A magyar művészettörténet kevés olyan pályát ismer, amely ennyire ellenáll a szokásos elbeszéléseknek. Csontváry nem művészcsaládból jött, nem járta végig a szokásos akadémiai utat, nem tartozott egyetlen csoporthoz sem, és életében nem jutott el az elismerésig. Mégis az ő néhány nagy vászna vált a magyar festészet legismertebb képei közé.

A patikustól a festőig

1853. július 5-én született a felvidéki Kisszebenben. Gyógyszerésznek tanult, diplomáját 1875-ben szerezte meg, és több városban – Léván, Iglón, Eszéken – dolgozott, majd a nyolcvanas évek közepén saját patikát vezetett Gácson. Ez a szakma nemcsak megélhetés volt: a későbbi festői pálya anyagi hátterét is ez teremtette meg.

Az életút fordulópontja 1880-ra tehető, amikor – a saját visszaemlékezése szerint – egy recepttömbre rajzolás közben érte az elhivatottság élménye. A döntést azonban nem követte azonnali pályaváltás. Csontváry módszeresen dolgozott tovább, pénzt gyűjtött, és csak 1894-ben, negyvenegy évesen kezdett formális képzést Münchenben, Hollósy Simon iskolájában.

Tanulás és utazás

A müncheni évet Karlsruhe, Düsseldorf és Párizs követte, de a képzés összesen is rövid maradt: Csontváry lényegében autodidakta festő. Ez a tény a mai napig meghatározza az életmű megítélését, mert a technikai megoldásai gyakran szabálytalanok, ugyanakkor a színkezelése és a fényhasználata semmivel nem összetéveszthető.

A festői anyagot utazásokból merítette. Bejárta a Mediterráneumot és a Közel-Keletet: Olaszországot, Görögországot, Egyiptomot, Palesztinát, Libanont és Szíriát. A helyszínek nála nem tájképi témák, hanem szimbolikus terek – olyan pontok, ahol a saját elképzelése szerint valami fontos történt a világ történetében.

A nagy művek

Az életmű kiemelkedő darabjai néhány év alatt születtek. A Selmecbánya látképe 1902-ből való, a jeruzsálemi Siratófal bejáratát ábrázoló kép 1904-ből, a Baalbek 1906-ból, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban 1907-ből, a Mária kútja Názáretben pedig 1908-ból. Utolsó befejezett munkája, a Tengerparti lovaglás 1910 körül készült.

A méretek önmagukban is állítást hordoznak. A nagy vásznak – amelyek közül több több méter széles – olyan léptékben készültek, amilyet a korszakban jellemzően csak történelmi tárgyú akadémikus festészetnél alkalmaztak. Csontváry ezt a monumentális formátumot használta cédrusokra, sziklákra és tengerpartokra: ezzel emelte a természeti motívumot a történelmi jelenetek rangjára.

A magány és a kudarc

Csontváry kiállításokat rendezett, írásokban fejtette ki a saját művészeti elképzeléseit, és meg volt győződve arról, hogy világhírűvé válik. A kortárs szakma azonban jórészt különcként kezelte. A hazai művészeti közéletbe nem illeszkedett be, a nemzetközi elismerés elmaradt, az utolsó éveit pedig egyre nehezebb anyagi körülmények között élte.

1919. június 20-án halt meg Budapesten, orbáncból eredő vérmérgezésben, hatvanhat évesen. A halálakor a képei gyakorlatilag eladhatatlanok voltak, és az örökösök – nem látva bennük művészi értéket – a vásznakat anyagáron kívánták értékesíteni.

A megmentés

Az életmű fennmaradása egyetlen embernek köszönhető. Gerlóczy Gedeon fiatal építész az utolsó pillanatban vásárolta meg a hagyatékot, és ezzel megőrizte a mintegy 122 ismert festményt. Ha ez a vásárlás nem történik meg, a magyar festészet néhány legfontosabb darabja ponyvaként végezte volna.

Az elismerés ezután is lassan érkezett. A festő valódi felfedezése az 1930-as évek életmű-kiállításához köthető, a nemzetközi ismertséget hozó bemutatók pedig még későbbre estek. Ez a sors nem egyedi a magyar kultúrtörténetben: a hagyatékok megmenekülése gyakran múlt egyetlen ember döntésén – ahogy azt a magyar fotóarchívumok esetében is láttuk, amelyekről korábbi cikkünkben írtunk.

Miért hat ma is?

A Csontváry-képek különös hatásának három forrása van. Az első a szín: olyan intenzív, néha természetellenesnek tűnő színkombinációkat használt, amelyek a korabeli európai festészetben szokatlanok voltak. A második a fény: sok művén egyszerre több, egymásnak ellentmondó fényforrás dolgozik, ami álomszerű, irracionális térélményt hoz létre.

A harmadik a lépték és a nézőpont. A nagy vásznak előtt a néző fizikailag is kicsinek érzi magát, a kompozíciók pedig gyakran olyan magasságból mutatják a tájat, ahonnan a valóságban nem látszana. Ez a fajta emelt nézőpont adja a képek látomásos jellegét.

Hol láthatók a művei?

Az életmű legjelentősebb része Pécsett tekinthető meg, ahol önálló múzeum őrzi a nagy vásznakat; emellett a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is szerepelnek Csontváry-művek. A nagy méretű képek esetében különösen érdemes eredetiben megnézni őket, mert a reprodukció a léptéket és a színek intenzitását egyaránt eltünteti.

A múzeumi látogatáshoz érdemes tárlatvezetést vagy múzeumpedagógiai foglalkozást választani, mert a képek szimbolikája önmagában nehezen fejthető – erről a módszertanról külön írásunkban is szó esett.

GYIK – gyakori kérdések Csontváryról

Mikor élt? 1853. július 5-én született Kisszebenben, és 1919. június 20-án halt meg Budapesten, hatvanhat évesen.

Mi volt az eredeti foglalkozása? Gyógyszerész: 1875-ben szerzett diplomát, több városban dolgozott, majd saját patikát vezetett – ebből finanszírozta később a festői pályáját.

Hány éves korában kezdett festeni? Formális képzést negyvenegy évesen, 1894-ben kezdett Münchenben; azt megelőzően évekig készült a pályaváltásra.

Melyek a legismertebb művei? Többek között a Baalbek (1906), a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban (1907), a Mária kútja Názáretben (1908) és a Selmecbánya látképe (1902).

Hány képe maradt fenn? Nagyjából 122 ismert festmény; a hagyatékot Gerlóczy Gedeon építész mentette meg azzal, hogy az utolsó pillanatban megvásárolta.

Hol nézhetők meg az eredetik? A legnagyobb együttes Pécsett látható, emellett a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye is őriz Csontváry-műveket.