Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Az amerikai Vénusz (Archívum)
Marilyn Monroe: a mítosz és a valóság
Szerző: Madary Orsolya
2002. szeptember 25. 11:26

Kezében a telefonkagylóval halt meg, tárcsázni már nem volt ereje. Talán segítségért telefonált volna, miután bevett egy doboz altatót, de az is lehet, hogy nem is öngyilkosság volt, csak halálos tévedés, az alkohol-, és gyógyszerfüggő színésznő már rég elvesztette önmaga felett az uralmát, azt sem tudta mit vesz be. Tartja magát persze az a változat is, amely szerint egyszerűen meggyilkolták, hiszen egyszerre volt az elnöknek és az elnök fivérének a szeretője, s hisztérikus viselkedése veszélyeztethette a Kennedy-klán hatalmát. Nem tudjuk, és feltehetően sohasem fogjuk megtudni az igazat. Marad a tény: negyven évvel ezelőtt 1962. augusztus 5-én, vasárnap hajnali három órakor a meztelen Marilyn Monroe-t holtan találták Los Angeles-i házában. A halottkém jelentésében ez állt: „Az oszlásnak indult test egy 36 éves jól fejlett és jól táplált 53 kg súlyú és 1,66 méter magas fehér nő teste. A haja szőkített, a szeme kék.”
Sokak szerint ez tette halhatatlanná. Nem a filmjei, hanem titokzatos, korai halála. Mert bár már életében a legnagyobb hollywoodi sztár volt, a világ legtöbbet fényképezett asszonya, legendássá csak a halála tette, hiszen erről ma már olyanok is beszélnek, akik életükben egyetlen filmjét sem látták.
És valószínűleg nem is kell. Marilyn Monroe nem pusztán színésznő volt, hanem jelkép. Amerika „tékozló leánya”, az amerikai álom megtestesítője, a prűd kispolgári társadalom áldozata, „a nőiesség archetípusa”, tehetséges komika és butácska szőke, arrogáns díva és a fogyasztói társadalom áldozata. Az egyik legtöbbet exportált amerikai termék, de ugyanakkor „emberi roncs”, sőt még „kommunista ügynök” is.

A képhez minden évtized hozzátette a magáét, minden író, újságíró, fényképész továbbépítette a mítoszt. „Olyan az egész – írta egy szociológusnő – mintha kulturális értelemben nem tudnánk szabadulni Marilyn Monroe-tól, ezért mindig újnak érezzük…” Hiszen, aki Monroe depressziójáról ír, az Amerika identitászavarairól is beszél, nemzeti jelképpé ugyanis csak az válhat, aki magában hordja kora minden ellentmondását, mintegy megtestesíti azt, s úgy éli meg és át a kor válságait, hogy emberek milliói ismernek magukra benne. Mint itthon Latinovits Zoltán vagy Domján Edit. És nem véletlen a hasonlóság. Az igazi sztárnak véghez kell vinnie egy bravúrt: egyrészt köznapinak kell lenniük, hogy a filmvásznon és a magánéletben a nézők rokonuknak érezhessék őket, magukra ismerhessenek, másrészt a filmszakma reklámigényei szerint istennek kell látszani, különlegesnek, emberfelettinek. És ez sokuknak nem sikerül. Marilyn Monroe esetében ez a kulcsmomentum, nem véletlenül írja két évvel a halála előtt: „Legbelül állandóan azt éreztem, hogy hamisítvány vagyok. Gondolom mások is éreztek már hasonlót, de nálam ez már odáig ment, hogy meggyőződésemmé vált, hogy én valójában csinálmány vagyok.”
„A csinálmány” 1926 június elsején született, eredeti neve Norma Jeane Mortenson. Apját nem ismerte, anyja alkalmi munkákból tartotta fenn magát három gyermekével, már amikor kiengedték az idegklinikáról. Marilynt anyja barátnője, Grace McKee nevelte egy darabig, de aztán ő is megunta, így került a kilencéves kislány hol árvaházba, hol nevelőszülőkhöz. A szexuális zaklatás fogalmát hamar megismerte.  Marilyn hamar rájött arra, mint jelent a prűd amerikai társadalomban, ha valaki csinos szőke nő. A zaklatások elől egy darabig megmenekült, amikor 1942-ben, tizenhat évesen férjhez ment az egyik szomszédjához, Jim Doughertyhez, aki hamarosan bevonult katonának. Marilyn karrierje ekkor kezdődött. Először modell lett, aki aktfotókat is vállalt, majd segédszínésznő a Twentieth Century Foxnál, ahol az egyik gyártásvezető még a nevét is megváltoztatta, először Marilyn Millerre, majd Monroe-ra - ez volt anyja leánykori neve. A film megbukott, s Marilyn Monroe-nak végig kellett járnia ugyanazt az utat, amit a többi hollywoodi színésznőnek. Ne szépítsük, partyról partyra járt, nem kímélte magát: pár hónapos fenékrázás után sikerült felkelteni a 69 éves Joe Schenck figyelmét. De „Joe bácsi” csak a szoknyája alá nyúlt, nem a hóna alá. Segítségével mégis egyre több „szereposztó díványt” felfedezhetett. Például Johnny Hyde-ét, akinek színészügynöksége volt. Ez alakalommal rámosolygott a szerencse. Hyde nemcsak beleszeretett, hanem el is intézte a szerepeket. Végül még azt is, hogy a Fox rettegett főnöke Zanuck szerződtette hét évre heti 75o dolláros gázsival.


