A huszadik századi spanyol irodalomnak kevés olyan alakja van, akinek az életműve és az életrajza ennyire nehezen fér meg egymással. Camilo José Cela Nobel-díjas volt és márki, ugyanakkor a Franco-rendszer cenzora — és élete végén plágiumvádak sorozata kísérte. Ez a cikk mindkét oldalt végigveszi.

Ki volt Camilo José Cela?

1916. május 11-én született a galiciai Iria Flaviában (Padrón, A Coruña tartomány); az édesanyja angol volt. Madridban jogot tanult, de a tanulmányait a polgárháború félbeszakította — Franco hadseregében szolgált, és a diplomáját csak a háború után szerezte meg. 2002. január 17-én hunyt el Madridban, szívbetegségben.

A regények mellett úti könyvek egész sorát írta Spanyolországról, 1956 és 1979 között pedig saját irodalmi folyóiratot szerkesztett Papeles de Son Armadans címmel. Nyelvészként is dolgozott: a Diccionario secreto (Titkos szótár, 1968–71) a spanyol erotikus és tabuszókincset dolgozta fel filológiai igényességgel.

Pascual Duarte családja (1942)

A hírnevet az első regénye hozta meg. A La familia de Pascual Duarte egy elítélt paraszt vallomása a saját életéről; nyers, kegyetlen, tömör próza, amely új irányzatot indított el a spanyol irodalomban — ezt nevezték el tremendismónak.

A könyv sorsa önmagában is tanulságos: a cenzúra nem engedte a könyvesboltokba, mégis világhírű lett. Magyarul 1972-ben jelent meg Pascual Duarte családja címmel.

A méhkas (1951)

A La colmena a másik nagy mű: néhány nap Madridjának mozaikja a negyvenes évek elején, több mint háromszáz szereplővel, központi hős nélkül. Szerkezete maga a mondanivaló — a városban mindenki egyszerre él, és senki nem tudja a másikét.

Ezt a regényt sem lehetett Spanyolországban kiadni: először Buenos Airesben jelent meg. Magyarul Méhkas címmel olvasható, ahogy a Szélmalom is.

Az elismerések

  • 1987 — Asztúria Hercege-díj
  • 1989 — irodalmi Nobel-díj, az indoklás szerint azért, ahogyan visszafogott együttérzéssel ábrázolja az emberi nyomorúságot
  • 1994 — Planeta-díj, Spanyolország legnagyobb pénzdíjú irodalmi elismerése, a La cruz de San Andrés (Szent András keresztje) című regényért
  • 1995 — Cervantes-díj
  • 1996 — I. János Károly király Iria Flavia márkijává tette

A cenzori múlt

Az életmű megítélését évtizedek óta nehezíti egy tény, amelyet ma már dokumentumok támasztanak alá: Cela 1943-ban a Franco-rendszer cenzoraként dolgozott, és a rendőrségnek is jelentett — köztük írótársak tevékenységéről.

A helyzet iróniája nyilvánvaló: az az író, akinek a két legfontosabb regényét maga a cenzúra tiltotta be, egy időben ugyanennek a gépezetnek a része volt. Ez nem érvényteleníti a műveket, de a spanyol irodalmi közbeszédben azóta is visszatérő kérdés, hogyan viszonyuljunk hozzá.

A plágiumvád: Szent András keresztje

A leghosszabban elhúzódó botrány a Planeta-díjas regényhez kötődik. Carmen Formoso galiciai írónő azt állította, hogy Cela 1994-es Szent András keresztje az ő korábbi, kiadatlan regényének átdolgozása. Az egybeesés valóban szokatlan: mindkét mű arról szól, hogyan alakítja át néhány nő életét a feketemágia a Franco-korszakban.

A jogi útnak azonban különös fordulata lett. A plágiumot bíróság soha nem mondta ki — ehelyett a kiadó perelte be rágalmazásért Formosót és a fiát. A barcelonai fellebbviteli bíróság végül felmentette az írónőt: azzal az indokkal, hogy valódi meggyőződésből fogalmazta meg az állításait, és az ügy polgári, nem büntetőjogi kérdés.

Az eredmény tehát az, ami az ilyen ügyekben a legkellemetlenebb: a vád nem nyert bizonyítást, de a cáfolat sem — a kérdés jogilag lezáratlan maradt.

A „négerezés" vádja

2002-ben, néhány hónappal Cela halála után jelent meg Tomás García Yebra oknyomozó újságíró Desmontando a Cela (Lerombolni Celát) című könyve, amely ennél is súlyosabbat állított: hogy két spanyol író, Marcial Suárez és Mariano Tudela szellemíróként dolgozott a Nobel-díjasnak. Yebra könyvtárakban kutatott kéziratok után, és beszélt Cela családtagjaival, barátaival és ellenfeleivel is.

A vád azonban ellenőrizhetetlen maradt: mindkét megnevezett író akkor már halott volt, tehát nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni az állítást. Ez a könyv állítása, nem bizonyított tény — és ma is így kell kezelni.

Hogyan áll ma a mérleg?

Cela irodalomtörténeti helye nem vitatott: a Pascual Duarte családja és A méhkas a huszadik századi spanyol próza megkerülhetetlen darabjai, és ma is olvashatók anélkül, hogy a keletkezésük körülményeit ismernénk. Az életrajz viszont nem tüntethető el mellőlük: a cenzori múlt dokumentált, a plágiumügyek pedig lezáratlanok.

Az ilyen esetekben a leghelyesebb, ha a kettőt nem keverjük össze. A regény attól még jó könyv marad, hogy a szerzője rossz döntéseket hozott; és a szerző attól még elszámoltatható, hogy jó könyveket írt.

GYIK – Camilo José Cela

Ki volt Camilo José Cela?
Spanyol író, 1989-ben irodalmi Nobel-díjas. 1916. május 11-én született a galiciai Iria Flaviában, és 2002. január 17-én hunyt el Madridban.

Mikor kapott Nobel-díjat?
1989-ben, az emberi nyomorúság visszafogott együttérzéssel való ábrázolásáért.

Melyek a legfontosabb regényei?
A Pascual Duarte családja (1942) és A méhkas (1951). Mindkettőt betiltotta a spanyol cenzúra; A méhkas először Buenos Airesben jelenhetett meg.

Mi az a tremendismo?
A Pascual Duarte családjával elinduló spanyol irodalmi irányzat, amely a nyers, kegyetlen valóságábrázolást és a tömör, dísztelen prózát részesíti előnyben.

Mely művei olvashatók magyarul?
A Pascual Duarte családja (1972), a Méhkas és a Szélmalom.

Igaz, hogy Cela cenzor volt?
Igen, dokumentumok szerint 1943-ban a Franco-rendszer cenzoraként dolgozott, és a hatóságoknak is jelentett.

Mi lett a plágiumper vége?
A plágiumot bíróság nem mondta ki. Carmen Formosót a kiadó perelte be rágalmazásért, de a barcelonai fellebbviteli bíróság felmentette, mert az állításait valódi meggyőződésből fogalmazta meg.

Írták helyette a könyveit?
Ezt Tomás García Yebra 2002-es könyve állította két, akkor már elhunyt íróról. Az állítás bizonyítatlan maradt.