Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Két lépés előre, egy lépés hátra (Új kor)
Részletes beszámoló a X. kultúratámogatási konferenciáról
Szerző: Hiver`t Uzsi
2003. április 14. 10:28

Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke nyitó előadásában a magyarországi helyzet aránytalanságairól beszélt. A kultúra fejlettebb, mint a gazdaság, de a kultúrafogyasztó középréteg jóval vékonyabb, mint például a nyugat-európai országokban. A kultúrafogyasztásban egyenlőtlenségek mutatkoznak életkori sajátosságok, iskolai végzettség, lakóhely és jövedelmi helyzet alapján. A helyi, vidéki kultúrára a pénztelenség, a maradékelvűség és az ebből adódó politikai kiszolgáltatottság, valamint csekély érdekérvényesítési lehetőség jellemző.

Az elmúlt tíz évben kettősség alakult ki: miközben a kultúra szórakoztató és digitális válfajai erősödnek, a hagyományosak kátyúba kerültek, elakadtak: az otthoni, de technikát igénylő (pl. videómagnó, számítógép) kultúrafogyasztás erősödött, az intézményi (színház, hangverseny) fokozatosan gyengül. Ez, tette hozzá Harsányi, annak az élménytársadalomnak a velejárója, amelyben manapság élünk.

Idézett egy statisztikát, amelyből kiderült, az elmúlt évben az emberek 51 százaléka volt könyvtárban, 38 százaléka művelődési házban, 30 százaléka múzeumban illetve moziban, 23 százaléka színházban és 9 százaléka hangversenyen. Ám a számok csalókák: a budapestiek 3,4-szer több alkalommal voltak hangversenyen, 2,7-szer többször színházban és 2,6-szor többször moziban, mint a vidékiek - azaz kultúrafogyasztási szempontból (is) két Magyarország alakult ki.

Harsányi szerint a vidékieket ugyanolyan kulturálódási lehetőségekhez kellene juttatni, mint a fővárosiakat, hiszen nem veszíthetünk el további korosztályokat. Erre példaként idézte azt az adatot, hogy a jómódúak 18-szor gyakrabban mentek el múzeumba, mint a szegényebb rétegek tagjai. Hierarchia alakult ki a kultúrafogyasztásban, a lakosság 40 százaléka pedig passzív. A két Magyarország közötti különbség lassan, talán húsz év alatt kiegyenlítődik - de ki tudja ezt kivárni? Elsődleges tennivaló tehát a kulturális marketing, az Internet (mint esélykiegyenlítő eszköz) és a művelődési házak tevékenységének erősítése.

Színház
Bálint András a színházi életről szólva, a megőrzés fontosságáról beszélt, hiszen a színház is ezt teszi: értékeket őriz, s legfontosabb feladata az uniós csatlakozás után az anyanyelv, a tradíciók óvása. Mint mondta, egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen a színházak piaci helyzetét konjunktúra jellemzi, évente négymillió jegy kel el, a jegyeladás 1996 óta alig csökkent, és a jegyár - Európához viszonyítva - igazán olcsó. Ugyanakkor a négymillió jegyet sokkal kevesebben, az összlakosság 2-4 százaléka vásárolja meg, azaz ők rendszeresen ellátogatnak színházba. A jegyár a bruttó havi átlagbér 1-2 százaléka, azaz drága.

A cenzúra megszűnt és működik az önkormányzati autonómia, de utóbbi néha teljesen független a szakmai érdekektől, és bizony nincs szakmai kontroll. Ebből is adódik az a jelenség, hogy az emberek legfeljebb akkor hallanak színházról, ha valami botrány van (elég csak a közelmúlt viharaira gondolnunk: Szeged, Sopron, Vidám Színpad). Ám miközben a tömegmédia csak a negatívumokról ír, virágzik a színikritika. Persze ennek is több olvasata van: az öt havilap példányszáma együttesen sem éri el a szépemlékű Film, Színház, Muzsikáét.

A Magyar Köztársaság az önkormányzati és központi forrásokon keresztül évente 15 milliárd forinttal támogatja a színházakat - vagyis minden eladott jegyet megfejel még 4000 forinttal. Ám ez a támogatás a rendszerváltás óta reálértékben 30 százalékkal csökkent. Ennek egyik folyománya, hogy "a színészek fizetése szégyenletesen alacsony, de hiszen úgyis az a közhit, hogy szerelemből játszanak". A direktor úgy látja, rohamosan tartunk a felé, hogy a színészeknek valami polgári foglalkozás után kell nézniük a megélhetés érdekében (hivatása színész, foglalkozása pincér).