Eljött az ő ideje. Az ötvenes évek elejének prűd amerikai társadalmán a szexuális forradalom szellőcskéje söpört végig. Az újságok vitát nyitottak a szexuális szabadság kérdéséről, a Kinsey Intézet tanulmányt közölt a nőkről, Freud népszerűbb volt, mint valaha, nem is szólva arról, hogy címlapján Marilyn Monroe fotójával megjelent a Playboy első száma. Ezt a hullámot kellett meglovagolnia hősnőnknek. Lágy, kerek formák, a csípők különös billegése, /néhány újságíró szerint csoda volt, hogy nem esett el/, a merész dekoltázs, a kicsit nyitva felejtett száj, a búgó hang, amely  /legalábbis úgy érezték/ minden férfinak ígér valamit, s mindenekelőtt a platinaszőke haj – mind-mind azt szolgálták, hogy megszülessen az ötvenes évek szex-szimbóluma, az „amerikai Vénusz”. Ezt a célt szolgálták az olyan filmek, mint a Niagara, A szőkék előnyben!, a Hogyan szerezzünk milliomost?. Zavart még az sem okozott, amikor az egyik magazin közölte Marilyn korábban készült aktfotóit. A Fox PR-szakemberei által megfogalmazott válasz nem késett: „Szegény voltam, kellett az ötven dollár. Ma sem szégyenlem. Nincs és nem is volt takargatnivalóm stb.”.
 A stratégia, - a szexet, mint a világ legtermészetesebb és legártatlanabb dolgát felmutatni -bevált, a prűd, szégyenlős amerikaiakat ugyanúgy programozták át erotika-fogyasztóvá, mint ahogy megetették velük például a chips-et.
Marilyn Monroe lett tehát a bátor, nyílt, a szexualitást, az élet örömeit felszabadultan vállaló modern ember jelképe. Tehette: egyszerre volt gyerekes és kihívó, ártatlan és a végzet asszonya, naív és rafinált. Szexepilje hatással volt még a nőkre is: amikor 1954-ben a new yorki metróban Tom Ewell mellett állva a meleg levegő /állítólag véletlenül/ fellebbentette fehér ruháját, nemcsak a világ egyik leghíresebb fotója született meg, de a mozitörténet egyik klasszikus jelenete is. ”Pedig Marilynnek – mondta később a rendező, Billy Wilder – nem voltak különösen jó lábai, mégis az egész nőből áradt a titokzatos szexualitás”.
S miközben Marilyn Monroe elérte, amit akart, - Amerika és a világ irigyelt és imádott szex-szimbóluma lett - a lelkében legbelül megkezdődött az elkeseredett küzdelem eredeti identitása visszaszerzéséért. Nem akarta elfogadni, hogy ő most már nem más, mint fotóinak, filmjeinek, nyilatkozatainak összessége, és hogy karrierjéért cserébe végleg le kell mondania a személyiségéről, magánéletéről. Lázadt az ellen, hogy szerepe, a szexis butácska szőke ráégett az arcára, s hiába tépi tíz körömmel, nem tud szabadulni tőle. Lehet, hogy egyedül maradt, nem segítettek neki, de feltűnő, hogy Monroe életében alig akadnak harmonikus szakaszok, egész élete küzdelem. Elválik második férjétől Joe DiMaggiotól, az egyik legismertebb amerikai sportolótól, hogy 1957-ben hozzámehessen Arthur Millerhez, a világhírü íróhoz.  