Dohnányi Ernő 1877. július 27-én született Pozsonyban, és 1960. február 9-én halt meg New Yorkban. A két dátum közé olyan pálya fér be, amelyben egyszerre van jelen a századforduló nagy virtuózainak világa, a két világháború közötti magyar intézményépítés és a hidegháborús emigráció.
Pozsonyból a világ élvonalába
Az első tanára az apja volt, matematikatanár és lelkes csellista. Dohnányi a budapesti Zeneakadémián folytatta, ahol zongorát Thomán Istvántól, zeneszerzést Koessler Jánostól tanult — ugyanattól a Koesslertől, akinél nem sokkal később Bartók és Kodály is megfordult.
A pályakezdése látványos volt. Húszas évei elején már nemzetközi hangversenykörutakat járt, Londonban és az Egyesült Államokban is fellépett, és néhány év alatt a kor legkeresettebb zongoristái közé került. 1905-től Berlinben tanított a zeneművészeti főiskolán, tíz éven át.
Brahms elismerése
A c-moll zongoraötös 1895-ben, tizennyolc évesen készült, és ez volt az a mű, amellyel felkeltette Johannes Brahms figyelmét. Brahms elismerő szava akkoriban nem csekélység volt: gyakorlatilag belépőt jelentett a német zenei közegbe.
Az elismerés ugyanakkor meghatározta a besorolását is. Dohnányit onnantól kezdve a német romantikus hagyomány folytatójaként tartották számon — és ez a címke a pálya végéig rajta maradt, akkor is, amikor a zenei divat már régen máshol járt.
A Variációk egy gyermekdalra: a legjobb zenei tréfa
A legismertebb műve az 1914-ben komponált Variációk egy gyermekdalra zongorára és zenekarra. A darab egy gyermekdallamot dolgoz fel — azt, amelyet magyarul Hull a pelyhes fehér hó, angolul Twinkle, twinkle, little star szöveggel énekelnek —, de a bevezetője monumentális, wagneri súlyú zenekari szakasz.
A vicc pontosan ebben rejlik: a hallgató komoly, sorsdrámai művet vár, aztán a zongora bepötyögi a gyerekdalt. Innentől a variációk sorra kifigurázzák a különböző zenei stílusokat. A partitúra ajánlása is ezt a szellemet viszi tovább: a szerző a humorérzékkel megáldott hallgatóknak dedikálta, a kritikusok kifejezett kizárásával.
Fontos azonban, hogy ez nem pusztán tréfa. A darab technikailag rendkívül igényes, hangszerelése bravúros, és mindmáig a zongoraversenyek repertoárjának megbecsült darabja.
A magyar zeneélet motorja
1915-ben hazaköltözött Budapestre, és innentől három évtizeden át gyakorlatilag ő volt a magyar zeneélet legbefolyásosabb embere. Vezette a Filharmóniai Társaság zenekarát, tanított és igazgatott a Zeneakadémián, 1931-től pedig a Magyar Rádió zenei vezetője lett.
Ez a három pozíció együtt hatalmas hatalom volt: eldönthette, mi kerül műsorra, kit hívnak meg, ki tanít, és mi jut el a rádión keresztül az ország egészéhez. Dohnányi ezzel a hatalommal jórészt jól élt: rendszeresen műsorra tűzte Bartók és Kodály műveit is, akkor is, amikor azok még megosztóak voltak.
Ha valaki azt kérdezné, ki építette fel intézményesen azt a magyar zenei közeget, amelyben a Bartók-Kodály életmű otthonra talált, a válasz jó eséllyel Dohnányi. Az ő szerepe a 19. századi Erkel Ferenc intézményépítő munkájának 20. századi folytatása.
Klasszicizáló szerző a modernek árnyékában
Zeneszerzőként Dohnányi végig kitartott a tonalitás mellett. Két szimfóniát, két zongoraversenyt, két hegedűversenyt, kamarazenét és jelentős zongorairodalmat hagyott hátra; kiemelkedik közülük a magyar népi anyagot feldolgozó Ruralia Hungarica (1923–24) és az 1930-as Szegedi mise.
