Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Vigyázó szemetek Szolnokra vessétek! (Archívum)
I. Nemzetközi Filmvásár és Képz?m?vészeti Filmszemle
Szerző: I-Web.hu
2002. szeptember 30. 13:46

Paksi Csaba, szervez? lapunknak elmondta: a Tisza Mozi Kft égisze alatt létrejött vásár megrendezése mintegy 40 millió forintba kerül, amelyet – egyebek mellett -  az ORTT több mint 4 millió, Szolnok város önkormányzata pedig 3 millió forinttal támogat. Eddig 30-40 cég jelezte részvételi szándékát, ám a legtöbb érdekl?d? az utolsó napokban regisztráltatja magát. A filmvásárra érkeznek mozi- ,és videóforgalmazók valamint televíziós társaságok Indiából, Iránból, Franciaországból és hazánkból is. A magyar filmes cégek között Szolnokon találjuk majd a Kecskemétfilm Kft-t és a Mokép-Hungarofilmet, amely mintegy ezer produkciót kínál majd az indiai, nepál és angol standok mellett. A vásárral egy id?ben filmfesztivált is rendeznek, amelyen 43 ország mintegy 380 játék-, animációs és dokumentumfilmje versenyez. A Hild téri fesztiválközpontban a vásár és a szemle mellett találkozhat a közönség gasztronómia rendezvénnyel, amelyen bemutatkozik a bajai Halászlé Fesztivál Egyesület, megismerhetik az érdekl?d?k a 100 éves szolnoki m?vésztelepet és zenei programok is színesítik a hat napot. Külön érdekessége a rendezvénynek, hogy a résztvev?k kipróbálhatják, milyen a digitális mozitechnika és megtekinthetik a felújított Uránia és  Puskin mozit, valamint a Pólus Hollywood Multiplexet. A mozis kirándulást október negyedikére tervezik a szervez?k.

 

A rendezvénnyel kapcsolatos további információk a www.tiszamozi.hu címen találhatók.

 
 
Jelenleg 0 olvasó böngészik a Papiruszon

Ingyen hirdetés | Fesztivál, rendezvény
Weboldal készítés