A képeket -spud- készítette

Az el?bbiekben vázolt problémát az “autonóm riport” elnevezéssel szokás feloldani, mely jobban visszaadja az ebbe az irányzatba sorolt fotográfusok képalkotási szándékait. Autonóm annyiban, hogy a létrejött riportokat nem zárja a sajtófotó, mint alkalmazott fotográfia terjedelmi és m?faji kötöttségei közé, tágabb teret nyújtva a fotográfus önkifejezésének. Azonban mégiscsak a riport kategóriájába tartozó fényképekr?l van szó, azaz alkotóik tiszteletben tartják az optikai látványt, és tartózkodnak az események menetébe való beavatkozástól. (Az el?z? mondatba foglalt állítás számos médiaelméleti paradoxont foglal magában, de err?l kés?bb.) Az így létrejött képek elszakadnak az egyszer? tényrögzítést?l, számukra a valóság csak ugródeszkául szolgál metaforikus tartalmak kifejezéséhez.
A DOKK csoport alkotóinak a Magház udvarán és a két épületszárny emeleteit összeköt? üvegfalú folyosókon kiállított fotói ideális terepet kaptak ehhez a valóságtól való elemelkedéshez. A kétoldalt fellógatott képek közt, a város házai fölött sétálva, könnyebb belehelyezkedni a képek sajátos hangulatába. Eleinte ez nem is ment könnyen, mert a kiállított képeknek versenyezniük kellett a szemközt lév? Állatorvosi Egyetem parkjának ebb?l a néz?pontból általam eddig még nem szemlélt látványával. A fotók min?ségét mindenképpen jelzi az a tény, hogy néhány perc múlva gond nélkül bele tudtam helyezkedni a fotográfusok alkotta világokba, ami, ha belegondolunk, nem kis teljesítmény a képáradattól elkényeztetett szem számára.
A kiállítás rendez?je jó érzékkel helyezte Rákosi Péternek a budapesti utcai tüntetések résztvev?ir?l készített portréit a ház kertjének az utca fel?li oldalára. A jobb-, baloldali, vagy semleges pártok tüntetéseinek utcai színházában identitásukat keres? városlakók tárgyszer?en megfogalmazott portréi megteremtik a kapcsolatot az utca és a Magház kiállítási tere között. Molnár Zoltánnak a Sajtófotó 2001 kiállításon díjat nyert képriportja is további jelentésréteggel gazdagodott az üvegfalú folyosó térében. Az Európa peremén, félparaszti sorban él? erdélyi emberek sorsát bemutató, h?vösen poétikus képei a Magház posztmodern terében még inkább Kárpátok közt él? magyarok átalakulóban lév? életvilágának kontrasztjairól beszélnek. Vancsó Zoltánnak az embert tágas, üresnek látszó természeti térbe helyez? képei is gazdagodtak a háttérb?l belátszó nagyvárosi épített környezet alkotta kontraszttal. A Fekete András Krím félszigeti képein szerepl?k lelkiállapota közel van ahhoz, mint amikor a szárazföldi ember a tengerparton a végtelennel való ismerkedés ajtaján keresztül egy másfajta valóságba nézhet bele. A Fekete Zsolt kamerája eléje kerül? emberek makacsul belenéznek a gépbe. A borszéki két nyugdíjas, a dunaparti árvízben álló két kisfiú, a csepeli vurstliban álló nagyran?tt kamaszlány nézésén keresztül az id? egy szeletét sikerült a kimetszés által megállítania. Sióréti Gábor vidéki búcsúban készített képein nem a vurstli magával ragadó hangulatába való belefeledkezés az uralkodó, szerepl?inek arcán mintha annak a belátása tükröz?dne, hogy a megváltás ma (is) elmaradt, s a következ? búcsúig várni kell. Rajcsányi Artúr katonai pótszolgálata alatt, becsempészett géppel készített képei között van egy, amelyiken két pótszolgálatos katona cipel egy-egy vastag léckeretet. A gyakorlótérnek használt, lepusztult börzsönyi tájban tevékenyked? két ember távolról lefényképezett látványa Svejk szellemét csempészi be ebbe a kelet-európai szép reménytelenségbe.

A Dokk: fotókiállítás cím? tárlat október 24-éig látható, a Rottenbiller és Huttya utca sarkán található Magház épületben.
www.maghaz.hu