A stílusa kiegyensúlyozott, majdhogynem klasszicizáló. Nem a népzenéből építkezett úgy, ahogy Bartók és Kodály, bár népdalt is beemelt — inkább a késő romantika folytatója maradt. Ez a döntés a huszadik század közepén nem hozott presztízst: a zenei közbeszédet akkor a radikális újítás uralta, és a hagyományhű szerző könnyen minősült konzervatívnak.
Az utóbbi évtizedek átértékelése ezt a képet árnyalta. A hagyományhűség ma már nem automatikus levonás, és a Dohnányi-kamarazene, mindenekelőtt a vonósnégyesek és a fúvósötös-irodalom, egyre gyakrabban kerül műsorra.
1944: a törés
1944-ben elhagyta Magyarországot, és soha nem tért vissza. A háború utáni években személyét politikai viták vették körül; a vele szemben megfogalmazott vádakat vizsgálatok követték, amelyek nem találtak alapot a felelősségre vonásra, a gyanú árnyéka azonban éveken át kísérte, és nemzetközi fellépéseit is megnehezítette.
A magyar zeneéletből ezzel egy csapásra kiesett. Az itthoni évtizedekben a neve alig szerepelt, művei ritkán szólaltak meg, és a szakmai emlékezet is hallgatott róla. A rehabilitáció csak jóval később, fokozatosan indult meg.
Tallahassee: az utolsó évtized
Rövid argentínai állomás után 1949-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol a Florida State University zeneszerző-professzora lett Tallahassee-ben. Ott tanított és komponált több mint tíz éven át, hetvenes éveiben is aktívan koncertezve és lemezt készítve.
Az utolsó évek Amerikában csendesek voltak, de nem terméketlenek: ekkor születtek az utolsó nagyobb művei, és ekkor rögzítette azokat a felvételeket, amelyekből ma is hallható, milyen zongorista volt. A hangfelvételei alapján technikailag rendkívül pontos, ugyanakkor szélsőségektől mentes, klasszikus arányérzékű előadó képe rajzolódik ki.
A Dohnányi-család
A név más területeken is fennmaradt. Fia, Hans von Dohnányi jogászként a Hitler-ellenes német ellenállás egyik alakja lett, és 1945-ben kivégezték. Unokái közül Christoph von Dohnányi világhírű karmesterként, Klaus von Dohnanyi német politikusként vált ismertté.
A családtörténet önmagában is kommentárja a huszadik századnak: ugyanaz a család adott a német ellenállásnak mártírt, a világ zenei életének karmestert, Hamburgnak polgármestert — miközben a családfő emigrációban élte le az utolsó tizenöt évét.
GYIK — Dohnányi Ernő
Mikor és hol született? 1877. július 27-én Pozsonyban, és 1960. február 9-én halt meg New Yorkban.
Melyik a leghíresebb műve? A Variációk egy gyermekdalra (1914) zongorára és zenekarra, amely egy ismert gyermekdallamot dolgoz fel monumentális bevezetéssel.
Milyen kapcsolatban állt Bartókkal és Kodállyal? Ugyanannál a tanárnál, Koessler Jánosnál tanult, később pedig vezető pozícióiból rendszeresen műsorra tűzte a műveiket.
Miért ment el Magyarországról? 1944-ben hagyta el az országot, és a háború utáni politikai helyzetben már nem tért vissza; végül az Egyesült Államokban telepedett le.
Rokona a karmester Christoph von Dohnányi? Igen, a nagyapja volt.
Hol hallgatható a zenéje? Kamaraműveit és zongoraműveit egyre több felvétel elérhetővé teszi, a Variációk pedig a hangversenytermek visszatérő darabja.
Mit hallgassunk meg tőle először?
Három darab elég ahhoz, hogy az ember megértse, miről szól ez az életmű. A Variációk egy gyermekdalra megmutatja a humorát és a hangszerelő tudását. A c-moll zongoraötös azt, hogy tizennyolc évesen már kész szerző volt. A Ruralia Hungarica pedig azt, hogyan nyúlt ő a magyar népzenéhez — másképp, mint Bartók, de nem kevesebb figyelemmel. Aki ezt a hármat végighallgatja, nehezen fogja a magyar zenetörténet mellékszereplőjének tekinteni.