A plakát a legkevésbé megbecsült műfaj a képzőművészetben: eleve pusztulásra szánták, hiszen néhány hét után leragasztották vagy leázott. Éppen ezért különös, hogy a 20. század eleji magyar képzőművészet néhány legerősebb vizuális teljesítménye ebben a formában született meg – és hogy ma nagyobb közönséghez jut el digitálisan, mint valaha az utcán.

Miért éppen a plakát?

A műfaj felfutása három tényező találkozásából következett. Az első a technológia: a színes kőnyomás a 19. század végére olyan minőségűvé és olcsóvá vált, hogy nagy méretben, sok példányban lehetett élénk színű lapokat előállítani. A második a város: a nagyvárosi utca hirdetőoszlopaival, villamosmegállóival és tűzfalaival új képi felületet teremtett.

A harmadik a verseny. A plakát nem művészi célból készült, hanem azért, hogy három másodperc alatt megállítson valakit a járdán. Ez a kényszer olyan képi gondolkodást kényszerített ki – erős kontraszt, redukált forma, egyetlen főmotívum –, amely a korabeli táblaképfestészetnél sokszor radikálisabbra sikerült.

A nagy nevek

A századforduló magyar plakátján még a szecesszió uralkodik: dekoratív vonalvezetés, növényi ornamentika, finom színek. Rippl-Rónai József és Ferenczy Károly munkái ehhez a réteghez tartoznak, és jól mutatják, hogy a kor legjobb festői nem tartották méltóságukon alulinak az alkalmazott grafikát.

A következő nemzedék ennél sokkal keményebb képi nyelvet használ. Bíró Mihály plakátjai az 1910-es évektől a leegyszerűsített, monumentális alak és az erőteljes színkontraszt eszközével dolgoznak, és nemzetközi mércével is a modern politikai plakát korai csúcsteljesítményei közé tartoznak.

A húszas évektől érkezik a konstruktivista fordulat: Kassák Lajos és Bortnyik Sándor geometrikus formákkal, tipográfiai szerkesztéssel és a fotómontázs eszköztárával dolgozik. Náluk a betű már nem kiegészítés, hanem képelem – a plakát egésze egyetlen tervezett szerkezet.

Mit mond el a plakát a korszakról?

A gyűjtemény kategóriái önmagukban is korrajzot adnak: filmplakátok, reklámok, kiállítási és színházi hirdetmények, sportesemények, valamint propagandanyomtatványok és világháborús anyagok. Egy évtized reklámplakátjai többet mondanak a fogyasztási szokásokról, mint bármelyik statisztika: mit reklámoztak, kinek, milyen ígérettel.

A propagandaanyag ennél is beszédesebb. A politikai plakát a leggyorsabban reagáló képi műfaj: napok alatt készül, és pontosan mutatja, hogyan akarták az emberek gondolkodását befolyásolni egy adott pillanatban. Ezért a történészek számára elsőrangú forrás – és ezért kell óvatosan is olvasni, hiszen definíció szerint elfogult.

Hogyan érhető el az anyag?

Az OSZK a plakátokat a saját digitális plakáttári felületén tette közzé, ingyenesen letölthető formában. A közzététel egy régebbi szolgáltatás megújításához kapcsolódik, amely a könyvtár aprónyomtatvány-gyűjteményét teszi elérhetővé – vagyis a plakátok mellett meghívók, számolócédulák, hirdetmények és egyéb, egykor eldobásra szánt nyomtatványok is kereshetők.

Ez a fajta hozzáférés néhány éve még elképzelhetetlen volt: az ilyen anyagot csak helyben, kutatói engedéllyel lehetett nézni. A magyar közgyűjteményi digitalizálás elmúlt évekbeli fordulatáról – és arról, hogy ez mit jelent a kutatásnak – külön írásunkban számoltunk be.

Mire használható?

A legkézenfekvőbb az oktatás. Egy történelem- vagy vizuálisnevelés-órán a korabeli plakát azonnal működik: látványos, gyorsan olvasható, és rögtön vitaindító. Érdemes két különböző korszak ugyanarra a termékre készült plakátját egymás mellé tenni – a különbség önmagában elmondja a korszakváltást.

A második terület a tervezőgrafika. A mai magyar arculattervezés visszatérően nyúl vissza a húszas–harmincas évek tipográfiai megoldásaihoz, és ehhez ma már nem kell antikváriumot járni. A harmadik a helytörténet: a plakátokon fennmaradtak megszűnt üzletek, mozik, gyárak és rendezvények nevei.

A használatnál viszont figyelni kell a jogi státuszra. A közzététel nem jelenti automatikusan, hogy minden kép szabadon felhasználható bármilyen célra – a szerzői jogi védettség a szerző halálától számított hetven évig tart, tehát a legkésőbbi darabok egy része még védett lehet.

Hová tűnt a plakát az utcáról?

A klasszikus értelemben vett plakát szerepét ma nagyrészt digitális felületek vették át, és ez a képi nyelvet is átalakította. A digitális hirdetés személyre szabott, mérhető és pillanatok alatt cserélhető – de éppen ezért nem kell egyetlen, mindenkihez szóló képet megalkotnia. A nagy plakátok ereje pontosan ebből a kényszerből származott.

Ami megmaradt az utcán, az főként a kulturális plakát: koncertek, kiállítások, színházi bemutatók hirdetései. Nem véletlen, hogy a kortárs magyar tervezőgrafika legerősebb darabjai ma is ezen a területen születnek – ott, ahol a megrendelő maga is vizuális kultúrával foglalkozik. A műfaj rokonságáról a fotográfiával a magyar sajtófotó hagyományáról szóló cikkünkben is írtunk.

GYIK – gyakori kérdések a plakátgyűjteményről

Hány plakát érhető el, és milyen korszakból? Több mint 5600 grafikai plakát került fel, elsősorban az 1885 és 1934 közötti időszakból.

Ingyenes a hozzáférés? Igen, az anyag ingyenesen böngészhető és letölthető a nemzeti könyvtár digitális plakáttári felületén.

Kiknek a munkái szerepelnek benne? Többek között Benczúr Gyula, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Bíró Mihály, Kassák Lajos, Bortnyik Sándor és Molnár C. Pál plakátjai.

Milyen témák szerint kereshető? Film-, reklám-, kiállítási, színházi és sportplakátok szerint, valamint propagandanyomtatványok és világháborús anyagok között.

Felhasználhatom szabadon a képeket? A hozzáférés ingyenes, de a szerzői jogi védettséget darabonként érdemes ellenőrizni; a védelem a szerző halálától számított hetven évig tart.

Miért fontos forrás a plakát? Mert azonnal reagál a korára: a reklámanyag a fogyasztási szokásokat, a politikai plakát a korabeli meggyőzési technikákat mutatja meg.