Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Már látszik a pénz az alagút végén (Komolyzene)
Születésnapon a MÁV Szimfonikus Zenekarnál
Szerző: Stelzer Gábor
2003. április 30. 09:56

Alighogy felszabadult Budapest, a Vigadóban már koncertet rendeztek, s ezen ott ült a MÁV akkori elnök-vezérigazgatója, Varga László is, aki a hangverseny után felkereste az est dirigensét, Sz?ke Tibort, és vázolta elképzeléseit: a MÁV keretein belül a karnagy vezetésével szeretne szimfonikus zenekart alapítani, amely a helyreállított vasútvonalakon eljuthatna az ország minden zugába, mert hiszi, hogy a szétrombolt országnak szellemi és lelki újjáépítésre is szüksége van. 1946. ?szén már bérleti hangversenysorozatot indítottak (ma az 57-ik évadnál tartanak), emellett az Operaházzal kooperálva létrehozták a Gördül? Operát, amellyel 1954-ig több, mint 500 el?adást tartottak.

A vidéki turnék ritkulásával a következ? évtizedekben a f?városi hangversenyéletb?l oroszlánrészt vállaltak a MÁV zenészei, és fantasztikus sztárlistát ?riznek azoknak a neveib?l, akik szólistaként léptek velük pódiumra. Az utóbbi évtizedben azonban az állam már nem finanszírozta a külföldi sztárok meghívását, ám ennek ellenére mai listájuk sem szégyellnivaló. Feny? Gábor els?k között Jurij Szimonovot a kiváló orosz karmestert említi, a külföldön él? Ács János is dirigálta a zenekart, Uri Mayer a Budapesti Nemzetközi Karmesterverseny egykori díjnyertese pedig szintén egyik koncertjük vendége lesz a következ? szezonban.

Amikor mások szervezik a hangversenyt, a MÁV Szimfonikus Zenekar nekik is gyakran eszükbe jut, köztük az amerikai Rudas ügynökségnek, akik révén Luciano Pavarottinak négy, Placido Domingonak két, José Carrerasnak egy szólóestjét kísérték, 1999-ben Tokióban pedig a három tenor együttes koncertjén muzsikáltak. Libanonban Kiri Te Kanawa gálakoncertjén való részvételüket ugyanennek a kapcsolatrendszernek köszönhették, és a vele kialakult kapcsolat folytatásaként a világhír? szoprán Budapestre is ellátogatott.

Feny? Gábornak, aki pontosan 30 éve, 1973. május 1-jén került üt?hangszeresként a zenekarhoz, amelynek 8 éve ügyvezet? igazgatója, mostanában nemcsak sikerekkel, de súlyos nehézségekkel is szembesülnie kell. A gondok anyagi természet?ek: a kezdetek óta a MÁV finanszírozza az együttest, de a vállalat erején felüli támogatása épp az életben maradásukhoz elegend?. (Egyébként az egész világon egyedülálló, hogy állami vasúttársaság egy a profiljától távol es?, szimfonikus zenekar mecénása legyen.) Pénz híján koncertjük még nem maradt el, de a zenészek jóformán éhbérért dolgoznak - 74 ezer bruttó forint az átlagfizetésük. A náluk sokkal jobban támogatott Nemzeti Filharmonikusoknál, a Budapesti Fesztiválzenekarnál, a MATÁV és az Operaház zenekarában olykor négy-ötszörös a m?vészek jövedelme, amely érezhet?en demoralizáló és egyben csábító hatású - ismeri el Feny? Gábor. De nem jut pénz koncertruhákra és hangszerekre sem.

Mégsem, már csak büszkeségb?l sem szeretnének engedni az eddigi színvonalból. Tavaly 180 milliót kaptak a MÁV Rt.-t?l és 10 milliót Újpest önkormányzatától, a saját bevételük 20-25 millió volt. Ebb?l az említett, megalázóan alacsony béreke és járulékaira 180 milliót költöttek, a m?ködési költségekre, terembérletre, szólistákra alig maradt. A hangszerállományuk mostanra annyira elhasználódott, hogy éget? szükség volna a felújításukra, újak vételére.

A teljes ellehetetlenülésb?l az idén végre találtak egy vékony kivezet? ösvényt. Mivel alapítványként m?ködnek, a tavalyi közalkalmazotti béremelésb?l is kimaradtak, viszont az újpesti önkormányzattal kötött szerz?désük nyomán most utólag 96 milliót mégis csak kaphattak bérfejlesztésre az önkormányzati együttesek számára elkülönített támogatási keretb?l. Ennek hatását már májustól a zenészek is érezhetik. A MÁV Rt. ugyancsak megemelte az idei támogatását, és lobbiznak pénzért, ahol csak lehet. Legutóbb a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál jártak eredménnyel, ahonnan 30 milliós támogatáshoz jutottak. De mindebb?l a fizetésemelésen túl, másra alig marad.

A nagy hangszereik megfelel? szállítótokjaira viszont elengedhetetlen áldozniuk, hogy az instrumentumok ne romoljanak tovább. Új vonós hangszerekr?l nem is álmodhatnak, mert ezek egyenként tízmilliós nagyságrend? kiadások, noha csak heged?sb?l harmincan ülnek a kottaállványok mögött. Fél-háromnegyedmilliós új vonók, jobb húrok vételén gondolkodhatnak legfeljebb. Nagy szükségük volna egy fagottra is, de az már 4 millió forint lenne, és pár klarinétra, ami darabonként 2-2,5 millióba kerülne. Feny? Gábor azért bízik abban, hogy a már megszokott takarékos, de ésszer? gazdálkodásuk révén el?bb-utóbb jut majd ezekre is. Addig pedig teszik a dolgukat, muzsikálnak mindenki örömére, legközelebb júniusban, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál záró koncertjén.

www.bco-mav.kozep.hu

 
 
Jelenleg 5 olvasó böngészik a Papiruszon

Ingyen hirdetés | Fesztivál, rendezvény
Weboldal készítés