- Látszatra ugyanaz a lázas kamaszlány, akit a filmvászonról megismertünk. Érettség kérdése vajon, hogy közel negyed évszázados színészi karrier után áttért a rendezésre?

- Mindig érettebbnek éreztem magam a koromnál. Talán ez abból is adódik, hogy korán, alig 14 évesen kezdtem filmezni. Soha nem terveztem semmit a pályafutásommal kapcsolatban. Hagytam, hogy sodorjanak az események, a találkozások. Igaz, szerettem volna többre vinni, mint a szüleim, akik egész életükben güriztek, kétkezi munkát végeztek. A filmezés hamar éretté tett. Igazán soha nem ismertem a felhőtlen gyerekkort, túl korán felnőtté, kenyérkeresővé váltam. Koraérett kamasz voltam, akinek az életéből kimaradtak a korának megfelelő tapasztalatok, élmények. Mindamellett fatalista vagyok, hiszem, hogy ennek így kellett történnie.

- Mégis: mi motiválta abban, hogy a kamera túloldalára álljon, és személyes, intim történetet meséljen el egy válás viszontagságairól?


- Szerettem volna megosztani másokkal a saját tapasztalataimat, történetemet. Szerelmesfilmet akartam készíteni érzelmi megalkuvások nélkül. A legtöbb film a szerelmet a kiteljesedés, az egymásra találás állapotában taglalja. Kevés film készül arról a fájdalmas folyamatról, átmenetről, amely a párkapcsolat felbomlásáról, a válásról szól. Nem titok, hogy a legszemélyesebb tapasztalataim indítottak ennek a lépésnek a megtételére. Mi történik akkor, amikor két erős egyéniség között megszakad a kötelék? Amikor még érzik egymás hiányát, de tudják, hogy egyedül kell tovább folytatniuk. A szerelem, a házasság megannyi kérdést vet fel önmagunkkal kapcsolatban. Kik vagyunk, mit akarunk, mi tart össze minket, mi teszi elviselhetetlenné az együttélést, hol az a pont, amikor azt mondjuk, vége, holnaptól egyedül megyek tovább a megkezdett úton: Húsbavágó, lényegi kérdések ezek, amelyekkel többnyire már csak akkor szembesülünk, amikor kicsúszik a lábunk alól a talaj.

- Egyfajta terápiának is szánta a Beszélj a szerelemről!-t?

- Az alkotómunka már önmagában véve terápia. Óriási szerencsém, kiváltságom, hogy némi ismertségre, népszerűségre tettem szert színésznőként, s a filmjeim alapján a producerek bizalmat szavaztak nekem. Néhány éve már fejest ugrottam a rendezésbe egy rövidfilmmel, a Hajnali sötétséggel. Lényegében az ott szerzett tapasztalataimat bővítettem az azóta megélt párkapcsolati élményeimmel. Csodálatos dolog a szerelemről beszélni, még akkor is, ha ez megannyi fájdalommal jár. Mindenekelőtt az vezérelt a rendezésben, hogy a szerelem egyszerre banális téma, másfelől egyszeri és megismételhetetlen. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg.


- Rokonszenves a filmjében, hogy senki felett nem tör pálcát, nem áll sem a nő, sem a férfi oldalára…

- ...holott szívem szerint a nő oldalán állok. Egy férfi többnyire könnyebben veszi a kalapját, és surran ki az ajtón, mint egy nő. Minket, nőket sok mindentől visszatart az, hogy felelősséggel tartozunk a gyerekeinkért.


Vörös Szilárd felvételei

- Nem titok, hogy ön is hasonló élethelyzetbe került egy tizenöt évig tartó párkapcsolat után. Jelenleg hol tart nőként, színésznőként?

- Köszönöm, jól vagyok, az újra magamra találás korszakában. Két gyermekemnek szüksége van rám, a szeretetemre, a közelségemre. Amióta anya lettem, jobban mérlegelem, milyen feladatokat vállalok el. A rendezésben az a csodálatos, hogy az önkifejezés szabadságával gazdagít. Mindazoknak az élményeknek, tapasztalatoknak a megosztásával, amelyek a személyiségemet formálták. Színésznőként pedig változatlanul várom az újdonságokat.