobok, Jócsik János - üt?hangszerek,
Kilián Zoltán - basszusgitár, Nádasdi Zsolt - üt?hangszerek, Paizs Miklós - fujara, tilinkó, doromb, Szalai Péter - gitár, Vécsi Viktor - ének
November 21. 20.00: Globetrotters (Pl) (dzsessz/világzene)
Bernard Maseli - vibrafon, kat midi controller, Kuba Badach - ének, Jerzy G?ówczewski - szoprán és altszaxofon, fuvola, Nippy Noya (Indonézia) - dob, üt?hangszerek
November 22. 20.00: Újdimenzió M?hely (A-H) (kortárs zene)
Fritz Novotny (A) - szaxofon, Babits Antal - klarinét, basszusklarinét, kontrabasszusklarinét, L?rinszky Attila - nagyb?g?
November 23. 20.00: Mészió Funker (funky)
Baktai Anikó - ének, Balázs Tibor - üt?hangszerek
Mészáros Gábor - üt?hangszerek, Nagy László - gitár, Perjés Szabolcs - basszusgitár
Vinnay Csaba - billenty?s hangszerek, Zsemlye Sándor - szaxofon
November 24. 20.00: Bireli Lagréne Gipsy Project (F) (dzsessz)
Bireli Lagréne - gitár, Holzmano Lagréne - gitár,Hono Winterstein - gitár, Florin Nicolescu - heged?, Diego Imbert - b?g?
November 25. 20.00: Pély Barnabás & United Plays Jazz (funky dzsessz),
Pély Barnabás -ének, basszusgitár
Vadasi Péter - dob, Mits Gergely - basszusgitár, Romhányi Áron - zongora, rap
November 26. 20.00: Bëlga (esztrád hip-hop)
Kékesi Balázs, Jäger Barnabás, Gy?rffi Tamás, Paizs MiklósDJ. Titusz
November 27. 20.00 : T?zk? Csaba Együttese (dzsessz)
T?zk? Csaba - szaxofon, Dresch Mihály - szaxofon, Borbély Mihály - szaxofon, Szandai Mátyás - b?g?, Baló István - dob
November 29. 19.00: Együtt ünnepelünk
Hanuka-Ramadan-Mikulás ünnepség
Chalaban, Di Naye Kapelye, Nagy János Trió- Kótha Judit- Szerényi Béla
November 30.: Erd?dy Kamarazenekar (komolyzene)
Az Erd?dy Kamarazenekar hangversenye klasszikus és kortárs lengyel szerz?k m?veib?l. Vezényel: Lukasz Borowicz

 
 
Jelenleg 4 olvasó böngészik a Papiruszon

Ingyen hirdetés | Fesztivál, rendezvény
Weboldal készítés