Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Harmadik típusú próbálkozás (Életrajz-tár)
Halasi Imre igazgató programot ad Miskolcon
Szerző: Stelzer Gábor
2003. április 24. 13:29

Kisebb-nagyobb színházi botrányaink egyik helyszíne két éve Miskolc. Amikor Hegyi Árpád Jutocsa megbízatása 2002-ben lejárt, sokan bíztak abban, hogy a színházban figyelemre méltó sikereket produkáló igazgató-főrendező és a rangos Miskolci Nemzetközi Operafesztivál egyik alapítója, újabb ciklust tölt majd a megyeszékhelyen. Ám a város akkori vezetése másképp döntött, és mert a direktori pályázat sikertelen volt, az egyik indulóra, Kiss Lászlóra ruházta ideiglenesen az igazgatói-főrendezői teendőket. Az alig egy évvel később, a parlamenti és önkormányzati választások után kiírt friss színházigazgatói pályázat újabb változást hozott: Halasi Imre kapott bizalmat a város új kulturális bizottságától.

Halasi Imre a színházvezetést - alapító tagként - Zalaegerszegen kezdte,
majd a Fővárosi Operettszínházban folytatta. Miskolc tehát a harmadik helyszín, ahol próbálkozik. Az elsőt, az egerszegi tíz évet ragyogó sikerként, a másodikat inkább kudarcként könyvelték el az annalesek. Halasi ez utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy már operettszínházi működésének első éve után félre kellett tennie művészi terveit, hiszen megkezdődött a Nagymező utcai épület teljes rekonstrukciója. Művészként így nem kerülhetett reflektorfénybe, de az ötmilliárdos beruházás levezénylőjeként, kvázi építésvezetőként viszont - úgy érzi - megfelelt az elvárásoknak.

A Miskolci Nemzeti Színház

Jelentős eredménynek tartja azt is, hogy a fix játszóhelyét ideiglenesen elvesztő társulat egyben maradt, a külföldi előadásaik száma megduplázódott. Tény, hogy a megszépült épület kapuját már nem ő nyitotta ki, mert a főváros kulturális bizottságának elnöke és a kultúrával foglalkozó alpolgármestere megegyezett egymással, és nem őt preferálta az új igazgatói pályázat elbírálásakor.
Visszatekintve akkori lelki állapotára, bevallja: komoly válságként élte meg az állásvesztést, de az eltelt két év alatt túltette magát a történteken, és ma úgy érzi, van annyi gondolat, erő és szándék benne, hogy egy másik társulat élére állva ismét megpróbáljon "színházat csinálni".

Mindenképp nagy, több tagozatos színházról álmodott, ezért célozta meg elképzeléseivel a megüresedett miskolci igazgatói posztot. Gyorsan hozzáteszi:
"Stabil színházigazgató helyére nem pályáztam volna csak azért, mert jelenleg nem vagyok helyzetben.Ezt nem tartanám etikusnak.Miskolcon viszont olyan szituáció állt elő, hogy a színészkolléga csak megbízott igazgatóként vezette a társulatot. Megbízatása a következő - mostani - pályázatig szólt, amelyet megnyertem. Április 1-je óta vezetem a színházat, és tele vagyok tervekkel." Kérdésünkre, hogy most valójában kitől veszi át a képzeletbeli stafétabotot, Hegyi Árpád Jutocsától, aki tíz évet töltött itt, vagy Kiss Lászlótól, aki az elmúlt évadot jegyzi, Halasi Imre kitérő választ adott.

A közelmúltat semmiképp nem tartja etalonnak, ő a Miskolci Nemzeti Színház komoly tradícióinak nyomvonalán szeretne elindulni, mert úgy gondolja, 180 év tradíciói erre kötelezik. Persze nem "muzeális" előadásokat ért ez alatt, hanem e biztos alapra építve, a színház különböző játszóhelyeit kihasználva utat enged a kísérletezésnek, új utak keresésének. A Csarnokot különösen alkalmas helyszínnek véli az alkotói fantázia szárnyalásához. Első évadjának terveit, a társulatépítést a színház anyagi helyzete is befolyásolja. Halasi tisztában van vele, hogy a miskolci az ország egyik legrosszabbul finanszírozott teátruma, jó, hogy a városi és megyei önkormányzat szándékot mutat arra, hogy tágítsa az anyagi kereteket.

Ahhoz, hogy a színház ázsiója ne csak itthon, hanem külföldön is nőjön, ahhoz a pénzen kívül kiváló művészek is kellenek. Az újdonsült direktor mind a prózai, mind a zenés szekcióba szeretne nemcsak hazai, de külföldi vendégeket is rendszeresen meghívni. Pozitív előjelnek tartja, hogy érkezésének hírére a társulattól senki sem kívánt távozni. A fiatal és középgenerációba tartozó vendégművészeket pedig eleve úgy válogatja, hogy később a színházhoz szerződve majd a miskolci színészcsapatot erősíthessék. Kocsis György, Hunyadkürti István, Áron László, Mátyási Szabolcs nevét említi Halasi Imre, de számít ifjú szegediekre is, továbbá Hegedűs D. Géza végzős osztályából is néhány pályakezdő tehetségre. 

Sajnálattal jegyzi meg, hogy Kesselyák Gergelyre, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett Miskolcon, budapesti operaházi elfoglaltsága miatt zenei igazgatóként nem, csak karmesterként számíthat. Kesselyák helyére a vele azonos zenei ízlésű Bartal László került. Az évad pontos műsortervét csak május 30-án, a záró társulati ülésen hirdeti ki Halasi Imre. Előzetesen csupán annyit árult el, hogy öt bemutatót terveznek. Az elsőt, egy reprezentatív drámai előadást Tordy Géza rendezi, Az ezt követő Kálmán Imre nagyoperettet az igazgató úr állítja színpadra.

A színház 180-ik születésnapját nagy gálával ünneplik meg, majd Nagy Viktor érkezik, és egy musicalt tanít be, de az opera szerelmeseiről sem feledkeztek meg. A Kamaraszínház négy premierje között lesz gyerekdarab, musical és egy Márai mű is, a Csarnokban elsőként Csiszár Imre rendez majd, a Játékszínben pedig középiskolásoknak tartanak úgynevezett színházi beavató programot. Az évadot, a tervek szerint szabadtéri komédiázással zárja a Miskolci Nemzeti Színház.

 
 
Jelenleg 7 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény

Legyen a WEBSZIGET.COM a Kezdõlapja!
PORT80.HU :: Magyarország Legtutibb Kezdolapja! :o)
MP3Heaven.hu :.:.::. Zene, MP3 & Partyzine q-_-p
Fesztivál.hu - A magyarországi fesztiválok gyujtoportálja
Tourinfo.hu - Magyarország Vezeto Turisztikai Portálja
SzuperPiac.hu - A képes hirdetések helye!
.: Papirusz.hu :. Kulturális Portál
Mindentudó.net :: Az optimális döntés lehetosége!
Hirdessen Nálunk! Tekintse meg médiaajánlatunkat!
Impresszum
Ha kérdése van, írjon nekünk!