A művészettörténet tele van olyan életművekkel, amelyek egy másik életmű árnyékában maradtak. Spinner Klára – franciás nevén Claire Vasarely – története ezek közül is szélsőséges: mintegy harminc alkotó év után maga döntött úgy, hogy leteszi az ecsetet, és a férje pályáját, majd a Vasarely-alapítvány ügyeit viszi tovább. A pécsi Janus Pannonius Múzeum „Színekben élt élet” című tárlata az első alkalom, hogy az ő munkái önállóan, saját jogon szerepelnek magyarországi kiállításon.

Egy műhely, két pálya

Klára 1909-ben született Budapesten (egyes források 1908-at adnak meg), és 1929-ben járt Bortnyik Sándor Műhelyébe – grafikát, tipográfiát és fotómontázst tanult. Ugyanott, ugyanabban az évben tanult a nála néhány évvel idősebb Vásárhelyi Győző is. A „budapesti Bauhausként” emlegetett műhely tehát nemcsak Victor Vasarely pályáját indította el, hanem egy házasságot is.

A pár 1930 vagy 1931 körül kötött házasságot – a források ebben eltérnek –, és Klára Franciaországba emigrált. Két fiuk született: André (1931) és Jean-Pierre (1934–2002), aki Yvaral néven maga is elismert művész lett. Az unokája, Pierre Vasarely ma az aix-en-provence-i Fondation Vasarely elnöke.

Harminc év saját munka

Claire Vasarely nem „hobbiból festegetett”. Az 1930-as évektől grafikusként, festőként és textiltervezőként dolgozott, az 1940-es évek végétől pedig aubussoni gobelinterveket készített – ez a francia kárpitművészet egyik legpatinásabb műhelye. Vagyis egy önálló, iparművészeti és képzőművészeti szálon egyaránt futó pálya bontakozott ki, nagyjából három évtizeden át.

Aztán az 1950-es évek közepén abbahagyta. Ez pontosan az az időszak, amikor Victor Vasarely pályája beindult: 1955 áprilisában rendezték a Le Mouvement kiállítást, ekkor jelent meg a Sárga kiáltvány, és néhány éven belül megszületett a „plasztikai egység” szabadalma is. A férj világhírűvé válásával párhuzamosan a feleség kilépett a saját életművéből.

Ez a döntés a maga korában nem volt szokatlan – éppen ez teszi érdekessé. A 20. századi művészettörténet számos hasonló esetet ismer, ahol egy házaspár közül az egyik fél lett a „márka”, a másik pedig a működtető: a hagyaték gondozója, az alapítvány szervezője, a kiállítások háttérembere. Az utókor általában csak az elsőt tartja számon.

„Színekben élt élet”

A pécsi kiállítás 2026. június 6-án nyílt, és október 15-ig látogatható a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan utca 4.). Kurátora Getto Katalin, aki a megújult pécsi Vasarely Múzeum új állandó kiállítását is jegyzi.

A tárlat annak az egész éves pécsi emlékévnek a része, amely kettős jubileumot ünnepel: Victor Vasarely 120 éve született, a pécsi Vasarely Múzeum pedig 50 éves. Az emlékév programjai között kortárs op-art reflexiók, fényfesztivál, koncert és designhét is szerepel; a részletek a szervezők honlapján érhetők el.

Miért érdemes most odafigyelni rá?

Két okból. Egyrészt időzítés: a budapesti nagy Vasarely-retrospektív tegnap zárt a Szépművészetiben, vagyis a fővárosi figyelem éppen most fordulhat a kevésbé ismert szálak felé. Másrészt tétje van: ha egy életmű kilencven év után kap először önálló bemutatkozást, akkor nem egyszerűen egy kiállításról van szó, hanem arról a kérdésről, hogy ki kerül be a kánonba, és milyen mechanizmusok döntik ezt el.

A pécsi tárlat nem állítja, hogy Claire Vasarely a férjével azonos súlyú alkotó lett volna. Azt viszont igen, hogy volt saját életműve – és hogy ennek megítéléséhez először látni kell.

További portrékért látogasson el az Életrajz-tár rovatba; a budapesti Vasarely-kiállításokról a Képhatás rovatban írtunk részletesen.