Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Ács József: Orfeum az alvilágban (Könyvajánló)
Szerző: Papirusz
2006. február 19. 09:15

"itt minden nagyon közel van
túlságosan közel
annyira közel hogy nincs többé
az a hézag sem
amin a hazugság alapszik
itt minden magával
teljesen azonossá válik
egyértelm?vé
itt már nem merülnek fel kérdések
ezért nincsenek válaszok sem
vagy ha úgy tetszik
itt már minden válasz
de senki sem tudja már föltenni
azt a kérdést
íme a teljes bizonyosság"

Lackfi János
SZÉT ÉS ÖSSZE

1. - írni

Jó, ha egy könyvet jelek kísérnek. Karácsony felé igyekv?ben az ember amúgy is gyanakodva szimatolja az emberi vadont és sivatagot. A jó Ég tudja, hogyan néz ki majd a csillag, mely a jó szándékú laikust magasabb útirány felé terelheti. Ilyesfajta jel volt számomra, amikor az egyes metrón Ács József könyvét olvasgatva egyszer csak azt hallom, Opera, s már nyílnak is az ajtók, én meg fordítok egyet a könyvben, és ott áll feketén-fehéren: Opera seria. Nem lep?dtem volna meg, ha eztán Oktogon helyett Orfeumot mondanak be, s a BKV emígyen rója le tiszteletét a járatain olvasott költ? m?vészete el?tt. A metró amúgy is misztikus terep, mióta földalatti járataiban mindenfelé Julio Cortázar figurái járkálnak-várakoznak-vágyakoznak. Fixa ideám, hogy a közlekedési elnevezéseket egységesíteni lehetne, s ilyenformán a buszok, trolik és villamosok égalattinak, a hajók vízfelettinek, a repül?k égfelettinek neveztetnének. Arányos, szép felosztás, bár ennek a gondolatnak látszólag nincs köze Ács József m?veihez. Hacsak az nem, hogy ez a többszintes párhuzamosság mint állandó el?- vagy utóérzet végig ott kísért Ács József orfeumának hátterében. Szóló-figurák mozognak itt saját pályájukon, külön magányukba vattázva, mégis valami sajátos rendszer meglétét sejdítjük: a rendszergazda, a szakmájára nézve amúgy valóban informatikus költ?, világ-tudatában összetartja ezt a széthullani igyekv? univerzumot.
    "A jelen köt már és keményedik. / Szedd össze gyorsan múltad / szétázott, elrongyolt reményeit!" (Kráter). Mindannyian a menekül? vagy a kilakoltatott reflexével kapkodjuk össze néha emlékeinket, akár lomtalanítás vagy bombázás után, hiszen a pörg? világ centrifugális ereje különben ezerfelé katapultál mindent, volt és mai költ?ket, embersorsokat, anyagi képz?dményeket egyaránt. Ács József, tudjuk, nagy gy?jtöget?. Újabban úgy t?nik, az emberélet hagyományosan bús férfikornak nevezett szakába érkezett, kitakarítja porosodó gyerekszobáját. "Mint lenyelt fémtárgyak a boncolásnál, / egy kartondobozból megint el?kerültek / gyermekkori fényképeim" - olvassuk az Olvadás utánban, és a szerz? el?z? kötetéhez hasonlóan itt is fényképek, részben az idézetben emlegetett fényképek játszanak pingpongmeccset a melléjük rendelt szövegekkel. Vajon miért hallom bele ebbe a boncolós sorba, hogy "mint alvadt vérdarabok, / úgy hullanak eléd / ezek a szavak"? A vér teszi? A torokszorító pillanat? És ha már a bús férfikorral, kisgyerekes panaszszal kapcsolatosan Kosztolányit idéztem, ha nem is ódon, ónémet cifra órával, de egy elromlott faliórával mindenképp találkozunk, ugyancsak a kötet elején: "Minden fénykép egy tönkrement falióra, / mely mindig az utolsó percet mutatja: / rokonok d?lnek hátra az asztalok mögött / a vaku villámcsapásától halálra sújtva" (Olvadás után). Ács József egyszer azt nyilatkozta, azért olvasztja verseibe korábbi költ?k egy-egy sorát, mert szeretné mintegy kézr?l kézre tovább adni a másoktól kapott szavakat. Huzatos gangra néz hát ez a költészet, áthallatszik a mostani vagy régi-régi szomszédok szóváltása, házastársi civódások, részeg motyogások, munkában megfáradt pasasok dörmögése, felspannolt házisárkányok visítása. Valahol azt mondják, "a csókok íze számban hol méz, hol áfonya", máshol azt kérdezik: "tejfoggal k?be mért haraptál?", de mire papírra kerül a mondat, már így hangzik: "Hol vér, hol tej csurran a számba" (Kráter). Aztán ez jön fel a vízvezetéken: "ifjúságom, a zöld vadon". A rezignált felelet ennyi: "Igen, ez volt az a rengeteg.", és a puszta szinonima másik értelme felidézi azt a gyerekkori rengeteg mindent, amib?l egykor egész világokat felöltöztettünk, mára viszont már csak foszlányok vannak a kezünkben. Amikor pedig a bérházi ablak alatt, a visszhangos udvaron elhalad a nagyorrú házmester (valaha állítólag híres vereked?), a költ? Élet-rajza e két sorral b?vül: "Itt magamat éppen megalázom: / hogy más tegye, csak így t?röm el." A h?sietlen h?st látjuk magunk el?tt, akir?l a programadó nyitóvers (szintén az irodalom gangjáról származik) már nem így beszél: "csak bot és vászon", hanem azt állítja, csupán "a nyele valaminek". Nem ég tízezer fokos t?zben, így is fájdalmasan létrázgatnak bordacsontjain a talán t?zoltani, talán gyújtogatni igyekv? angyalok.

