Mi történt 1532 augusztusában?
Szulejmán szultán 1532-es hadjáratának célja nem Kőszeg volt, hanem Bécs – pontosabban a leszámolás V. Károllyal. Kőszeg nagyjából száz kilométerre fekszik Bécstől, és egy jelentéktelen, gyengén megerősített mezőváros volt. Az ostromot a nagyvezír, Ibrahim pasa vezette.
Bariska István fázisolása szerint a bekerítés augusztus 5. és 10. között zárult be; 10. és 13. között folyt a tüzérségi előkészítés; 13. és 23. között az aknázás és ellenaknázás; 23. és 28. között az általános rohamok – betöltött árkokkal és ostromtornyokkal. Augusztus 28-án Ibrahim tárgyalást kezdeményezett, miután a rohamok sorra elakadtak, és az éhező janicsárok fellázadtak.
A létszámok, amelyekben nincs egyetértés
Aki utánanéz Kőszegnek, hétféle számmal találkozik. A védőkre: 46 katona és mintegy 700 paraszt; körülbelül 700 fő összesen; nagyjából 800 fő plusz több ezer menekült; száz fős helyi őrség; Bariskánál több mint ezer fegyveres, mintegy 800 asszony és négyezernél több polgári személy. Az oszmán oldalra: 50–55 ezer (Bariska), 60–80 ezer, 80–120 ezer, 120 ezer – a népszerű irodalomban felbukkanó kétszázezret Bariska kifejezetten elveti.
A rohamok száma is változik: az oszmán források szerint tizenegy, máshol tizenkettő, tizennyolc vagy tizenkilenc. A magyar köztudatban a tizenkilenc rögzült – ez Kőszeg város hivatalos történeti összefoglalójának adata.
Az oszmán haderő összetételéről az eszéki mustra alapján van képünk: a ruméliai beglerbég mintegy negyvenezer, az anatóliai húsz-, a boszniai szandzsákbég nyolcezer emberrel, mellettük Szahib Giráj krími tátár kán tízezer fővel.
A zászlók, amelyek valószínűleg nem voltak
A történet legismertebb jelenete szerint az ostrom úgy ért véget, hogy a törökök jelképesen kitűzhettek néhány zászlót a várra, és ezzel a becsület mindkét oldalon megmaradt. A zászlók száma forrásról forrásra változik: kettő, négy vagy nyolc.
Bariska István azonban már 1982-ben leszögezte: „Sem a török, sem a nyugat-európai, sem a magyarországi források nem írtak arról, hogy ez a békekötés a zászlók kitűzésének jelképes megadási ceremóniájával ment volna végbe.” Vagyis a történet legszebb részlete nem forrásokból, hanem későbbi hagyományból való.
Ugyanide tartozik a Jurisics és Ibrahim pasa közötti barátság legendája is – beleértve a történetet, hogy Jurisics egy anatóliai vadászaton mentette meg a pasát egy medvétől. Ennek jó része Hunyadi József 1982-es ifjúsági regényéből, az Égig érő várból szivárgott át a köztudatba.
Amit viszont Jurisics maga írt
A történet bizonyítékanyaga két levél, amelyet Jurisics Miklós küldött I. Ferdinándnak 1532. augusztus 28-án és 30-án. Ezekből való a várkapitány száraz helyzetértékelése is: „ameddig a város tartja magát, addig tartható a vár is, de tovább nem”. A 30-i levélben írja le a tárgyalási ajánlatot is: azt követelték, értekezzen velük, mert Ibrahim pasa kegyelmet eszközölt ki a számára.
I. Ferdinánd Linzből, 1532. szeptember 12-én kelt levelében csodának nevezte, hogy a város megúszta. A Nemzeti Örökség Intézete összefoglalója pedig arra hívja fel a figyelmet, ami a legendagyártásban rendre eltűnik: „A védőknek csak töredéke tartozott a katonáskodó rétegekhez.”
Ki volt Jurisics Miklós?
1490-ben született Zenggben, horvát nemesi családban. 1523-tól a horvát határvidék kapitánya, 1526-tól a horvátországi törökellenes hadműveletek főparancsnoka. Kétszer járt követként a Portán, 1529-ben és 1530-ban. Kőszeget és uradalmát 1529-ben kapta meg zálogként, egy 5348 rajnai forintos királyi adósság fejében – vagyis nem hazafias küldetésből ült ott, hanem mert a király tartozott neki.
A siker után 1533-ban bárói rangot kapott Freiherr von Güns néven, 1537-ben örökös kőszegi földesúra és öt alsó-ausztriai tartomány főkapitánya lett, 1538-tól Karniola tartományfőnöke, évi 800 aranyforintért. A pálya vége kevésbé fényes: 1540-ben leváltották a főkapitányságról, 1541-ben a jövedelmeit egy mistelbachi fogyasztási adóra szűkítették, 1543. október 23-án pedig lemondott a karniolai posztáról. Ugyanabban az évben halt meg; a kőszegi Szent Jakab-templomban temették el, két gyermeke, Ádám és Anna mellé, akik az 1538-as pestisben haltak meg.
A harangszó
Kőszeg ma is tizenegy órakor harangozik, annak az órának az emlékére, amikor a hagyomány szerint az oszmán haderő elvonult. A gyakorlat kezdetére két dátum kering: Kőszeg hivatalos oldala 1777-től számítja, egy másik összefoglaló egy 1778. április 2-i városi tanácsi határozathoz köti. Vagyis a szokás nem az ostrom után született, hanem kétszáznégyven évvel később – ez önmagában is tanulságos adat arról, hogyan készül egy nemzeti emlékhely.
Miért vonult el valójában Szulejmán?
Erre nincs elfogadott válasz. A magyarázatok: a Lajta mentén gyülekező Ferdinánd-féle felmentő sereg; a janicsárlázadás és az éhezés; vagy hogy a szultán már korábban felhagyott a bécsi tervvel, és Kőszeg csak ürügy volt. Bariska maga is a szakmai visszafogottság példáját adja, amikor egy feltételezése után odaírja: „Bizonyítani azonban még nem tudom.”
Amit nem tudunk
- Az ostrom pontos kezdő- és zárónapja – a közlések augusztus 5. és 10., illetve 26. és 31. között szóródnak.
- Hogy Szulejmán személyesen jelen volt-e Kőszegnél – erről egyetlen forrás beszél.
- Hogy 2025 és 2026 folyamán született-e új tudományos feldolgozás: nem találtunk ilyet, Bariska 1982-es és 2018-as tanulmányai maradtak az érvényes szakirodalom.
