A magyar zenetörténet első világhírű alakja nem zeneszerző és nem énekes volt, hanem lantos. Bakfark Bálint a 16. század közepén Krakkótól Párizsig, Augsburgtól Padováig ismert név volt, és a kortársak úgy beszéltek róla, mint akinek a hangszerén nincs párja. 1576 augusztusában halt meg Padovában – az évforduló jó alkalom arra, hogy megnézzük, mennyi ebből a tény, és mennyi a legenda.

Mikor született? A szakma két táborra oszlik

Már a legalapvetőbb adatnál kiderül, milyen bizonytalan talajon állunk. A régebbi szakirodalom – köztük Gombosi Ottó 1935-ös monográfiája, amelynek már a címe is ezt rögzítette – 1506-ra vagy 1507-re teszi a születését. A mai magyar és lengyel zenetudomány többsége viszont jóval későbbre, 1526 és 1530 közé datálja; így szerepel az Országos Széchényi Könyvtár hivatalos évfordulós kiadványában és a lengyel zenei enciklopédiában is.

Ami biztos: Brassóban született, erdélyi szász családban, és korán árvaságra jutott. A Greff család nevelte fel – innen ered a forrásokban gyakori Greff Bakfark névforma. Apja és bátyja szintén erdélyi udvari lantosok voltak, vagyis a mesterség családi örökség volt.

Budától Vilniusig

Bakfark Szapolyai János budai udvarában tanult lantot, feltehetően egy olasz mestertől; a király halála után Izabella királyné gondoskodott róla. A negyvenes években Franciaországban, Tournon bíboros szolgálatában találjuk, majd következett élete legfontosabb szakasza: 1549. május 14-én játszott először II. Zsigmond Ágost lengyel király előtt, és alig egy hónappal később, június 15-én kinevezték királyi udvari lantossá.

A következő másfél évtized utazásokkal telt: Königsberg, Nürnberg – ahol Melanchthonnal is találkozott –, Augsburg a Fuggerekkel, Lyon, Itália, ahol a pápa előtt is játszott, majd tíz éven át Vilnius, ahol házat vásárolt és nemességet kapott. Egyetlen dokumentált „politikai jelentése” egy 1552-es levél Albert porosz herceghez, amelyben hat ország eseményeiről számol be – ennyi az alapja annak a képnek, hogy diplomata-kém is lett volna.

1565 végén vagy 1566 elején kegyvesztett lett: elhagyta a lengyel szolgálatot, vilniusi házát kifosztották, és állítólag hűtlenség vádja merült fel ellene. A távozás valódi oka máig tisztázatlan – a lengyel szakirodalom nyíltan kimondja, hogy nem tudni, lelepleződött ügynökről vagy udvari intrikáról volt-e szó. Ezután Bécsben II. Miksa udvari lantosa lett, 1568-tól Erdélyben szolgált, János Zsigmond halála után pedig Padovába költözött, ahol egyetemi hallgatókat tanított lantra.

Két lantkönyv, harminckét darab

Bakfark életében két nyomtatott gyűjteménye jelent meg, és lényegében ezeken alapul minden, amit a zenéjéről tudunk.

Az első, az Intabulatura… liber primus (Lyon, 1552/53) négy fantáziát, négy motetta-átiratot, hat chansont és hat madrigált tartalmaz – összesen húsz tételt; 1564-ben Párizsban részben újranyomták. A második, a Harmoniarum musicarum… tomus primus (Krakkó, 1565) három fantáziát, nyolc motettát és egy chansont közöl, vagyis tizenkét tételt; ennek 1569-ben Antwerpenben jelent meg a második kiadása.

Az átiratok forrásai a korszak nagyjai: Josquin des Prez, Clemens non Papa, Nicolas Gombert, Orlando di Lasso és Arcadelt. Bakfark tehát nem egyszerűen „feldolgozott”, hanem a franko-flamand polifóniát ültette át egyetlen hangszerre – ezért is tartják a művészetét a 16. századi motetta-alapú hangszeres zene csúcspontjának.

A kéziratégetés legendája

A Bakfark-történet legismertebb eleme, hogy a mester halála előtt elégette a kéziratait, mert úgy érezte, senki nem tudná úgy eljátszani a műveit, mint ő. Romantikus kép, csak éppen nem igaz.

Létezik ugyanis egy döntő bizonyíték: Bakfark szomszédja, Wendelin Tieffenbrucker lantépítő hagyatéki leltárt vett fel a halála után, és ez a dokumentum fennmaradt tabulatúrákat, valamint Josquin- és Palestrina-kiadványokat sorol fel. A muzsikus tehát nem semmisítette meg mindenét. Ami valóban elveszett, annak sokkal prózaibb oka lehet: a pestisjárvány idején a korabeli gyakorlat szerint az áldozatok tulajdonát elégették. A járvány egyébként Bakfark feleségét és négy gyermekét is elvitte.

A halál pontos napja szintén vitatott: a magyar hivatalos évfordulós kiadványok, valamint a német és lengyel lexikonok 1576. augusztus 22-ét adják meg, más források augusztus 15-ét. Emlékművet 1578-ban állítottak neki a padovai San Lorenzo templomban, a lantépítő és az egyetem német diáknemzete jóvoltából.

Mit mondtak róla a kortársak?

Albert porosz herceg úgy jellemezte, mint „oly zenész, akinek e művészetben nincsen párja”, Jan Kochanowski lengyel költő pedig verset írt hozzá, amelyben a lant maga kéri, hogy másoknak jusson a duda, őt viszont Bakfarkra bízzák.

A mai értékelés árnyaltabb. Kónya István lantművész, a téma legjobb hazai ismerője arra hívja fel a figyelmet, hogy Bakfark intavolációi nem tartoznak a gyakran játszott lantdarabok közé: sok szólamú, sűrű, nehezen megszólaltatható zenék. Épp ez a nehézség tette legendássá – és ez az oka annak is, hogy viszonylag ritkán hallható.

Hol hallgatható ma Bakfark?

Az évfordulónak Magyarországon nincs központi programja, a legfontosabb megemlékezés határon túl zajlott: a csíkszeredai Régizene Fesztivál 2026. július 6. és 12. között „Fantasia” mottóval kifejezetten Bakfark halálának 450., Tinódi Sebestyén halálának 470. és John Dowland halálának 400. évfordulója előtt tisztelgett. A „Bakfark Bálint és kora” című koncerten július 8-án az Ars Pro Toto Énekegyüttes, a Concerto Spiralis és Kónya István lantművész lépett fel, aki másnap tudományos előadást is tartott a zeneszerzőről.

Kónya István a Pécsi Tudományegyetem és a budapesti Szabolcsi Bence Zeneiskola lanttanára – az ő nevéhez fűződik a lant hivatalos oktatásának beindítása Magyarországon. Rajta kívül Lantos Szabó István, a Bakfark Bálint Lanttrió egykori alapító tagja játszik rendszeresen a repertoárból. A legfontosabb magyar Bakfark-lemez Győri István és a Voces Aequales The Voice of Bakfark című, 2007-es Hungaroton-albuma, amely az intavolációkat és az eredeti kórusműveket egymás mellett szólaltatja meg. A kották egyébként szabadon elérhetők az IMSLP kottatárában.

További portrékért és évfordulós írásokért látogasson el az Életrajz-tár rovatba, a komolyzenei évadról pedig a Komolyzene rovatban írtunk.