- Mi az els?dleges tényez? egy irodalmi m? sikeressé válásában?

- Nem tudjuk megmondani. Úgy t?nik, a sikernek nincs receptje. Bizonyos szépirodalmi kötetek sikeressé váltak, más, hasonló jelleg?, ugyanolyan tematikájú könyvek viszont nem. A népszer?ségnek? Ötszáz összetev?je van. Aki recept alapján dolgozik, lehet, hogy egyszer sikereket ér el, de hosszú távon, úgy t?nik, ez nem m?ködik.

- Én sem teljesen ezekre a sikerekre gondoltam. Ha az utóbbi pár év irodalmi bestsellereit vizsgáljuk, szerinted hogyan, miért vált például ZávadaPál: Jadviga párnája cím? könyve mind a szakma, mind a szélesen vett közönség körében évekig „a” sikerkönyvvé? Természetesen egy jó könyv – és még?

- Mint külföldön, a könyves sikerlisták Magyarországon sem választják külön a szép- és tényirodalmat, a magas és a populáris kultúrát. Ilyen módon nagyon nehéz mérni egy komoly szépirodalmi kötet sikerét –együtt mérik ugyanis más populáris dolgokkal. Mondjuk Rácz Zsuzsa Esterházy Péterrel, Catherine Millet Márai Sándorral versenyez.  Ilyen értelemben összemosódnak dolgok. Ha szakmai szempontok alapján megállapítjuk, mit tekintünk komoly irodalomnak, s ezek sikerét nézzük, azt látjuk, hogy a magas irodalom nagy része általában nem sikeres. Závada Pál sikerét többek között azzal lehet magyarázni, hogy rátalált egy olyan nagy ív? családtörténetre, amely egyben a huszadik század magyar történelmébe ágyazott történet és falutörténet – érdekli az embereket. Sodró, lendületes a mese, ami szintén olvasókat vonz. Van benne szerelem, szenvedély, szenvedés, minden, ami az embereket érdekli, de nem találják meg az ügyeletes tv-sorozatban, akciófilmekben, hiszen ott minden nagyon leegyszer?sített. Egy nagyregény tere tágas, lehet kalandozni benne. Mindenképpen van igény nívós, ugyanakkor mesél?, olvasmányos regényekre. Závada Pál regénye jó pillanatban jött, nem volt ilyen kortárs magyar alkotás, puff, odakerült a helyére. De nem az egyetlen könyv. Ott van Esterházy Péter Harmonia caelestise, ugyanez történt vele. Nagyregény, családtörténet…

- Apakönyv, s?t, családfatörténet…

- Családfatörténet, igen, egy arisztokrata család története, tele vendégszövegekkel, ironikus nyelvi játékokkal, nem tudhatjuk, mikor ki az édesapa. Nagyon bonyolult nyelvi képz?dmény tehát, ami ugyanakkor, egy szinten olvasható úgy, mint az Esterházy család története. Beágyazódik a magyar történelembe egyben, tehát van egyfajta történelmi érdekl?dés a siker hátterében. Kíváncsi az olvasóközönség egy történelmi arisztokrata család történetére. Annak huszadik századi részére pedig mindenképpen.

- Az említett két szerz? közel sem tartozik már a JAK - generációhoz. Közülük irodalmi sikere Grecsó Krisztián: Pletykaanyu cím? kötetének volt, ahol a siker a botránnyal kapcsolódott össze er?sen. Majdnem bírósági ügy lett abból, hogy a helyiségben, ahol feln?tt, egy az egyben magukra ismerhettek emberek, amikor olvasták a könyvet. Közönségsikert, mai viszonyok közötti nagy példányszámot az Állítsátok meg Terézanyut! cím? kötet mondhat magáénak. Nevezhetnénk talán a magyar Bridit Jones – regénynek is. Hogy hat ezeknél a könyveknél a siker az irodalmi megítélésre, rangra?

- Azt gondolom, Grecsó Krisztián komoly író, és nagyon jó novelláskötetet tett le az asztalra. A másik könyv, az Állítsátok meg Terézanyut! nem biztos, hogy szépíró alkotása. Én azért külön választanám a populáris könyvek sikerszerz?it a komoly íróktól. Rácz Zsuzsa és Salinger Richárd populáris írók, egy – két hónapig lehet, hogy vezetik a sikerlistát, kés?bb lehet, hogy nem fogunk róluk beszélni. Grecsó Krisztián komoly író, fogunk róla beszélni tíz év múlva is. Vele annyi történt, hogy írt egy novelláskötetet, ahol alapvet?en a pletyka természetér?l van szó. Nem gondolhatta át alaposan, és nem változtatta meg a helyszín és a szerepl?k nevét, leírását. Kétes érték? a siker, nem biztos, hogy jó a szerz?nek, a m?nek, és nem biztos, hogy jó az irodalomnak. Nem attól lett sikeres tudniillik, hogy jó a könyv, egyébként jó, hanem attól, hogy tényleg él? figurák szerepelnek a regényben. Volt egy kis médiafelhajtás körülötte. Megjegyzem, a médiát csak és kizárólag addig érdekelte az ügy, ameddig pergyanús volt a helyzet. Mihelyst megsz?nt ez az izgalom, a könyv a kutyát sem érdekelte. Példányszámban nincs is nagy sikerr?l szó, néhány ezer példányszámban kelt el a könyv, tudtommal.