Bálint szerint a színház intézményrendszer az eltelt évtizedben megszilárdult - talán túlságosan is, ironizált, hiszen ő maga is 18 éve igazgató ugyanabban a színházban... Kicsi a mozgás Budapesten belül, hát még Budapest és a vidéki városok között! A frissen végzettek mindenáron fővárosi szerződést akarnak, mert tudják (legalábbis jelenleg ez az általános), hogy vidékről képtelenség visszajutni Budapestre. Így aztán a vidéki színházak saját stúdiókat állítanak föl az utánpótlás nevelésére, ennek következtében azonban a színészek egészséges körforgása végképp megszűnik - noha a művészet lényege a változatosság.

Bálint András felpanaszolta, hogy Magyarországon nincs nemzetközi színházi fesztivál, amely felpezsdíthetné a szakmát, s hasonlóképpen nincsenek olcsón kibérelhető, stúdiószerű kisszínházak a fiataloknak. A Nemzetit retrográd épületként jellemezte, azaz visszafelé mutat a 21. századból. Zárszóként Shakespeare-t idézte, aki úgy vélte, a színház tükröt tart a társadalomnak. Igen, bólintott Bálint, a magyarnak mindenképpen.

Táncművészet
A következő előadó Kis János, a Győri Balett igazgatója volt,
aki szerint - bár az utóbbi 12-13 évben az NKA és a Soros Alapítvány pályázatai révén örvendetesen kinyíltak a lehetőségek a táncművészek előtt - még mindig kevés a fiatalok mozgástere új produkciók létrehozására. Itt is megfigyelhető, hogy mindenki Budapest felé tolong, hiszen vidéken elenyésző a közönség, a "felvevő piac" és a pénz. A vidéki színházakhoz betagozódott társulatoknak mintha nem is lenne szerencsés a sorsuk (ld. Szeged), ráadásul a balett-táncos pályája rövid, nincs ideje lobbizni a maga érdekében.

Budapesten a Trafón kívül a táncművészek a Nemzeti Táncszínházban mutatkozhatnak be, ez utóbbi ugyan technikailag nem igazán alkalmas erre, ám kényszermegoldásként el kellett fogadniuk. Kis kiemelte, hogy rendkívül fontos lenne a néptánckultúra támogatása, ki kellene harcolni, hogy vidéken is legyen lehetőség bemutatókra és társulatok fenntartására, de az NKA támogatása kevés ehhez: a magyar táncművészetre mindössze 2 milliárd forintot szán az állam úgy, hogy abban benne van az önkormányzati támogatás is - Kis pedig azt szeretné, ha a táncművészek is európai módon élhetnének Magyarországon, mert így a tehetségesebbje diploma után azonnal külföldre szerződik.

Klasszikus zene
Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia rektorhelyettese úgy látja, az elmúlt 10 évben drámai változás következett be a magyar zenekultúrában
: megszűntek a korábban központosított, monolitikus jellegű intézmények (Filharmónia, MR, MTV, Hungaroton), egyedül az Opera maradt meg erősen támogatott állami intézménynek, de ez műfajából adódóan óhatatlan: egy opera színpadra állítása rendkívül drága. A hangverseny-rendezés palettája összezsugorodott, hiszen nem áll már mögötte a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, vagy a Hungaroton, mint államilag dotált lemezkiadó mecénásként. A pályázati rendszer inkább az avantgard és alternatív produkciók létrehozásának kedvez.

Harminc évvel ezelőtt egy pályakezdőnek sokkal nehezebb volt a dolga - idézte föl a múltat Batta - ha Magyarországon nem került be egy együttesbe, el kellett szegődnie külföldre. Ma, ha találékony, tud szerezni pénzt tervei megvalósításához. Na persze, replikázott azonnal magának Batta, számtalan olyan tehetséges komolyzenész van, aki nem kellően találékony - a helyzet javításához jól képzett kulturális menedzserek kellenének.

A zenetudós az eltelt évtized kiemelkedő jelenségének tartja a társaskörök szerveződését országszerte a kultúrházakban (pl. Óbudai Társaskör), ezt gondolja a jövő egyik nagy lehetőségének. Már csak azért is, mert a pályázati struktúrából adódóan a nagy együttesek hegemóniája megszűnt, szaporodnak a kamarazenekarok, ami változatosságot hoz a zenei életbe. Fájdalmasan hiányzik viszont, hogy a pályázati pénzekből képtelenek vagyunk megfizetni a nemzetközi sztárokat (mondjuk Béccsel ellentétben).

