A Radnóti Színház legendás el?adásában apaként Haumann Péter volt a partnere, miként 20 évvel korábban a Madách Kamarában is. Csak akkor még szinte újonc naivaként a férjhez menni készül? Kornélkát adta, Haumann pedig a család által megfogni kívánt v?legényt, Rudit. A próbák alatt gyakran az öltöz?ikben duzzogtak, Szirtes Tamás rendez? legnagyobb kétségbeesésére. Két, konokul a tökéletességre törekv? m?vész esetében ez nem ritkaság. Ez f?zte barátságukat is egyre szorosabbra. Sok száz el?adást vittek sikerre együtt, de habkönny? bohózatokban (Nino Manfredi: Könny? erkölcsök) sem adták alább a tökéletesnél.

Az úr vadászni jár cím? színdarabban

Schütz Ila, másokkal ellentétben az el?adások közben, után ritkán látogatta a színházi társalgókat. Befelé forduló, szemérmes alkata nem engedte. A hosszan tartó tapstól, vagy akár egy szál virágtól is elérzékenyült, de nem volt könny? ?t szóra bírni. Csak a színpadon. Ott hangulatától függetlenül kivirult, kedvére, a közönség kedvéért, szeretetéért játszott. Ezer hangon tudott megszólalni, és eszköztárából mindig a legmegfelel?bbet húzta el?. B?vész volt, aki bármekkora pódiumra lépett is, saját lényének átváltoztatásával b?völt, szórakoztatott, fakasztott könnyeket, fájdított rekeszizmokat.

A Valami Amerika Terka nénije

S miközben évadot évadra "fogyasztott", feln?tt egy generáció. Bár az oda tartozók neve ismer?sen csengett, közülük - Sztankay István partnereként - egy ideig szinte kizárólag a József Attila Színházba járók ismerhették ?t személyesen. Mert korábban tévés bohózat, kabaréjelenet alig született nélküle, és a filmek is népszer?sítették ?t: az Ismeri a Szandi Mandit? vagy a V?legény, amelyben 1982-ben egy harmadik szerepet, az id?sebb lányt, Mariskát alakította. Isteni szerencse, hogy az utóbbi évek legnagyobb filmsikerében, a Valami Amerikában eljátszhatta Terka nénit, a szappanoperákért rajongó takarítón?t. Vajon mire gondolt Schütz Ila, miközben kigúnyolta a világot, tükröt tartott elé?

- Fejem! - mormolhatta maga elé tegnap Szép Ern?t, hogy a következ? pillanatban ismét nekilendüljön, és folytassa, mert nem adhatja fel a lehetetlennek t?n? harcot? Hátha sikerül összegereblyézni a széthulló családját, a családunkat, a világot? Tegnap valószín?leg nem látta értelmét. Ha behunyjuk a szemünket, láthatjuk: mától persze megint itt grimaszol, bohóckodik köztünk, most már mindörökké - nekünk, a képzeletünknek.