2. - szedni
Ez a gang voltaképpen világ-gang, világrangú világ-gang, "a képzelet bolhapiaca" (Hátráló skorpió), avagy az alvilág orfeuma. Köztes tér: pályaudvar, helyközi állomás, foghíjtelek, kihalt gyárudvar. Átjár rajta a szél, mely ugyan univerzális, "roppant tüd?", ám ugyanakkor lokális vitorlákba fogható, ruhaszárító, sárkányröptet? er? is, jön Mátyásföldr?l, Sashalomról, igyekszik talán Újpest, Pomáz vagy Pilis felé. Test az ország, a város is, nem csak tüdeje van, de üres aluljáró-méhszája is, honnan senki nem születik, a mélyben pedig a zörömbölve emészt? "mozgólépcs?k kétirányú perisztaltikája" dolgozik. Összetartás van hát ebben a testben, de széttagozódás is, ahogy egy helyütt olvassuk: "Mintha bomba robbant volna / egy nyomorgó kisközség peremén... emberi holttestek hevernek, / mint szétnyílt lánykaszandálok / vagy kin?tt kisfiúcip?k". Vagyis minden piac "emberpiac", minden színtéren magunkat és egymást tesszük-vesszük, adjuk-vesszük. Egy ízben aztán valóra válik a versbeli én rémálom-szer? kényszerképzete: egy 69 (miért pont ennyi?) éves vidéki férfi elvész egy ismeretlen városban, s elveszti identitását.
    Ám vajon az itt él?knek van-e "olyanjuk"? Vegyük szemre az "atlétatrikós férfit... A kötelez? élelmesség partizánját" (Tájkép csata helyett)! Vagy az "ül?munkától kövér háziasszonyt a holdsarló alatt", aki mintha a középkortól népszer?, holdsarlón álló karcsú Sz?z Mária-ábrázolások groteszk ellenpontja lenne. De van itt még pár idekívánkozó, levitézlett figura: "Pévécépapucsban inog a hibbant számtantanár, / a cip?t formátlan lába nem t?ri meg, / a zoknikat meg, varrásuk bárhogy igazítja, / nagyujja körme folyton kiszúrja, kihasítja". Vagy íme a rémült tekintet? "automatából kólát vásárló diáklány" (Állomás, éjszaka). Klisé-figuráját csak még idegenebbé teszi a hivataloskodó szóválasztás: nem vételr?l, hanem vásárlásról esik szó. KOSZONJUK A VASARLAST, villog a nemzetközi hasznalatra hitelesitett automata. Aztán ott vannak az (öltönybe bújtatott) egerek sokaságát egyre-másra szül?, hegymagas, vemhes házak tövében az "álterhes szül?anyák" (Állomás, éjszaka). És ott a "frissen házasodott fiú, arcán satnya f? a sz?r, / mellette fehér ruhában várandós hitvese. / Mondják, nem jó, ha ilyen csúf dolgokra néz." De ugyan hogy tehetné, hogy a dal szerint "csak a szépre emlékezzen", honnan szedje azt a bóvliból Arcimboldo-technikával összerakott m?világban? - ahogy a Raszter cím? m?helyesszében fogalmazza meg Ács. Hohó, látunk itt még valakit: "Mint derékba tört homokzsák, / állig lehúzott fekete sapkában ül / az igazolványkép-automatában... negyvenéves, az arca hatvan". Alva ücsörög, ülve alszik, mégpedig az önazonosság par excellence helyén, ott, ahol rendesen önmagunk hitelességének kézzelfogható lenyomatát kaphatjuk. A vers címe Portré, ingyen, s persze ki más csinálná meg térítésmentesen (mindössze gondolatainkat másfelé térítve) a négy versszaknyi, négy fotókockányi anonim képet, mint a költ?... Ezekben a terekben az emberek, akár a gyorsbuszon, "Kartávolságra vannak csak mindenkit?l, / de azt a kart ugyan ki fogja meg?" (Tájkép csata helyett). Az értük nyúló gesztussal Ács József messzire megy, oda, ahonnan már "nem hozhatja vissza senki" sem. Kezd feloldódni világában, viasz-szoborrá merevedni tulajdon panoptikumában, s az önz? szerelmesek klisészövegét citálva kérdi, ki lett volna ?, ha más az anyja, s ha más az apja. (A matematikai választ természetesen tudjuk, hiszen akkor egészen biztosan nem ? lett volna, mégsem hiszem, hogy ez a magyarázat kisegítene bennünket vagy ?t magát.)

