Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Egy percnyi csorduló napfény (Archívum)
A Pogánytánc bemutatója Dunaújvárosban és Sopronban
Szerző: Albert Mária
2003. február 19. 14:45


Brian Friel
1936-ban vagyunk, aratás el?tt.
A falu lakói a nagy munkák után csupán egyetlen dologra
képesek gondolni: az aratási bálra. Így van ez a Mundy családban is, ahol öt n?vér álmodozik
titokban arról, hogyan táncolná át az éjszakát valamelyik helybeli fiatalember karján, úgy,
mint régen. Csakhogy hamarosan kiderül, az öt Mundy lány már soha nem fog önfeledten
bálozni. Az el?adás rendez?je, Valló Péter hosszú évek óta tervezi, hogy Brian Friel darabját
színpadra állítja. Azóta már volt két magyarországi bemutató (Katona József Színház,
Kecskeméti Katona József Színház), és vetítették a filmváltozatot is.

- Miért várt ilyen sok évet ezzel az el?adással?

- Együtt kell állnia egy olyan n?i társulatnak, amelyik képes eljátszani a darabot- ilyen
egyszer?. Csehov Három n?vérér?l szokás azt mondani, hogy csak akkor szabad m?sorra
t?zni, ha megvan hozzá az a három színészn?.  Nos ide nem három, hanem öt remek
színészn? kell. Bár a darabban van még néhány férfiszerep is, az el?adás nagyrészt azon
múlik, milyen az öt n? színpadi jelenléte.

- Azt gondolná az ember, hogy ez a darab térben és id?ben egyaránt nagyon messze van t?lünk,
hiszen 1936-ban játszódik, egy isten háta mögötti ír falucskában. Nem jelentett ez
nehézséget?

- Meg kell próbálni ezt a világot a magyar emberek számára valahogyan ismer?ssé tenni. Az az
érzésem, hogy az egész ír drámaírásban megtalálhatóak azok a fogódzók, amelyek
segítségével minden történet kibonthatóvá, érthet?vé válik számunkra. Több olyan
konfliktuskör van ezekben a drámákban, amit mi, magyarok jól értünk, és ha nem helyezzük
bele egy számunkra idegen népi kultúrába a történetet, nincs is t?lünk olyan távol az a világ.

- Ha belépünk a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ színháztermébe, egy
tökéletesen elvarázsolt világba csöppenünk. Idilli kert, magasra n?tt, de rendezettnek t?n?
gabonanövények, nyitott veranda, fölötte több tucat zsinórokra csipeszelt kötött keszty?,
asztal, székek, öreg rádió, és minden fürdik a csorduló napfényben. A játékteret is Valló Péter
tervezte.

- Ehhez az el?adáshoz véleményem szerint nem megfelel? egy hagyományos, kukucskáló
színház. Olyan tér kell, ahol a néz?k szinte karnyújtásnyira ülhetnek a színészekt?l, mintha
maguk is az el?adás részévé válnának. A történet egy hétéves kisfiú emlékeib?l, álmaiból áll
össze. Valami megmerevedik az id?ben, valami el?bújik az álomból, ami talán nem is
hasonlít az eredetire. Ezt a régmúltból visszadereng?, álomképszer?en felidéz?d?, idilli
helyszínt szerettem volna megteremteni a színpadon.

- Elképzelhet?, hogy a f?város közönsége is találkozhat az el?adással?

-
Bevallom, nem látok rá sok esélyt. A Pogánytánc nagyon szép darab, a színészek imádják
játszani, a néz?k szeretik, mindenki rajong érte, és nekünk, színházzal foglalkozó
?szakmunkásoknak" is nagyon sok élményt nyújt, mert rengeteg benne az elemezni való, a
megoldandó probléma. Sajnos az ilyen típusú el?adások nem árasztják el a magyar
színpadokat. Ennek ellenére úgy gondolom, a két helyszínre tervezett 25 el?adás után ez is
lekerül a színr?l, és feledésbe merül éppen úgy, mint sok más jobb sorsra érdemes vidéki
produkció.

Szerepl?k: Bács Ferenc, Borbás Gabi, Ivancsics Ilona, Karalyos Gábor, Pasqualetti Ilona,
Söptei Andrea, Szoták Andrea, Tóth Tibor
Rendez?: Valló Péter

El?adások Sopronban: március 1.,2.,7.,8.,

 
 
Jelenleg 5 olvasó böngészik a Papiruszon

Ingyen hirdetés | Fesztivál, rendezvény
Weboldal készítés