Az újrahangszerelés nem idegen Bach művészetétől. Maga a németalföldi mester is - egyesek szerint tudatosan, mások szerint csupán befejezetlenül maradt műveiben - sokszor megfeledkezett a hangszermegjelölésről a partitúrái elején. Alighanem ennek köszönhető, hogy az életmű csúcsteljesítményének számító Fúga művészete például oly gyakran és annyira változatos formákban hallható a vonósnégyestől a szimfonikus zenekari változatig.
Bach szabad hangszerkezelése alighanem része volt a kor zenei gyakorlatának, amely nem tekintette kőbe vésett, törvényszerűen végrehajtandó parancsnak a kotta lejegyzéseit - ezért gyakran és sok helyen lazábban jegyezte le a zenei invenciókat. Egyesek szerint Bach volt az első zeneszerző, aki igyekezett pontosan kottázni: nem csupán minden idők legnagyobb komponistájának tartják, hanem hű médiumnak is, aki a krónikás pontosságával közvetíti számunkra kora zenei gyakorlatát, amikor még akkora szerepe lehetett a zenei rögtönzésnek, az improvizációnak, mint amilyen manapság inkább a dzsesszben tapasztalható.
Nem véletlen, hogy a dzsessz-zenészek különös tisztelettel viszonyulnak Bach zenéjéhez, és mostanában is sajátos Bach-értelmezések egész sora jelenik meg különböző lemezkiadók tolmácsolásában. A legismertebb a francia billentyűs, Jacques Loussier stílusa, aki Hammond-orgonán játszik barokk zenét - szving ritmusban. Az utóbbi idők szenzációja volt Oláh Kálmán dupla albuma: a Goldberg-variációk egy-egy tétele a Stuttgarti Kamarazenekar kottahű tolmácsolásában csendül fel, majd ezeket a kitűnő pianista rögtönzött zenei gondolatai kommentálják.
Vázsonyi János talán még ezekhez képest is merészebben közelíti meg Bach művészetét. Bár a szaxofont jó egy évszázaddal Bach halála után találta fel egy szintén német hangszerépítő, a csellószvitek és hegedűpartiták átiratait hallgatva nyilvánvaló, hogy Bach kedvelte volna a hangszert. Vázsonyi játéka tapogatózó alázatával hívta fel magára a komolyzenei kritikusok figyelmét is, bár intellektuális előadásmódja, amely minden pillanatban válaszutat állít saját maga elé, inkább a dzsessz stílusára emlékeztet, amely a kotta magabiztos lejátszása helyett a zenei pillanat maximális megélését tartja fontos szempontnak. A 26-ai koncert egyik alapélménye a Millenáris közönsége számára is hasonlónak ígérkezik, illetve az a bensőségesen megnyilatkozó, intim előadásmód, amellyel Vázsonyi olyan hűen idézi Bach áhítatos, Isten felé forduló szellemiségét, ahogy a komolyzenei előadók közül is csak kevesen.
A fiatal szaxofonos egyébként nemcsak Bach műveit játssza szívesen a korból: a közeljövőben megjelenő hasonló hangulatú lemezén egyebek között Telemann kánonszonátái is felcsendülnek majd szólóhangszerén - elektronikus visszhangeffekt segítségével.