3. - fényképezni
Ács József költ?i módszereir?l világosan beszél az alábbi idézet: "Kutya áll a gazban, orrát magasba tartja. / Százezer éves ösztön, hogy egymásból vagyunk összerakva." A cél a széttartó világ összeszedése, hiszen ezen az elven teremt?dik, jön létre mindaz, mi él és mozog: a gyerek apjából és anyjából van összekombinálva, az ember teste-lelke a rajta átmen? testi-lelki táplálékból, a kutya az általunk hagyott maradékból és az általunk adott vagy megtagadott szeretetb?l, bels? világunk a külvilágból, az általunk továbbél? világ viszont bels? világunkból, elég, ha arra gondolunk, hogy minden anekdota minden egyes újramesélésekor újra összerakjuk (és mindig másként) nemcsak a történetet, de vele mikrokozmoszunkat is. "Felbontom a jelenség fizikai burkát (a látszatot, a felszínt) - olvassuk a Raszter lapjain - hogy darabjaira szedve aztán ezt a felszínt újból (esetleg máshogy) összerakjam". Kérdés csak, hogy "az-e az értékesebb, ami kihullik vagy ami fennmarad (átszitálom vagy kirostálom-e a valóságot)".
    Ilyen analitikus szigorral, s bármily paradoxul is hangzik, fegyelmezett látomások formájában íratik itt le költöztetés, villanyóra-felülvizsgálás, kórházi jelenet, gépszerelés, hagyaték-leltározás: a cél valahol szétszedni, s máshol összerakni egy masinát, egy lakást, egy életteret, egy életet. Tényleg, kérdhetjük, ez a költ?-fényképész most voltaképpen szétfényképezi a világot darabokra, és menthetetlenül tönkreteszi ezáltal, vagy netán összefényképez együvé nem ill? figurákat és díszleteket, hogy különös közösségeket, együtteseket teremtsen? Darabol vagy éppenséggel forraszt? És hol van mindeközben ? maga, hiszen a fényképész sosem látszik a képen? Bizony "írni csak egyedül lehet / tökéletesen és / halálosan egyedül" (Aki fényképez, az nincs jelen). Ráadásul, bosszantó, nem bosszantó, valahol "megvan a világ / egyetlen versben de / nem tudom elolvasni... alig pár szavát tudhatom / mert élem és nem olvasom" (vitorla nélkül). A kisbet?s úr ír és él, a nagybet?s Úr meg lapozgatja könyvét, könyveit, kett?s (?) könyvelését...