Megszerzi a híres színházi rendező, Max Reinhardt magánkönyvtárát, beiratkozik az Actors Studióba, James Joyce-t olvas, s több helyütt elkeseredetten azt nyilatkozza, hogy olyan szerepekre vágyik, mint az Anna Karenina. A polírozás megkezdődött. S hogy mennyire életbevágó volt, arra bizonyíték, hogy Monroe attól sem riadt vissza, hogy szembeszegülve a hollywoodi stúdiókkal saját filmvállalatot alapítson, majd Londonba utazott, hogy Laurence Olivier-vel játszhasson együtt. Marilyn, aki azt hiszi, hogy egész élete megváltozik attól, hogy a világhírű színészkirállyal forgat, az első napon a következő utasítást kapja Olivier-től: „Légy szexi!” De hiszen ez elől utazott a kontinensre! A buta szőkét akarta drámai színésznőre cserélni.
Jellemző egész életére, hogy legjobb filmjét, a Van,aki forrón szeretit botrányok közepette forgatja, észre sem veszi, hogy a filmtörténet egyik legjobb komédiájában szerepel. Kudarcként éli meg, hiszen itt is a szokásos buta csinibabát kell alakítania. Ekkor már gyógyszereken él, s ha forgatás közben kávét követel, mindenki tudja, hogy a termoszban vermut van. Élete kicsúszik a kezei közül, magánélete nincs, gyereke nem lehet hiszen karrierje tizenkét abortuszba került, a szerep lassan fojtogatni kezdi. És végül rádöbben, hogy ha nem teszi meg, akkor az utókor is csak az imázsát ismeri majd, a hamisítványt. Ezért játssza el élete legnagyobb szerepét. Nem az öregedéstől való félelem miatt, nem hiúságból, egyszerűen nem marad más eszköze, hogy bebizonyítsa a szerepek mögött, a neglizsék alatt ott egy másik ember. Azért öli meg magát, hogy felhívja a figyelmet erre a „másikra”. Számítása bevált, a világ ma negyven évvel halála után is magyarázatot keres. Titkot.
Mert akinek nincs legendája, az teremtsen magának.
         a Spiegel nyomán

 
 
Jelenleg 3 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény

Legyen a WEBSZIGET.COM a Kezdõlapja!
PORT80.HU :: Magyarország Legtutibb Kezdolapja! :o)
MP3Heaven.hu :.:.::. Zene, MP3 & Partyzine q-_-p
Fesztivál.hu - A magyarországi fesztiválok gyujtoportálja
Tourinfo.hu - Magyarország Vezeto Turisztikai Portálja
SzuperPiac.hu - A képes hirdetések helye!
.: Papirusz.hu :. Kulturális Portál
Mindentudó.net :: Az optimális döntés lehetosége!
Hirdessen Nálunk! Tekintse meg médiaajánlatunkat!
Impresszum
Ha kérdése van, írjon nekünk!