Nem színésznek indult
Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én született Budapesten. Az édesapja, Latinovits Oszkár földbirtokos a fia születése után egy nappal elhagyta a családot; az édesanyja a Gundel családból származott, és később dr. Frenreisz István orvoshoz ment feleségül. Ebből a házasságból két féltestvére született: Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész.
1949-ben érettségizett, utána asztalostanuló és hídépítő segédmunkás volt, majd 1952 és 1956 között a Műegyetem építészmérnöki karára járt. Kosárlabdázott és vitorlázott – az a testi jelenlét, amely az alakításait később annyira jellemezte, nem a színészképzésből jött, mert színészdiplomát soha nem szerzett. A visszaemlékezések szerint még gimnazistaként Bajor Gizi biztatta arra, hogy a színészettel foglalkozzon.
Debrecentől a Vígszínházig
A pályája 1957-ben indult a debreceni Csokonai Színházban, segédszínészként. 1959-ben a Miskolci Nemzeti Színházba került, ahol rövid idő alatt a társulat vezető színésze lett. Ezután következett a fővárosi időszak: Vígszínház (1962–1966, majd 1969–1971), Thália Színház (1966–1969), veszprémi Petőfi Színház (1971–1973), ahol rendezett is.
1973 és 1975 között nem volt társulati tagja egyetlen színháznak sem: irodalmi és egyetemi színpadokon, önálló esteken dolgozott. Ez a pályaszakasz sokat elmond a korszakról – a legnagyobb magyar színész az utolsó éveiben nem talált magának állandó társulatot. Az utolsó nyilvános fellépése 1976. február 27-én volt, a Fővárosi Operettszínházban.
A legfontosabb szerepek
Színpadon a legtöbbet idézett alakításai: Cipolla a Thomas Mann-adaptáció Mario és a varázsló című előadásában, az őrnagy Örkény István Tótékjában, Ványa bácsi Csehov drámájában, és Rómeó – Ruttkai Éva Júliája mellett.
Filmen ötvennél több szerepet játszott 1959-től. A legismertebbek: Bükky százados a Hideg napokban, Veszelka Imre Jancsó Miklós Szegénylegényeiben, a főszerep az Utazás a koponyám körül című Karinthy-adaptációban – ezért San Sebastiánban a legjobb férfi alakítás díját kapta –, az őrnagy az Isten hozta, őrnagy úr!-ban, Szentirmay Rudolf Várkonyi Zoltán Jókai-filmjeiben (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán), Baradlay Ödön A kőszívű ember fiaiban, továbbá A Pendragon legenda, Az ötödik pecsét, Huszárik Zoltán Szindbádja és Miska főúr a Csárdáskirálynő filmváltozatában.
A hang, ami miatt máig hallgatják
Latinovits versmondása külön műfaj. Ady Endre, József Attila és Illyés Gyula verseit úgy szólaltatta meg, hogy a szöveg ritmusa és a beszélő lélegzete szétválaszthatatlanná vált – ezért van, hogy a hangfelvételeit ma is használják, holott a versmondás ízlése azóta többször megváltozott.
Írt is: a Ködszurkáló a saját pályájáról és a hatalommal való összeütközéseiről szól, a publicisztikáit és jegyzeteit pedig posztumusz gyűjtötték össze az Emlékszem a röpülés boldogságára (1985) című kötetben.
Díjak és utóélet
Jászai Mari-díj (1966), Balázs Béla-díj (1970), Érdemes művész (1975), majd posztumusz Kossuth-díj (1990) és Magyar Örökség díj (1996). 2002-ben kisplanétát neveztek el róla, 2015-ben Ferencváros díszpolgára lett.
A nevét ma több intézmény viseli: a budaörsi Latinovits Színház és a veszprémi Petőfi Színház Latinovits–Bujtor Játékszíne. Balatonszemesen 1984 óta emlékmúzeum működik, ahol évente versmondó versenyt rendeznek, a Nemzeti Színház kapuszobrán pedig Tolnay Klári társaságában látható.
A halála
Latinovits Zoltán 1976. június 4-én, negyvennégy évesen halt meg Balatonszemesen, egy vasúti átjáróban. A körülmények megítélése azóta sem egységes: van, aki szándékos tettként, van, aki balesetként értelmezi. Az évfordulós írások nagy része ma már ott tart, hogy ezt a kérdést nem lehet és nem is szükséges eldönteni – az életmű nem a haláltól kapja az értékét.
Miért nincs utódja?
A színészkirály cím nem véletlenül maradt betöltetlen. Latinovits olyan színészi eszményt képviselt, amelyben a színész egyszerre próféta, közéleti szereplő és a nemzeti irodalom szócsöve – ez a szerep a hetvenes évek Magyarországán még létezett, mert a színház volt az a hely, ahol ki lehetett mondani dolgokat. Amikor ez a funkció megszűnt, a hozzá tartozó színésztípus is elveszítette a terepét.
Ami maradt: a felvételek, a filmek, és egy kilencvenötödik születésnap, amelyet nem ő ünnepel meg.
