Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Közelebb hozni két civilizációt (Archívum)
Giorgio Pressburger, az író, színházi ember és kultúrdiplomata
Szerző: I-Web.hu
2002. szeptember 18. 18:34

- Kultúrdiplomataként hogyan érezte magát Budapesten?

- Nagyon fontos négy év volt ez az életemben, nem ahogy ön mondja, kultúrdiplomataként, hanem azért, mert szoros kapcsolatot tudtam teremteni magamon keresztül a két ország, a két civilizáció között. Ez volt életem egyik álma: közelebb hozni a mediterrán és a közép-európai civilizációkat. Akik ezer éven keresztül csak hadakoztak egymással, s talán itt az ideje, hogy közelebbr?l megismerhessék és megszeressék egymást. A közép-európai átlagember mindig szerette a mediterrán civilizációt, de odament harcolni puskával meg karddal. Így hozta a történelem. Ennek most valószín?leg vége van, csak a szeret? oldal nyilvánul majd meg az emberi kapcsolatokban.

- Az idei könyvfesztiválra jelent meg magyarul az ikertestvérével, Nicola Pressburgerrel közösen írt Nyolcadik kerületi történetek cím? kötete. Életük valószín?leg legnehezebb id?szakát, gyermekkorukat örökítették meg benne. A magyarországi Teleki tér és a Mátyás tér akkori zsidó kispolgárait, a fenyegetettség légkörét, a deportálások és az államosítás id?szakát. Mennyi emléke maradt meg és mennyire m?ködött a fantáziája íráskor?

- Általában teljes egészében megmarad, amit gyerekkorában él át valaki. Sokkal inkább, mint a kés?bbi dolgok. Csak egy kicsit átváltoznak az emlékek az évek folyamán. Egy hat-hét éves kisgyerek az elhurcolás-visszaengedés-megint elhurculás élményét csak kalandként éli meg. De a bélyeg egész életére megmarad.

Nicola Pressburger
- Hogyan készült a „négykezes”?

- Külön-külön írtuk az elbeszéléseket, aztán belejavítottunk egymás kéziratába. ?szintén megmondom, azok közül, akik ismernek minket, senki nem tudta megkülönböztetni, melyiket írta az ikertestvérem, és melyiket én. Ez azért lehet meglep? némelyeknek, mert ? közgazdasági újságíróként dolgozott, bár mindig is voltak m?vészi hajlamai. Az élet véletlene, mi lett a foglalkozása.

- Eszükbe jutott, amikor lejegyezték emlékeiket, hogy ?rt is töltenek be azzal, hogy a nyolcadik kerület mosolyogtatóan ügyetlen vagy ügyesked?, nagyon szerethet? kisembereir?l vélhet?en el?ször írnak? A magyar singeri irodalom nem létezett.

- Nekem legalábbis éppen ez járt az eszemben, amikor elkezdtem írni az elbeszéléseket. Magyarországon miért nincsen olyan irodalom, amilyen Singeré volt? A magyar zsidókról miért nem írt úgy senki? Ez volt az egyik oka, hogy megírtuk ezt a kötetet. Az a közösség, amelyet én nyolc évesen még ismertem, ma már nem létezik. De olaszul írtunk, nem magyarul. Jobban beszéltünk olaszul, mint magyarul, és más oka is volt. A huszadik században nagyon sok író nem az anyanyelvén írt. M?fajjá vált, hogy egy bizonyos valóságról, amely nem köt?dik a nyelvhez, nem az anyanyelvén ír az író. Ez nem a téma eltávolítását, hanem egyszer?en új beállítást jelent. 

- A kötet nagy olaszországi visszhangjának lehettek társadalmi okai is?

- Akkor kezdték felfedezni a közép-európai embertípust, és a zsidó irodalom is akkortól vált ismertté Singeren és másokon keresztül. Még nagyobb sikere volt a másik kötetnek, amelyet ketten írtunk, a L’elefante verde, a Zöld elefánt cím?nek. Most fogják magyar nyelvre fordítani. Kisregény ez, egy családtörténet száz éven keresztül.

- Tizenkilenc évesek voltak, amikor 1956-ban disszidáltak. Miért érezték úgy, hogy mindenképpen el akarnak menni az országból?

- A két részre osztott világ állapota 1956-ban úgy csapódott le egy fiatalember agyában, hogy ez mindig is így fog maradni. És én szerettem volna megismerni a másik földtekét is.

- Akkor miért maradt Olaszországban?

- Szerintem a világ egyik legszebb országa, ha nem a legszebb. Tanultunk olaszul a gimnáziumban, és már akkor sokszor elképzeltem, milyen fantasztikus lehet ez az ország. De közel sem olyan kép alakult ki bennem, mint amit aztán odakerülve tapasztaltam.