A sok kis produkcióból adódóan a zenei élet áttekinthetetlenné vált, egyfajta vezető (guide) kellene. Az NKA fontos kérdése lehet, hogy a jövőben a kultúra bankjaként vagy a kultúra mecénásaként kíván-e funkcionálni. S azt is meg kell határozni, hogy az Európai Uniós csatlakozás után hogyan őrizzük meg zenei identitásunkat, ugyanakkor miképpen fogunk konkurálni Béccsel, Grazzal a fizetőképes nézőkért. Batta végül a vidéki városok problémáját említette: egyrészt jó lenne, ha ki tudnák szolgálni a helyi igényeket, másrészt fennmaradásuk egyik záloga az lehet, ha profilt választanak maguknak: Sopron például lehetne a régizene központja, Kecskemét a zenepedagógiáé, Debrecen a kórusoké.

Információs társadalom
Dessewffy Tibor szociológus azzal nyitotta lendületes előadását, hogy a kultúráról való beszélgetéseket szerinte az utóbbi évtizedben egyfajta melankólia lengi be
, hiszen sok minden eltűnt az életünkből. Az információs technológia más helyzetben van: koszakváltást indukál, mindent radikálisan átalakít. Az új szerkezetben megváltozott a tér és idő fogalma, hiszen az internet kitágult terében a dolgokat real time, azaz lényegében azonnal éljük meg. Ezekben lenni vagy nem lenni - Dessewffy szerint ez itt a valódi kérdés Magyarország számára.

Az információs kor beköszöntével a kultúra is megváltozott: egyrészt már a televízió óriási változásokat hozott, de "kismiska" ahhoz képest, ahogy az internet át- és újragyúrja a kulturális közeget. Az új, ismeretlen terep meghódításának vágya, amit az információs technológia ébreszt, termékenyítőleg hathat az emberek kultúra iránti attitűdjére. A digitalizáció segít a hagyományos kultúra reprodukálásában, konzerválásában (hiszen minden kulturális termék az időben és a térben állandóvá tehető), kereshetőségében, interaktivizálásában (emancipálja a befogadót), és konvergálásában (multimédia, hypertextualitás).

Az információs technológiákra olyannyira jellemző nyitottság szerencsésen decentralizálja a közönséget, demokratizált tartalomszolgáltatást és decentrált hozzáférést biztosít a kultúrjavakhoz (esélykiegyenlítés!). A mobil kommunikáció tágítja az egyén mozgáslehetőségét, az interoperabilitás pedig beláthatatlan hasznot hozhat (csak egy példa: egy kamarazenekar tagjai az Internet segítségével a világ bármely pontjáról egy időben tudnak zenélni - elvileg). A nemzetek Európájának nevezett új kontextusban a kisebbségek újradefiniálhatják magukat, új lehetőségek nyílnak meg előttük. Különösen, hogy az Európai Unióban - a kommunikáció bővülésével - szükségszerűen felerősödnek a kultúra szerepei, akárcsak a tudományos, a kognitív és a szolgáltató területeké.

Képzőművészet
P. Szűcs Julianna irigyelte Dessewffy Tibort optimizmusáért
, illetve hogy időtlen idővel és anyagtalan anyaggal foglalkozik. Az ő előadásának címe ugyanis 10 év magány volt. P. Szűcs a régi vicc analógiájával azt mondta, hogy a művészet helyzete az elmúlt 10-12 évet tekintve egy szóban összefoglalva jó. Felnőtt egy olyan generáció, amelyik már világjáró, korlátlanul válogathat a stílusokban, szabad és művelt.

A művészet helyzete bővebben kifejtve viszont nem jó: az állami beruházások emlékmű-koncepció szerint készülnek, a kisplasztika, a festészet a civil szféra megrendeléseitől függ, a kísérleti/alternatív műfaj pedig szabadidős tevékenységgé vált. Széthullott a Képzőművészeti Alap, a művésztelepek panganak, az állami megrendelések száma elenyésző, a pályát elhagyók száma nő.

A rendszerváltás után a kultúra rendszeréből nem lehetett kiiktatni a letűnt korok szereplőit - akik mellett jóvátételi kitüntetéseknek és -kiállításoknak voltunk tanúi. A ´90-es évek közepétől a képzőművészeti kritika rohamos sorvadásnak indult, számtalan kiállítás vált (és válik) visszhangtalanná. Az alternatív művészet közönsége atomizálódik, egyrészt mert ebben az ágban "unpraktisch" (nem gyűjthető) alkotások születnek, másrészt mivel "enyhe balos stichtje van".

