Néhány éve még könnyű volt viccelődni a gépi fordításon: elég volt egy versszakot bemásolni, és jött a nevetség. Ma ez a poén már nem működik. A nagy nyelvi modellek folyékony, nyelvtanilag helyes, sokszor stílusosan is elfogadható magyar szöveget adnak — és ettől a kérdés komollyá vált.
Hol tart most a gép?
Érdemes szétválasztani a fordítás típusait, mert a gép teljesítménye nem egyenletes.
A használati, jogi és technikai szövegeknél a gépi fordítás mára ipari eszköz: a szakfordítók többsége nem nyersfordítást készít, hanem gépi kimenetet javít. Ez a munkafolyamat gyorsabb, de a fordító szerepét is átalakítja — kevesebb alkotás, több ellenőrzés.
A sajtószövegeknél a helyzet hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt gyakoribbak a kulturális utalások, amelyeket a gép rendszeresen félreért vagy kilapít.
A szépirodalom viszont más kategória. Itt nem az információ átvitele a feladat, hanem a hangé — és ez az a pont, ahol a szakma szerint a modellek jelenlegi teljesítménye nem elég.
Mit mondanak a műfordítók?
Lanczkor Gábor költő-műfordító egy interjúban tömören fogalmazott: egy igényes nyelvet használó műfordítónak szinten aluli a mesterséges intelligencia. Az érvelése három ponton áll.
Az első, hogy az eszköz az adatgyűjtésben valóban gyorsít: utánanézni egy kifejezésnek, egy reáliának, egy szakszónak sokkal hamarabb lehet vele. De a találatot minden esetben ellenőrizni kell.
A második, hogy magára a fordításra nem alkalmas: gyakran sután fogalmaz, és sokszor kevesebb munka lefordítani a mondatot, mint a gép változatát átírni. Aki dolgozott már rossz nyersfordítás javításán, tudja, hogy ez nem kifogás, hanem tapasztalat.
A harmadik a hibalehetőség. A modell nemcsak ügyetlenül fogalmazhat, hanem félre is fordíthat — magabiztosan, jelzés nélkül. Egy szakszövegnél ez költséges, egy regénynél észrevétlen marad, és beépül.
Lanczkor egy ponton nyíltan bizonytalan: nem meri megvonni a határt aközött, hogy mi számít etikus alkalmazásnak és mi nem. Ez a bizonytalanság az egész szakmára jellemző.
Miért nehéz a szépirodalom a gépnek?
A műfordítás nem szavakat visz át, hanem döntéssorozat. Minden mondatnál el kell dönteni, mi az, ami az eredetiben számít: a ritmus, a szórend furcsasága, a regiszter, a korhangulat, egy szójáték, egy alig érzékelhető irónia. Ezek közül rendszerint nem lehet mindet megtartani, tehát a fordító választ — és a választásaiból áll össze a magyar szöveg hangja.
A modell ezzel szemben a legvalószínűbb folytatást állítja elő. Ez pontosan az ellenkezője annak, amit egy jó irodalmi szöveg csinál: az irodalom rendre a nem várt megoldást választja. Ezért lesz a gépi műfordítás jellemzően sima, olvasható — és jellegtelen.
Külön nehézség a magyar nyelv szerkezete. A szabad szórend, az igekötők jelentésmódosító ereje, a személyragok gazdagsága és a tegezés-magázás rendszere olyan finom jelzéseket hordoz, amelyekre az angol eredetiben nincs közvetlen megfelelő. A fordítónak itt nem átváltania kell, hanem dönteni.
A szakma nem hallgat róla
Fontos, hogy a kérdés nem a folyosón zajlik. A hazai fordítástudomány önálló konferenciát szentelt a témának: a XVIII. Miskolci Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia kifejezetten azzal a címmel ülésezett, hogy hová tart a fordítás, és mit jelent a műfordítás és a szakfordítás számára a mesterséges intelligencia. A Magyar Műfordítók Egyesülete szintén rendszeresen napirendre veszi a kérdést.
Ez a nyíltság a szakma javára írható. Nem a tagadás uralja a vitát, hanem a hatáskörök tisztázása: mit szabad az eszközzel csinálni, mit kell közölni a kiadóval, és mi az, amit semmilyen körülmények között nem lehet gépre bízni.