- Színházi rendez?ként végzett Olaszországban, s utána hangjátékrendez?ként dolgozott abban a rádióban, amely a szellemi élet nagyjait gy?jtötte maga köré abban az id?ben. A hangzó m?faj miért lett akkor ilyen meghatározó mértékben a kultúra közvetítésének eszköze?

- A televízió még csak kezdett elterjedni, és már akkor megvoltak a hibái. A kultúrával foglalkozó emberek szívesebben vették igénybe a rádiót, mint kifejezési eszközt. Ott lehetett kísérletezni. Én ezt a szerepét használtam ki. Egészen furcsa, addig ismeretlen rádiójátékokat készítettem. Egyik fogadásom volt például, hogy sikerül-e rádióra vinnem egy festményt, a Gyerekjátékok cím? Breughel képet. 1963-ban találkoztam vele a Kunsthistorisches Musemban, Bécsben. Kerestem egy gyerekcsoportot, amelyben ismerték ezeket az ?srégi játékokat. Eljátszattam velük egy részüket. A felvételen a tárlatlátogató szemét követve-helyettesítve hallhatja a hallgató ezeket a játékokat a rádióból. A harminc perces rádiójátékon körülbelül egy évig dolgoztam.

- Ezek szerint a vizualitás egyaránt fontos az Ön számára…

- A hangvilág érzékelése élesíti a vizuális felfogást is. A hangjátékok mind azon alapszanak, hogy lehet a hangokon keresztül egy ember agyába a tér felfogását átültetni. Kés?bb, amikor már tévéztem is, egy fest?, aki látta valamelyik televíziós munkámat, megkérdezte t?lem, nem voltam-e korábban fest?, hiszen olyan a kreatív fantáziám, mint az övék.

- Számos rádióközelbe kerül? és kísérletez? író munkáját sokban alakította a hangzó m?faj. Érdekes, az Ön írásain ezt nem éreztem.

- Egy írásomra, a Nagy Hang suttogására is hatott.  A Nagy Hang egy középkori kabbalisztikus könyvb?l származik, a lelkiismeret, mondjuk az Isten hangja. Nem hallható, mégis létez? hang. Ugyanaz a kérdés foglalkoztatott ebben a könyvben, mint Goethét a Wilhelm Meister írásakor. Hogyan alakul ki egy egyén – a színházon keresztül? Némi önéletrajzi vonatkozása is van. Egy fiatalemberr?l szól, s egy hosszú fejezete csak hangérzékelésekb?l áll. Szökik a fiatalember a sötétben, egy határon kell átjutnia, és csak hangokat érzékel. Szerintem ez a fejezet az egyik legjobb írásom.    

- Melyik énjét szereti a legjobban, az íróét, a rendez?ét vagy a kultúrdiplomatáét?

- Mindhármat. A kultúrszervezés életem utóbbi szakaszában kezd?dött. Olyan tíz-tizenhárom éve, de ezt is nagyon élvezem. Hogy melyiket jobban, azt nem tudom megmondani. Egyik pótolja a másikat. Amikor valamelyik kezd veszélyesen unalmas vagy nehéz lenni, a másikhoz fordulok.

- Most melyikhez fordul?

- Most egy éven belül három könyvem fog megjelenni. Tizenöt év után újra megjelenik a Zöld elefánt. Télen kijön egy új regényem, amelynek ideiglenes címe A müncheni toronyóra. Ez a családom története. A harmadik pedig egy negyven-ötven oldalas tanulmány, A hitr?l.

- Miközben fordít is, most Esterházy Péter apakönyvét, családregényét, a Harmonia Caelestist olasz nyelvre.

- A fordítás élvezet, különben nem vállalja valaki. Szórakozás, élvezet vagy fogadás arra, mit tud h?en visszaadni egy másik nyelven. Egyébként nem érdemes belekezdeni.

- A Javított kiadást is lefordítja?

- Még nem vette meg az olasz kiadó.

- Mint mondta, rövidesen családregénye jelenik meg. Az utóbbi pár évben - legalábbis a magyar irodalomban - jellemz?vé vált, hogy írók megírják családi számvetésüket…

- Hogy én miért gondoltam rá? Családfakutatást végeztem, és kiderült, nagyon híres emberek tartoznak ahhoz a névhez, amelyet én viselek. Például Husserl, Marx, Heine, Mendehlson. Nem minden családnak vannak ilyen felmen?i, s amikor ilyenek vannak, úgy gondolom, meg kell állni egy pillanatra, hogy ez mit is jelent. Úgy érzem, valamennyien benne vannak az életem alakulásában.