A televízió és az óriásposzterek árnyékában haldoklik a magyar plakátművészet, az országot elkerülik a nemzetközi kiállítások. Már a kultúrsznobizmusban sem lehet bízni, mondta keserűen P. Szűcs, hiszen az értékítélet abszolút mérőjévé a nézőszám vált. Befejezésül a művészettörténész Esterházy Pétert idézte a kortárs magyar képzőművészet helyzetének összefoglalásához: jó, de nem reménytelen.

Iparművészet
Droppa Judit, az Iparművészeti Egyetem rektora ellehetetlenítőnek tartja, hogy az iparművészet a beskatulyázhatatlan alkotások gyűjtőkategóriájává vált.
A képi világ jelentősége ma már elsőrendű. Ezzel ellentétben a vizuális eszközöket számos területen, például az oktatásban még mindig nem használják kellőképpen, s a médiából felénk áramló képek minősége siralmas. A design nem ízesült a magyar kultúrába.

Droppa szerint - bár az állami támogatás elengedhetetlen - nem mindig a konkrét pénzadomány az igazi segítség, hanem gerjesztett akciókra, pályázatokra lenne szükség. Az iparművészetnek Magyarországon nincs olyan szakmai/kritikai háttére, mint a többi művészeti ágnak, így nem is tud ugyanolyan szintre kerülni. A felsőoktatásban 380 ezer diák vesz részt, ebből alig 2000 a művészhallgató - az Iparművészeti Egyetemen oktatottak száma nem éri el a százat.

A művészeti felsőoktatás megsínylette a kulturális és az oktatási minisztérium szétválását. A külföldi megjelenések szervezése rendkívül bonyolult, jóllehet a művészeti diákok pezsegni akarnak a világban, ez szükséges is látókörük kitágításához. Az iparművészetiseknek kapcsolatba kell kerülniük a mindennapi élettel, a szakmai alapok elsajátítása mellett "értelmiségi", azaz tágabb kulturális képzést igényelnek - de ez igencsak költséges. Ugyancsak a finanszírozástól függ, hogy a diákok nemzetközi kapcsolatokat építsenek ki, számukra létkérdés, hogy megismerjék őket.

Építészet
Bojár Iván András károsnak érzi, hogy az építészet, amely 1949-ig a kultusztárcához tartozott, ma hol itt, holott bukkan fel, nincs igazi miniszteriális képviselete.
Sokáig az ipari miniszter felügyelte, beleszólt az agrártárca, de például a legutóbbi Ybl-díjat a belügyminiszter adta át. Pedig az építészet iránt a társadalomban nagy az érdeklődés, ezt az is jelzi, hogy legalább 40 féle építészeti magazin kapható az újságárusoknál.

Az elmúlt tíz évben hiánypótló könyvek láttak napvilágot, alapkutatások valósultak meg, erősödött a regionális építészeti kultúra, fejlődött a kritika. Jelentős az ösztöndíj-rendszer, újraéledt az a múlt század harmincas éveiben (!) megszűnt gyakorlat, hogy a diákok külföldre mehetnek tanulni. Ugyanakkor nincsenek Magyarországon nemzetközi konferenciák, workshopok, kiállítások is csak alig. A rendszerváltás idején 16 nagy építészeti tervgyár működött, mára ezek megszűntek, és ami még rosszabb, archívumuk eltűnt.

Az építészet a társadalom ruhája: a kultúra elsődleges megjelenési formája. Ám az építészek helyzetét meghatározza, hogy Magyarországon kicsi a piac. Míg egy luxusépíthezés itthon 250 ezer forintos négyzetméterárat jelent, addig ez Németországban átszámítva egymillió. A megbízói kör, a középosztály hiányából fakadóan nincs nagyvonalú megbízás, ami művészi érték létrehozására adna alkalmat. Még az állami beruházások sem képesek erre! Az építészek tele vannak bizonytalansággal, reprezentációs problémákkal. Noha egyénileg komoly fejlődést mutatnak, ez nem látszik a magyarországi városokon. A városfejlesztés egyébként sem áll össze érett koncepcióvá.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a magyar építészekkel, ha az uniós csatlakozás után megjelennek a külföldi építészirodák. A mai kort Bojár a kiegyezés utánihoz hasonlította: 1867-et követően indultak azok a nagy építkezések, amelyek mindmáig meghatározzák a városképet. A 21. század eleje talán ugyanilyen fejlesztéseket hoz - de felkészültek-e erre a magyar építészek?

Filmművészet
Grunwalsky Ferenc szerint magyar néző nélkül nem tudunk Európába menni.
Az új filmtörvény meghozataláig azonban különleges helyzetben van a szakma. Grunwalsky hangsúlyozta, hogy első lépésként a szakmának tisztáznia kell magát: három és fél éve bizonytalan a helyzete, s egyáltalán nem biztos, hogy egy új törvény lenne a kiút.

