Egyszer?, fehér, nyomtatott szórólapon hirdetik a ?3 Dimenziós - Térhatású SZTEREOSZKOPIKUS filmek bemutatójának? ingyenes vetítését. Papírkeretes szemüveget kapunk, s a pláza méret? vászon elé függesztett kisebb vetít?felületre ígérik a rövidfilmeket: a Hooligans együttes videoklippje egy lepukkant szerel?csarnokban játszódik. A zenészek alakjai eltörpülnek a gyárbels?ben - bizony, így rögzíteni kell a tényt, mert valóban újszer?, a valósághoz közelít? látvány. A Vízibalett tízperce alatt már csak az ?hiányzik?, hogy a szinkronúszó lányok mozgása nyomán felcsapódó vízcseppek az okuláréra fröccsenjenek. Akkor, levéve, és p?re szemmel pillantva a látottakra, furcsa, homályos, duplázott képet tapasztalunk. A szinte körbejárható-, megfogható élmény azután a magyarországi történelmi nevezetességeket bemutató, tulajdonképpeni idegenforgalmi filmnél csúcsosodik ki. Az Egy szelet a világból cím? 22 perces ?országimázs? alkotásban a közhelyes fogalmakat és helyeket, mint puszta, tschikós, szürkegulya - a technikai megoldáshoz h?en fogalmazva - ?átugorhatjuk?, mert épp a ménes robogását csodáljuk, nem is szólva azután a tapolcai barlangrendszer mélységeir?l, vagy az esztergomi bazilika száz méteres kupolájának égbe (és vászonba) nyúló magasságáról.
A módszer - ahogy a Papirusz kérdésére Magyar László, a Nekrofilm vezet?je elmondta - a drága IMAX 3D-technológia egyszer?sített, költségkímél?bb változata, amely a végs? kísérleti stádiumban van. A gyermekkori, úgynevezett lentikuláris, képeslapok iránti csodálatát és érdekl?dését fejlesztette tovább. A mélység, és a térhatás érzékelésének leegyszer?sített magyarázata, hogy a bal, és jobb szemnek mást kell látnia, és közvetítenie, a bal- illetve a jobb agyféltekébe. Így, a szemüveg, és az ezüsttel bevont vászon, valamint a két, egymás melletti kamera felvételei segítségével jöhet létre az illúzió, amivel már, mióta az állóképet megmozdították, kísérleteznek az alkotók.
Ám nemcsak a kép-, és nemcsak fizikai- mélységeket lehet feltárni - jó példák erre a jó dokumentumfilmek, amelyekb?l b?séges a kínálat. Elgondolkoztató alkotások sorában döbbenhettünk rá, milyen jól is élünk itt igazából mi, akik el tudunk menni a filmszemlére például. Még maradunk, ugye? - tette fel a kérdést a Színház- és Filmm?vészeti Egyetem végz?se, Turoczki Emese diplomafilmjének címében. Egy moldvai csángó kis sáros településen - magyar nyelvet is - tanító pár mindennapi küzdelmeit követik a filmkészít?k. Olyan helyen ?m?velnek népet? ?k, ahol ?az egész faluban nincs egy zuhanyzó, és csak pottyantós, kinti budi van, ami kis dolognak t?nik? - ahogy a férfi mondja - de bizony, kikezdi az elhivatottságot, és próbára teszi a párkapcsolatot is.
Székelyföld gyönyör? táján 12 éves korában, alkoholista, szíjjal ver? apa által eladva szolgának, ganét hordva az állatok alól - nagy szó, de valóban a létért - a két osztályt végzett Levente öt évig robotol. Fizetség nélkül, míg odébb nem lép a gazdától, s egy másik faluban, testvérével, Csabával összefogva dolgoznak tovább. A Mikor szolgának telik esztendeje mívesen fényképezett (operat?r Körtési Béla) szimfónia második felében a feln?tt korúvá serdült fiúk, anyjukhoz költöznek, felkeresik állami gondozásban lev? testvéreiket, s arról álmodnak, hogy saját házuk lesz, ahol az egykori család újból együtt élhet. A Moharos Attila filmjében ?szerepl?? iskolázatlan fiúk ismerik munka becsületét.
A madáchi ?célt? ?a küzdést, magát?, Az út végét elérik Almási Tamás filmjének megtalált figurái, akik még azel?tt mentek vissza falujukba, a ?háztáji gazdaságba?, és hagyták ott az IBM székesfehérvári üzemét, meg a bérpanelt, miel?tt a nemzetközi cég felszámolta volna üzemét, és több ezer embert elbocsátott. Az ?összekapart? (mondja Az út vége férfija) forintok, a szétgályázott életek, rabszolgamunkát végz? droidok sz?kös mozgáslehet?ség? világából végeznek ?tértágítást? Pitvaros lakói, a tanítón?, a boltos-kisasszony, a postás és a többiek, akik a helyi m?vházban táncórákat vesznek. Tangó, valzer, csa-csa-csa és rock and roll - ezüst topánka és fekete lakkcip? sarkak kopognak a linóleum padlón, a citromsárga Citroënnel a városból érkez? mágus, az egyenes hátú, kecses lépt?, középkorú tánctanár próbáin. A Táncrend (Gyarmathy Lívia filmje) szigorú és szabályozott, ugyanakkor könnyed, vidám és felh?tlen.
Új dimenziókat keres, és már több mélységet is nyitott a táncm?vészetben Bozsik Yvette, aki Janisch Attilának azt is elmondja, nem kell félni a giccst?l, s attól, hogy megmutassuk a táncos, bizony, fárad és izzad a színpadon. Az operat?r-rendez? pedig felpörgette a dokumentumfilmek szokványos, lassú tempóját, el?adás és próba-részletekkel - s saját elmondása szerint - Bozsik Yvette tempójához próbálta igazítani a film készítését is.
További írásainkat a szemlér?l a Papirusz film rovatában olvashatja!
http://www.nekrofilm.com