- Míg Rácz Zsuzsáé ötvenezerben. Ezzel együtt merül fel a kérdés, mennyire reprezentálja az eladott könyvek száma, hogy az adott könyv mennyire olvasott? Ezt mér?kkel mérni persze lehetetlen…

- Azt szokták ilyenkor mondani, hogy az olvasók megvették a könyvet. Vannak vev?i és olvasói a könyvnek, a két szám nem biztos, hogy egyezik. Gyanítom, hogy a Harmonia caelestist többen vették meg, mint ahányan elolvasták az els? oldaltól az utolsóig. Ilyen értelemben nehéz mérni az olvasók számát. Máskülönben viszont lehet, hogy egy könyvet megvesznek, s aztán elolvassák tízen. A mikor a Jadviga párnája megjelent, egymás kezéb?l kapkodták ki, és lehet, hogy egy könyvet olvastak többen.

- Van olyan téma, motívum, amely felé – kritikusként úgy veszed észre – a mai húszon és harminc évesek elmozdulnak? Bármennyire közhelyesnek t?nik a kérdés, minden id?szakban volt meghatározó trend.

- Míg tíz évvel ezel?tt a történetre, a történetmesélésre kevésbé figyel? irodalmi alkotások születtek, az utóbbi években talán el?térbe került a mese, a történetmondás.

- Ez a folyamat a kilencvenes évek elejét?l tart, meghatározó a szenvedély, de mi lenne az irodalom tárgya, ha nem a szenvedély valahol?

- Én azt gondolom, mindig ugyanazt mondják -- másként. Azt látom, egyre er?teljesebben válik külön a populáris és az elit irodalom, indulnak szerz?k, akik írónak tartják magukat, s úgy érzik, egy ?rt, hiányt tölthetnek be a pályán. Salinger Richárd esete tipikusan ilyen. Fiatal szerz?r?l van szó, huszonéves, én úgy tudom, ez az els? könyve. Tini regényt ír, egy tizenhét éves lány b?rébe bújik, látszik a könyvön, hogy el?bb van meg a gondolat: Mir?l is kéne írni? Ilyen módon lehet egy-egy sikerkönyvet gyártani, amelyeket nem tekintek komoly irodalmi teljesítményeknek – más a m?faj, tisztességes iparos munka ez.

- Csak hol az igazi szépirodalom és a kommersz sikertörténetének a határa?

- Nem tudunk ilyen határt húzni. A könyvkiadónak és könyvkeresked?nek érdeke is az, hogy ne lehessen ilyen határokat meghúzni. Nekik az a fontos, hogy a könyvek üzletileg is sikeresek legyenek, minél nagyobb példányszámban adják el ?ket. Szerkeszt?k, irodalomkritikusok felállíthatnának magas irodalmi elitlistákat, Magyarországon ilyen jelen pillanatban nem nagyon van, de a világon bárhol a fiction – nonfiction – gyermekirodalom szétválasztás létezik csak. Nekem a populáris könyvekkel, a kommersz sikerkönyvekkel nincs semmi bajom. Azzal viszont már lehet egy kis baj, ha ezek összemosódnak az igazi irodalommal. Ha Esterházy Péterének olyan könyvvel kell versenyeznie, amely nem ugyanaz a nagyságrend, irodalmi nívó. Erre azt mondom, nem igazságos a verseny, mindenki a saját kategóriájában versenyezzen.

- Vannak egyértelm?, objektív értékmér?k?

- Nincsenek. A sikerlisták ezért vannak úgy összemosva, ahogy vannak. A piac szempontjából viszont ez nem számít. Másrészt az irodalomnak is hozzá kell szoknia ahhoz, hogy piac van. A könyvkiadó meg kell éljen valamib?l, bevétel kell, hogy legyen, olyanokat szeretne eladni, amiket tényleg el is tud adni. Amib?l pénzt lát. Az írók csak sírni szoktak, hogy nem kapnak honoráriumot, meg hogy a könyvkiadók kitolnak velük. A könyvkiadókkal is kitolnak a vev?k úgymond, amikor nem veszik meg a könyvet, amelyet a kiadó kiadott. Rengeteg kötet van, amelyet nem vagy nagyon pici példányszámban lehet eladni. Az íróknak is meg kell szokniuk, hogy nem lehet évente kiadni egy vagy több könyvet különböz? támogatásokból, amit aztán a kutya sem vesz meg. Valamiféle egyensúlyt kell majd teremteni. Nyilván egy irodalmi kiadó is egyre kevesebb olyan könyvet fog kiadni, amelyre ráfizet. Különben bezárhatja a boltot.