A filmművészetet nem lehet besorolni sehová, a finanszírozását tekintve sem. A törvényben az adományok, juttatások rendszerét kellene szabályozni. Ma Magyarországon a magas szinten folyó viták alatt hatalmi űr tátong. Ez részben abból adódik, hogy a film ügye minimum hat minisztériumot érint. A legfőbb feladat az állami szerepvállalás mértékének tisztázása. Grunwalsky olyan testület létrehozását látja szükségesnek, amelyben "senki sem nyerheti túl magát", és minden viszony átlátható. A filmtörvény húzóerő is lehet a többi művészeti ágnak.

Grunwalsky úgy számolja, ahhoz, hogy a magyar film fogalmát létezővé tegyük a fejekben, legalább kéthetente be kellene mutatni egyet (csak összehasonlításul: a külföldi filmekből hetente négyet-ötöt mutatnak be a forgalmazók). Többféle művészeti ágból (animáció, dokumentumfilm rövidfilm játékfilm, stb.) évi 23-24 film lenne az a keret, amitől az iparág be tudna indulni. Dokumentumfilmeket már csak azért is kell készíteni, mert a magyar ember sajátossága, hogy csak több év elteltével reflektál saját magára.

Természetkép-ökokultúra
Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója utolsó felszólalóként szomorúan konstatálta
, hogy a hallgatóság létszáma a kezdeti körülbelül 200-220 főről a végére nagyjából negyvenre olvadt. Ennyire érdekli az embereket az ökokultúra... "Futottak még" kategória. Ez abból adódhat - vont párhuzamot Persányi -, hogy a filmhez hasonlóan az ökológiai gondolkodás sem része egyelőre a magyar kultúrának.

Kitaibel, Stein, Öveges, Lányi, Vida - a világ ismeri és számontartja a magyar tudósokat, Nobel-díjasaink közül csak egy a művészeti, a többi mind természettudós. A 21. század kultúrájának egyik fő területe Európában a természettudomány, az ökológiai kultúra. Ehhez képest Magyarországon ezeket a területeket a civil kurázsi mozgatja csupán, pénz nincs a fejlesztésükre, noha ember és természet kapcsolata az iparosodott környezet miatt még soha nem volt ennyire vészterhes.

A köztévében a természettudományi műsorokat éppen a napokban számolják fel, de szerencsére vannak múzeumok, folyóiratok. 2001-ben a látogatók száma alapján a legnépszerűbb történelmi látványosságnak a Szent Korona, az Egri vár, a Közlekedési Múzeum, Ópusztaszer és a Terror Háza bizonyult, ámde az ország legnépszerűbb kulturális látványossága a Fővárosi Állat- és Növénykert volt, messze megelőzött minden mást.

Persányi a látogatottsági-támogatottsági anomália érzékeltetésére - kissé sarkítva - a vidéki állatkertek és vidéki színházak összefüggését hozta fel: előbbiek átlagosan tízszer annyi érdeklődőt vonzanak, mint az adott város színháza, de pénzügyi támogatottságuk átlagosan csak ötöde, tizede a teátrumokénak.

Persze rendkívül nehéz a kulturális értékek között különbséget tenni, fontossági sorrendet felállítani, de az ökokultúra helyzetén nem sokat javít, hogy az NKA kuratóriumának 150 tagja közül csupán négy a reálkultúrával kapcsolatos szakértő (orvos, geográfus), és az NKA kereteiből alig 7 százalékot kap a reálkultúra - sőt, az alapprogram valóságos költségvetésében a természettudományra mindösszesen 1 százalék jut, hiszen ismeretterjesztés címszó alatt elsősorban különféle kiadványok kapnak támogatást.

 
 
Jelenleg 4 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény

Legyen a WEBSZIGET.COM a Kezdõlapja!
PORT80.HU :: Magyarország Legtutibb Kezdolapja! :o)
MP3Heaven.hu :.:.::. Zene, MP3 & Partyzine q-_-p
Fesztivál.hu - A magyarországi fesztiválok gyujtoportálja
Tourinfo.hu - Magyarország Vezeto Turisztikai Portálja
SzuperPiac.hu - A képes hirdetések helye!
.: Papirusz.hu :. Kulturális Portál
Mindentudó.net :: Az optimális döntés lehetosége!
Hirdessen Nálunk! Tekintse meg médiaajánlatunkat!
Impresszum
Ha kérdése van, írjon nekünk!