A Varázskert örökösei cím? el?adás az Akácos Udvar pinceszínházában izgalmas esti szórakozásnak ígérkezett, hiszen a produkció teljes sötétségben zajlik. A nyolcéves kisfiú, aki már régóta nem fél a sötétségt?l, mert er?s és bátor, alig várta, hogy elérkezzen az a bizonyos este. És valóban, a lámpák elalszanak, és sohasem tapasztalt vak sötétség borul ránk. A mese az istenek kertjében, tündérek közt játszódik. És ezek a tündérek úgy járnak-kelnek köztünk, mintha mi, a közönség, láthatatlan kis lények lennénk csupán, akik titkos szemlél?i ennek a dimenziónak. Hamarosan teljesen elegendjük magunkat, kényelmesen elhelyezkedünk a földre helyezett párnákon, a gyerek az ölembe hajtja a fejét, és élvezzük, ahogy a sötétben egyre tágul a tér. A hangok különböz? irányból érkeznek, és röpítenek mindig új helyszínekre. Az illatok akkor is elárulják a szerepl?k hollétét, ha éppen nincs párbeszéd.

Az elhangzó mondatok olyan szívhez szólóak és sokatmondóak, mintha a kedvenc fantasy történetek legszebb mondatait gyúrták volna össze egy új mesében. Benne van az összes tündér kedvessége, és a többezer éves manók bölcsessége. És a hangok! Gyönyör? földöntúli hangok, mintha nem is embereket hallanánk. Ezeket a szerepl?ket nem a külsejük alapján választották. A hangjuk az, ami egyedülálló. Meleg, bársonyos és kristálytiszta.

Fény és képek hiányában teljesen magunk maradunk fantáziánkkal, Álomország valósággá válik számunkra. Valóban látom az iszapparipákat, a felh?kön nyargaló Leveg? úrn?t, ahogy csillogó kék ruhájában táncol, és fejét hatalmas barna hajzuhatag díszíti. Ez a személyes élmény gyorsan elfeledteti velünk, hogy valójában nem vagyunk egyedül a néz?téren. Csak akkor ocsúdunk fel, mikor kiderül, hogy a mi segítségünkre van szükség. Jázmin tündér megmentésére egy varázsfonal segítségével sz?k barlangon vezetnek végig bennünket az istenek kertjéb?l Ámon királyfi palotájába. Fel kell állnunk a teljes sötétségben. Ekkor döbbenek rá, hogy nem is tér tágult ki végtelenné, hanem én mentem össze a sötétben parányi porszemmé, elvesztettem a testem, a méreteimet. Csak a hosszú út végére merek teljesen kiegyenesedni, mert félek, hogy szétfeszítem ezt a kedves, sötét világot.

A történet maga is éjszaka játszódik, ahol a tündérek csak azért látnak, mert éjoszlató varázsfüvet kentek a szemükre. A mesének a pirkadó hajnal fénye hozza el a szomorú-boldog végét. A fények lassan gyúlnak ki, a színpadon pedig öt m?vész fogadja a sz?nni nem akaró tapsot. Közben lopva a gyereket figyelem. Ezerszer mondtam már  neki, hogy színházban tapsolni kell, mert a színészek ezért játszanak. Ezzel tudjuk meghálálni a szépséget, amit kaptunk t?lük. Most nincs szükség unszolásra. 

A hazafelé vezet? út az esti sötétben méltó befejezése a napnak. Nem vezetek olyan gyorsan, mint máskor. Újra meg kell szoknom a teret, a fény játékát az aszfalton, a házak oldalán. Beszélgetünk. Elmagyarázom, azért játszódott vaksötétben az el?adás, hogy megérezhessük, a vakok miként élik meg az örömöt, a bánatot, a sötétséget. Az életet. A vakok színházának mottója lehetne, amit a gyerek mond végül: "A vakok nem is vakok. ?k a sötétben látók".

Írta: Békefi Róbert
El?adja: Vakrepülés Társulat

Dunyha / Leveg? úrn?je - Pet? Tünde
Lomha / Föld úrn?je - Dunaveczki Leona
Jázmin / Gyógynövények úrn?je - Máj Kriszta
Celesztina / Tündér - Fodor Ágnes
Álmon / Királyfi - Magyar Csaba
Érzetmester: Szabó István
Zenecsiholó: Pál Zsolt
Dallamosító: Allgeier Richárd
Hangmágus: Karányi Dániel
Segít?kezek: Fischl Gabi, Márton Ádám
Egyberendez?: Sallai Zoltán

Akácos Udvar 1073 Bp., Akácfa u. 61. Tel.: 322-5084, jegyrendelés: 343-1035
www.pille.hu/vakrep
e-mail: [email protected] 

Novemberben 13-án szerdán és 14-én csütörtökön este hétt?l lesznek el?adások.