Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Joe Muranyi jött, látott, győzött (Esemény-tár)
Louis Armstrong hajdani klarinétosa a Raiffeisen Jazz Klubban
Szerző: eser
2003. április 8. 19:18

Joe Murányi

A tengerentúlon a 20-as években már hódított a vérpezsdítő dzsessz, majd amikor 1933-ban Roosevelt elnök kezdeményezésére a gazdasági élénkítő programmal együtt felfüggesztették az alkoholtilalmat, 13 év után megélénkültek a mulatók. Új helyek, bárok, lokálok nyíltak, s mivel az alkohol mellett mással is szerették volna magukhoz édesgetni a látogatókat, számos helyen remek zenekarokat, énekeseket szerződtettek. Így szerveződtek kitűnő együttesek, s a fölpezsdült klubélet hatására kezdett az NBC szvinget sugározni, aminek köszönhetően aztán az akkor forradalmian újat hoző dzsessz zenészek nemcsak az adott klubban, hanem országosan is ismertek lettek. Így aztán elindult a visszafelé ható folyamat: azért jártak egyre többen a klubokba, mert hallották a rádióban a szédítően új zenét.

Ebből a világból kaptunk ízelítőt április 4-én, a Raiffeisen Jazz Klubban, ahol folyton táncolhatnékunk támadt - volna, ha egyáltalán mozdulni lehetett volna a sorozat állandó helyszínén. Csakhogy itt tényleg alig lehetett leejteni egy gombostűt, hiszen még a széksorok mellett és között sűrűn pótszékezett teremben, a falak mellett tömött sorokban álltak is az érdeklődők, akik semmiképpen nem akarták kihagyni, hogy élőben hallják Joe Muranyit. Jól tették, mert bár hallhatók olykor valódi világsztárok hazánkban, ilyen élményben azért ritkán lehet része a dzsessz rajongójának.

Urbán Orsolya és Joe Murányi

A koncert első felében a Jazz Steps játszotta a 30-as, 40-es évek New Orleans-i slágereit, bámulatosan finom érzékkel, jókedvvel, mintha ők maguk is ott lettek volna valaha azokban a klubokban. Urbán Orsolya pedig bizonyította, hogy nemcsak szaxofonosként érdemes megjegyeznünk a nevét, hanem énekesként is, aki ráadásul olyan természetesen és magával ragadó módon mozog a színpadon, mintha ott született volna.

A szünet után, a második részben aztán jött Joe Muranyi is: még a színfalak mögött volt, amikor Louis Armstrong varázsos hangját hallottuk felvételről, amint felkonferálja zenekarának klarinétosát, Joe Muranyit. A név sejteti talán: magyar szülők fiaként született 1929-ben, az Egyesült Államokban, s bár 1989-ig nem járt szülei hazájában, hamar kiderült, milyen jól - ráadásul ízesen, oldottan - beszél magyarul. Igaz, természetesen amerikai muzsikusnak tartja magát, de mindig is fontosnak tartotta, hogy zenei fejlődését alapvetően meghatározták a magyar gyökerű népdalok, népies műdalok, amelyeket otthon és a magyar kolónia összejövetelein hallhatott.

Később Bing Crosby zenés adásait hallgatva döntötte el: zenei pályára lép. Azt viszont, hogy a klarinétot választotta, Benny Goodman felvételei befolyásolták. Tizenéves volt, amikor New Yorkba költözött, ahol még hatott rá a 30-as években föllendült dzsesszklubok magával ragadó világa - állítólag ez volt az utolsó ösztönzés, hogy szvinget játsszon. Először Roy Aldridge big bandjében kapott komoly feladatot, itt 17 éven át muzsikált, alakult érett zenésszé. Louis Armstrong 1967-ben döntött úgy, hogy egyetlen fehér muzsikusként fölveszi zenekarába Joe Muranyit. Satchmo haláláig, azaz négy éven át a közös zenélés mellett barátság is kialakult köztük.   

Joe Murányi és Finok Zoltán
/fotó: Dobó László/

Joe Muranyi és a Jazz Steps szintén jól egymásra talált,  hiszen a fiatal magyar zenészekből és énekesből álló együttes célja a New Orleans-i zenei hagyományok - a ragtime, a dixieland és a szving - életre keltése magyarországi koncerteken. Ezúttal a Raiffeisen Jazz Klub estjén élő CD-felvétel zajlott, így a fellépőket a helyszínen tombolva ünneplő vendégek mellett hamarosan sokan hallgathatják ezt a pezsdítő zenét. Érdemes megemlítenünk minden fellépőt: Urbán Orsolya énekes és az 1999 óta klasszikus szving-hangszerelésben muzsikáló zenekart vezető Finok Zoltán tenorszaxofonos és klarinétos mellett a Jazz Steps tagjai: Bér Zsolt (trombita), Szalóki Béla (harsona), Nagy Iván (zongora), Oláh Zoltán (nagybőgő), Boegán Péter (dob). Biztosak lehetünk benne: sokat hallunk még róluk a jövőben. Reméljük, Joe Muranyi is visszatér egy-egy közös koncertre, ha már ilyen jól egymásra találtak.

A Raiffeisen Jazz Klub következő két koncertje: április 25-én és és május 30-án is a tavalyi sorozat egyik közönségkedvencét, Balázs Elemért hallhatjuk, hogy láthassa mindenki, milyen sokszínű is a népszerű dobos. 25-én a neves belga szaxofonos Steve Houben és fia, Gregory Houben társaságában lép fel, május 30-án pedig a Balázs Elemér Group mutatja be Dés Lászlóval legújabb lemezét.

A helyszín:  az IBS színházterme (Budapest, II. kerület, Tárogató út 2-4.)

 
 
Jelenleg 8 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény

Legyen a WEBSZIGET.COM a Kezdõlapja!
PORT80.HU :: Magyarország Legtutibb Kezdolapja! :o)
MP3Heaven.hu :.:.::. Zene, MP3 & Partyzine q-_-p
Fesztivál.hu - A magyarországi fesztiválok gyujtoportálja
Tourinfo.hu - Magyarország Vezeto Turisztikai Portálja
SzuperPiac.hu - A képes hirdetések helye!
.: Papirusz.hu :. Kulturális Portál
Mindentudó.net :: Az optimális döntés lehetosége!
Hirdessen Nálunk! Tekintse meg médiaajánlatunkat!
Impresszum
Ha kérdése van, írjon nekünk!