Ami a szerzői jogot és a szerződéseket illeti
A gyakorlati tétek nagy része szerződéses kérdés. A műfordító a magyar szöveg szerzője, tehát szerzői jogi védelem illeti meg. Ha egy kiadó gépi kimenetet javíttat, az nem ugyanaz a munka, és nem is ugyanaz a jogi helyzet — mégis gyakran ugyanaz a honorárium.
Ebből fakad a szakma legerősebb félelme, amely nem az, hogy a gép jobb lesz náluk. Hanem az, hogy a kiadói gyakorlat elfogadja a valamivel rosszabbat, mert olcsóbb. A minőségromlás ilyenkor nem egy csapásra jön, hanem évek alatt, alig érzékelhetően.
Egy közeli párhuzam ugyanez a folyamat a zenében: ott is az a kérdés, ki dönti el, mi jut el a közönséghez, és mi az, ami a hatékonyság nevében kiszorul. Erről szólt korábbi írásunk arról, hogy az algoritmusok és a lejátszási listák hogyan alakítják a zenei ízlést.
Mire jó akkor a gép a fordítónak?
A gyakorlatban több olyan feladat van, ahol az eszköz valóban segít, és ezt maguk a fordítók sem tagadják.
Kutatás és utánanézés. Reáliák, korabeli tárgynevek, szakkifejezések, tájnyelvi szavak felderítése — feltéve, hogy az eredményt a fordító ellenőrzi.
Variánsgenerálás. Amikor egy mondat sehogy sem áll össze, hasznos lehet öt rossz változatot látni: gyakran ezekből derül ki, merre nem érdemes menni.
Ellenőrzés. Kihagyott mondat, elcsúszott szám, következetlen névalak — ezek felderítésében a gép megbízhatóbb, mint a fáradt emberi szem.
Terminológiai következetesség. Hosszú regénysorozatoknál valódi segítség, ha egy eszköz jelzi, hogy ugyanazt a kifejezést korábban másképp fordítottuk.
GYIK — gépi fordítás és műfordítás
Le tudja fordítani a mesterséges intelligencia egy regényt? Technikailag igen, olvasható szöveget ad. A műfordítók egybehangzó tapasztalata szerint azonban ez a szöveg jellegtelen: elveszíti az eredeti hangját, a ritmusát és a finom jelentésárnyalatokat.
Használnak a magyar műfordítók MI-t? Sokan igen, elsősorban kutatásra és ellenőrzésre, nem magára a fordításra. A szakma nyíltan beszél erről, konferenciákon és szakmai fórumokon egyaránt.
Miért nehezebb a magyar, mint az angol? A szabad szórend, az igekötők jelentésmódosító szerepe, a ragozás gazdagsága és a tegezés-magázás rendszere olyan döntéseket kíván, amelyekre az eredetiben nincs közvetlen megfelelő.
Olcsóbb lesz így egy fordítás? A szakfordításban igen, ott a gépi kimenet javítása bevett gyakorlat. A szépirodalomban ez a modell nehezen működik, mert a javítás gyakran több munka, mint az új fordítás.
Fel lehet ismerni a gépi fordítást? Gyakorlott olvasó általában igen: a szöveg gyanúsan sima, kerüli a szokatlan megoldásokat, és a párbeszédek regisztere egységesebb a kelleténél.
Eltűnik a műfordítói szakma? A jelenlegi jelek szerint nem, de átalakul: a hangsúly a nyersanyag előállításáról a döntésre, a szerkesztésre és a felelősségvállalásra tolódik.
A kérdés végül nem technológiai
A gépi fordítás fejlődése előbb-utóbb tovább szűkíti azt a sávot, amelyben az emberi munka egyértelműen jobb. De a szépirodalom fordítása sosem csak minőségi kérdés volt: arról is szól, hogy egy kultúra hogyan olvassa a másikat. Egy magyar Dosztojevszkij vagy egy magyar Faulkner nem semleges átvitel, hanem értelmezés. Amíg ez így van, addig lesz szükség olyan emberre, aki vállalja a döntéseket — és aki felelős értük.