- A milanói Scalaban Ön rendezte meg els?ként A kékszakállú herceg várát. Igen nagy volt az el?adás visszhangja, valamennyi biográfiájában megemlítik. A darab alapkérdései nem idegenek saját m?vei tematikájától sem. Ezért foglalkoztatta?

- Nem erre volt alapozva a rendezés. Úgy láttam hozzá ehhez a darabhoz, hogy igyekeztem megfejteni, a Balázs Béla tollára került szimbólumok honnan jönnek, és mit jelenthetnek? A nagy szovjet mesetudós, Victor Propp írásaihoz fordultam. Leghíresebb könyvében, A mesék történelmi gyökereiben ír a kékszakállú mítoszáról is. Ennek alapján igyekeztem megfejteni, mit jelent a hét kapu és így tovább. A kékszakállú mítoszában a Nap birodalma a halottak birodalma, és egy beavatási szertartás során egy fiatalasszonyt avatnak a feln?ttek sorába. Valamennyi primitív társadalomban él ez a rítus. A kisgyermekeknek a feln?tté váláshoz keresztül kell menniük a halálon. A mítoszban a negyedik kapu mögött a Halál birodalmába kerül a beavatandó Judit.

- Utolsó megjelent regényének címe, A hetedik kapu mögött utal az alapmítoszra?

- Csak magyarra fordították ezen a címen, az eredeti, olasz címe egészen más. Ez egy férfi könyve, aki csak az utolsó oldalakon jelenik meg.

- A korábbi oldalakon n?k elbeszéléséb?l sejtjük, tudjuk, ki is ?. Férfi és n?, tudat és ösztön játszmája mindig is, mások m?veiben is, a rendezéseiben is érdekelte. Színház esetében is olyan er?sen, mint a széppróza írásakor?

- Több Strindberg darabot rendeztem. Az ? zaklatott lelkivilágának is ezek a központi kérdései. Fel akartam gombolyítani, közelebb akartam kerülni hozzá színdarabjain keresztül. S rajta keresztül persze behoztam a saját világomat is.

- Közel van Strindberghez saját világa?

- Ilyen egyértelm?en ezt nem állíthatnám. ? északi ember volt. Én egészen másként gondolkodom, mint ?. Egészen más az én történetem, mint az ? története. Én déli ember vagyok. Úgy vélem, egy kicsit más az, amit északon, és amit délen nevelnek a társadalmak az emberekbe. Strindberg világa érdekel, mint ahogy minden olyan m?vészé, aki nem mágusként állítja önmagát az olvasók elé, nem úgy, mint aki mindent meg tud magyarázni. Az én írásaimban sem a mindent tudó író jelentkezik, hanem az, aki kérdéseket tesz fel magának, az olvasónak és a szerepl?inek. És hol vannak válaszai, hol nincsenek.

- Az az abszurd ötlet például hogyan jutott eszébe a Fogról fogra kötetben, hogy az ember fogainak élete egyben a saját élete is?

- Ez hosszú történet. Úgy huszonöt éve, talán több is, eszembe jutott, hogy írjak egy olyan színdarabot, ahol mindegyik emberi szerv beszél a színpadon. A bels? szervek párbeszéde. Mindegyik mondja a maga mondókáját: a gyomor, a tüd?… Ahogy az életben is. Úgy m?ködnek, ahogy maguk az emberek. Teljesen süketek mindenre, ami nem ?ket illeti. A vese csak a folyadékkal, a máj csak a cukorral foglalkozik. Az idegek pedig a meleg-meleg-meleg, hideg-hideg-hideg skálán rezonálnak. Szerintem az emberi önismeret onnan származik, ahonnan a biológiai származása. A darabot eddig nem írtam meg, de eszembe jutott, hogy írjak egy olyan szervr?l, amely egyszerre él? és nem él?, de benne van az ember testének közepében – mint a fog. Ezért írtam meg ezt a könyvet. Egyben kémtörténet, és szerelmi történet is. Az egyik f? fejezet arról szól, mi történik akkor, amikor felborul az egyensúly, amelyet mindenki építgetni próbál magának – a maga monomániáival együtt.

- Egy id?ben legnagyobb vágya volt, hogy európai színiakadémiát alapítson, akár ebben, a Bródy Sándor utcai épületben. Mi lett a tervb?l?

- Szegeden valósult meg, csak más formában. Három évig tanítottam színházat az egyetemen. Színészmesterséggel is foglalkoztunk másfél éven keresztül.

- Magyarországtól nem szakad el teljesen?

- Van itt egy lakásom, de hogy a jöv? mit hoz, nem lehet tudni.  
     

http://www.c3.hu/~szombat/h9902j.htm

 
 
Jelenleg 9 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény