A dévadászi szó szerint azt jelenti: „isten szolgálólánya". Dél-indiai templomokhoz kötött táncosnőket neveztek így, akiket gyerekként ajánlottak fel egy istenségnek, és akik egész életüket a templomi szertartások zenéjének és táncának szentelték. Az ő művészetükből nőtt ki az a tánc, amelyet ma bharatanatyam néven ismer a világ — miközben magát a dévadászi-rendszert a 20. században törvény tiltotta be.
Mit jelent a dévadászi szó?
A szanszkrit déva (isten) és dászi (szolgálólány) összetételéből származik. A dévadászikat egy házassághoz hasonló szertartás keretében ajánlották fel a templom istenségének: ettől kezdve „az isten feleségének" számítottak, és a hagyomány szerint életre szóló cölibátusban éltek. Cserébe a templom eltartotta őket, és klasszikus művészeti képzést kaptak.
A gyakorlat a 3. század körül alakult ki Dél-Indiában, és a 6–13. század között élte a fénykorát. Nem egyetlen egységes intézményről van szó: régiónként más néven ismerték őket — Karnátakában, Maharástrában, Goában, Ódisában, Tamilnáduban és Ándhra Prades államban is megvolt a maga változata, basavi, matangi vagy mahari néven.
Templomi szolgálat: mit csináltak valójában?
A dél-indiai templomi szabályok szerint a tánc és a zene a napi istentisztelet, a púdzsa elengedhetetlen része volt. A dévadászik nem előadóművészek voltak a mai értelemben: a táncuk maga volt a felajánlás, közönség nélkül is. A szertartásokon kívül a templom fenntartásában és a vallási feladatokban is részt vettek.
A képzésük több klasszikus táncformát is felölelt — a bharatanatyamon kívül a móhiniáttamot, a kucsipudit és az ódisszit is. Így a dévadászik nemzedékei őrizték és adták tovább azt a mozgásnyelvet, amely enélkül minden bizonnyal elveszett volna.
A hanyatlás: patrónusok nélkül
A rendszer akkor kezdett összeomlani, amikor a templomokat pártfogoló uralkodók elvesztették a hatalmukat. A dévadászik anyagi háttér nélkül maradtak, és a társadalmi helyzetük gyorsan romlott: a korábban megbecsült templomi művésznőket egyre inkább a prostitúcióval hozták összefüggésbe.
A brit gyarmati közigazgatás ezt a folyamatot félreértette — a szakrális táncosnőket egyszerűen prostituáltakként kezelte. 1882-ben indult el az úgynevezett anti-nautch mozgalom, amely a felajánlás gyakorlatát kizsákmányolásnak tekintette és a betiltását követelte. A viktoriánus erkölcsi felfogás és a bennszülött reformmozgalmak együtt szorították ki a hagyományt a templomokból.
A betiltás: 1934, 1947, 1988
A felajánlás gyakorlatát több lépcsőben tiltották be:
- 1934 — a bombayi dévadászi-védelmi törvény (Bombay Devadasi Protection Act), az első jogi tiltás;
- 1947 — a madraszi törvény a felajánlás megelőzéséről (Madras Devadasi Prevention of Dedication Act);
- 1988 — az ándhra pradesi törvény, amellyel a tiltás országos szintűvé vált.
1910-ben a gyarmati hatóságok magát a templomi táncot is betiltották — ez a döntés paradox módon éppen a tánc megmentéséhez vezetett, mert a művészeti köröket a hagyomány megőrzésére és új keretek keresésére késztette.
Ahogy a táncból bharatanatyam lett
A dévadászik tánca eredetileg nem a mai nevét viselte: szadiráttam, szadir vagy thévaráttam néven ismerték. Az elméleti alapja két ősi szövegre nyúlik vissza: a szanszkrit Nátjasásztrára (i. e. 500 és i. sz. 500 között keletkezett) és a tamil Tholkáppijam részét képező Kúttha núlra (kb. i. e. 250). A tánc a 2. századi tamil eposzban, a Silappadikáramban is felbukkan.
A ma ismert formát a 18–19. századi tandzsávúri kvartett rendszerezte: ők dolgozták ki azt az alapszerkezetet, amelyet a mai előadások is követnek. A döntő fordulat azonban 1932-ben történt: E. Krishna Iyer és Rukmini Devi Arundale a madraszi zeneakadémián javasolta, hogy a táncot ezentúl bharatanatyam néven nevezzék.
Rukmini Devi Arundale alapvetően át is alakította az örökséget: kihagyta belőle az erotikusnak tartott elemeket, rendszerezte a mozdulatokat, és balettes megoldásokat is beépített. Érdemes ezt tudni, mert a bharatanatyamot ma sokan ősi, változatlan hagyománynak látják — valójában a mai formája nagyrészt 20. századi újrafogalmazás, amely egy sokkal régebbi gyökérből nőtt ki. A folyamat egybeesett az indiai függetlenségi mozgalommal: a tánc a nemzeti önazonosság jelképe lett.
Hogyan épül fel egy bharatanatyam-est?
A hagyományos előadás, a margam, hét-nyolc részből áll, és a tiszta ritmustól halad az érzelmi kifejezés felé:
- Pushpandzsáli — virágfelajánlás, köszöntés;
- Alárippu — dallam nélküli, ritmikus bevezető, egyben bemelegítés;
- Dzsatiszvaram — a mozgás dallamot kap, de még tiszta tánc marad;
- Sabdam — megjelenik a szó és a jelentés;
- Varnam — a leghosszabb, legösszetettebb rész;
- Padam — érzelmes, áhítatos kifejezés;
- Tillána — csúcspont, visszatérés a tiszta mozgáshoz;
- Slókam / mangalam — záró áldás.