4. - tartani
E kötetben végérvényesen nyilvánvalóvá vált: Ács József nem ismer m?fajhatárokat. Mondhatni, bármit csinál, verset csinál. Ám ennyi er?vel azt is, hogy még ha verset csinál is, mindig azt a bármit csinálja, amit alkalmasint nevezhetünk esszének, prózának, jegyzetnek, monológnak. Ha pedig egy m?ben több Ács József beszélget, beszél verseket, beszél naplóverseket, versnaplókat, prózaversnaplókat, naplózaesszéverseket, akkor alighanem Ács József-drámával állunk szemben. Vagyis Ács József afféle mindenes. Világmindenes.
    Nekem a legnagyobb meglepetést talán az Összeesküvések cím? vegytiszta, szomorú szeretettel teljes szatíra okozta, ez a sírva végigröhöghet?, nagyon-nagyon ismer?s köznapi commedia dell?arte. Talán egy hibája van, nevezetesen, hogy véget ér: még elolvasgattam volna pár felvonáshosszat, hümmögve forgattam az utolsó lapot, nem maradt-e ki egy ív a kötészeten.
    Zárásképpen hadd beszéljek valamelyest korunkról, remélhet?leg megközelítve azt a virtuóz elfogulatlanságot, amellyel Ács József kezelte témáját az Összeesküvések lapjain. Míg a szocializmus vasrácsain edzettük körmünket, tapasztalatból tudtuk, hogy mindaz igaz, amit az amerikaiak az oroszokról mondanak. Mivel ugyancsak tapasztalatból tudtuk, hogy azok a fránya ruszkik általában véve hazudnak, úgy véltük, semmi sem igaz abból, amit ?k az amerikaiakról és a rothadó, m?velt Európáról mondanak. A rendszerváltás után megtanultuk, hogy mindkét fél igazat mondott, hiába, az ember leplezetlen természetét tulajdon ellensége ismeri a legjobban. Kiderült, a fogyasztói társadalom jóval színesebb és tágasabb várbörtönének falai ugyanúgy leomlanak hajnalra, mint az álmarxizmus eszmei és hatalmi konstrukciói. S bizony ahhoz, hogy nap mint nap felépüljön újra, ebbe a falba éppúgy eleven K?míves Kelemennéket és K?m?ves Kelemeneket (eleveneket) falaznak be napra nap, csak udvariasabb hálóval s többnyire nem nyílt er?szakkal terelgetve ?ket a hatalmas betonsilók felé. (Így temeti állítólag felh?karcolókba áldozatait a maffia is.) Ráadásul az élve befalazott figurák beszélnek, mozognak, panaszkodnak, a derekukat fájlalják, a menyüket szapulják, és - mondjam-e? - összeesküvés-elméleteket gyártanak.
    Ha szószóló lehet az irodalom (nagy könnyelm?en ósdi szerepnek gondoltuk az ilyesmit), hát valahogy úgy, ahogy Ács József emel szót értünk, nem hágai és nem washingtoni fórumon, hanem a legfellebviteli bírósághoz intézve panaszát.

Vers, próza és színdarab egy kötetben 156 oldal / 2800 Ft

Liget Kiadó
Web: liget.grafium.hu

 
 
Jelenleg 4 olvasó böngészik a Papiruszon

Ingyen hirdetés | Fesztivál, rendezvény
Weboldal készítés