Székely színpadi egyéniségéhez és zenei maximalizmusához mérve szavazzák meg a kuratórium tagjai, hogy ki kapja a Csillag István szobrászművész készítette plakettet. 1964-ben a basszista halálának első évfordulóján Ilosfalvy Róbert volt az első kitüntetett, a díjazottak névsora azóta a magyar operajátszás élmezőnyének hű lenyomata, szopránok, mezzók, baritonok, tenoristák is vannak a díjazottak között, nem a hangfaj, a művészi odaadás a lényeg.
 |
Sergej Nayda és Bátori Éva az „Otello“-ban |
Bátori Évát, az idei díjazottat a budapesti publikum mostanában kezdi a kedvencei közé sorolni, mert az énekesnőt a diploma megszerzése után a nemzetközi operapiac többet foglalkoztatta, mint a hazai. Énekelt Klagenfurtban, Bécsben, Salzburgban, Bregenzben, szerződtette a Kölni Opera, turnézott Kínában a Bécsi Staatsoper társulatával, Japánban a Wiener Mozartorchesterrel. Igaz, operafilmeket itthon készített, Fehér György rendezte A szerelmi bájital tévéváltozatát, Szinetár Miklós pedig a Fideliót és a Cosi fan tuttét.
Mozart operák, belcanto művek törékeny szereplőjeként tartották számon. Azután a tavalyi felújításon A köpeny Giorgettájaként, a Puccini fesztiválon a Pillangókisasszony Csocsoszánjaként drámai hősnőként is sikerrel mutatkozott be itthon, Kölnben már átlépett ebbe a szerepkörbe. Nyáron az Aida címszerepében látható-hallható a Sankt Margarethen-i kőfejtőben, a szabadtéri színpadon. Nincs messze a határtól.