Két fogalom nélkül nem érthető meg a műfaj. A mudrák a jelentést hordozó kéztartások: egyetlen kézmozdulat jelölhet virágot, madarat, istenséget vagy egész mondatot. Az abhinaja ennél tágabb — a kifejezés teljes művészete: a gesztus, a testbeszéd, a zene, a ritmus, a jelmez és az arcjáték együtt. A táncosnők gyerekkorban kezdik tanulni a bonyolult ritmikus képleteket, a fej, a nyak és a szem külön mozgatását.
A magyar szál: a Calcutta Trió ötven éve
Az indiai klasszikus zenének Magyarországon is van saját története. Kozma András (Budapest, 1952) az Apostol és a Korál együttes alapító tagjaként kezdte, majd 1975-ben végleg letette a gitárt, és kizárólag az indiai klasszikus zenének szentelte magát — ő volt az első Magyarországon, aki ezzel a zenével foglalkozott.
Első mesterei Ram Chandra Mistry, Malhar Kulkarni és Debu Chaudhury voltak. 1980-ban Pandit Ravi Shankar fogadta tanítványául, és több mint 26 éven át tanult tőle. Kozma több mint egy évtizedet töltött Indiában.
A Calcutta Triót 1976-ban alapította — az együttes tehát 2026-ban ötvenéves, és eddig több mint háromezer koncertet adott világszerte. Az alapító tagok Kozma András, Surya Kumár és Nyerges Ferenc voltak; 1977-ben két évre Hortobágyi László csatlakozott. 1980 óta állandó a felállás: Kozma András szitáron, Szalai Péter tablán, Molnár András tanpurán játszik.
Pandit Ravi Shankar (1920–2012)
Kozma mestere a 20. század második felének legismertebb indiai klasszikus zenésze volt. Ravi Shankar 1920. április 7-én született Benáreszben, és 2012. december 11-én hunyt el a kaliforniai La Jollában, 92 évesen.
Yehudi Menuhin 1955-ben mutatta be a nyugati közönségnek; közös lemezükért, a West Meets East-ért 1967-ben Grammy-díjat kaptak. 1966-ban ismerkedett meg George Harrisonnal, aki a tanítványa lett — ez a kapcsolat vitte be az indiai hangszereket a nyugati popzenébe. Négy Grammy-díjat nyert, 1982-ben a Gandhi filmzenéjéért Oscar-jelölést kapott, 1999-ben pedig megkapta India legmagasabb polgári kitüntetését, a Bharat Ratnát.
2003: a Pesti Vigadó estje
Ez a cikk eredetileg egy budapesti est ajánlójaként született. 2003. március 26-án a Pesti Vigadóban Padmaja Suresh és együttese mutatta be a bharatanatyamot: az előadásban a hindu mitológia elevenedett meg, Krisna és Ganésa Indiában népszerű történetei, indiai zenészek énekes és hangszeres kíséretével. Az est második részében a Calcutta Trió koncertje adott betekintést az észak-indiai klasszikus zene, a rágák világába.
GYIK – dévadászi és bharatanatyam
Mit jelent a dévadászi szó?
Szanszkritul „isten szolgálólánya" (déva = isten, dászi = szolgálólány). Dél-indiai templomokhoz kötött táncosnőket neveztek így, akiket házassághoz hasonló szertartással ajánlottak fel egy istenségnek.
Mikor élt a dévadászi-hagyomány?
A 3. század körül alakult ki Dél-Indiában, és a 6. és 13. század között volt a fénykora. A 20. században több törvény is betiltotta a felajánlás gyakorlatát.
Mi köze a dévadásziknak a bharatanatyamhoz?
A mai bharatanatyam abból a táncból nőtt ki, amelyet a dévadászik adtak elő a templomokban. A tánc eredeti neve szadiráttam volt; a bharatanatyam elnevezést 1932-ben javasolta E. Krishna Iyer és Rukmini Devi Arundale.
Mikor tiltották be a dévadászi-rendszert?
Több lépcsőben: 1934-ben a bombayi, 1947-ben a madraszi, 1988-ban pedig az ándhra pradesi törvénnyel, amellyel a tiltás országossá vált.
Miért szűnt meg a hagyomány?
A templomokat pártfogoló uralkodók hatalmának elvesztésével a dévadászik anyagi háttér nélkül maradtak, helyzetük romlott, és egyre inkább a prostitúcióval hozták őket összefüggésbe. Az 1882-ben indult anti-nautch mozgalom a felajánlást kizsákmányolásnak tekintette.
Mi az a mudra és az abhinaja?
A mudrák a jelentést hordozó kéztartások, amelyekkel a táncos tárgyakat, lényeket vagy egész mondatokat fejez ki. Az abhinaja a kifejezés teljes művészete: gesztus, testbeszéd, zene, ritmus, jelmez és arcjáték együtt.
Ki hozta Magyarországra az indiai klasszikus zenét?
Kozma András szitárművész, aki 1975-től foglalkozik kizárólag indiai klasszikus zenével, 1980-tól Ravi Shankar tanítványa, és 1976-ban alapította a Calcutta Triót.
