A világ tizenegy tájáról tizenegy rendez?t kért fel a Galatée Films és a Studio Canal, hogy emlékezzenek meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról. Az évfordulón az egész világon mozikba került a 11’09”01 – szeptember tizenegy cím? filmhez járuljanak hozzá egy-egy rész elkészítésével. Egyetlen megkötés volt, az id?tartam: a tizenegy epizód mindegyikének szimbolikus hosszúságúnak, 11 percnek, 9 másodpercnek és 1 képkockának kellett lennie.
Az iráni Samira Makhmalbaf, talán életkora (22 éves) miatt is egy iskolába helyezte cselekménye színhelyét. A tanítón? körúton gy?jti be tanulni a sártéglákat kézzel tapasztó 6-7 éves kisiskolásokat. Egy épület árkádos folyosóján, a „tanteremben”, a fekete csadorba öltözött pedagógus megkérdezi a mezítlábas, szutykos lurkókat, tudják-e milyen szomorú dolog történt a világban tegnap. A tanulók elmondják, hogy a faluban valaki beleesett a kútba, és meghalt, egy másik ember pedig a lábát törte. A tanárn? hiába próbálja rávezetni ?ket, elmagyarázni sem tudja nekik a „globális jelent?ség?” tragédiát, a több ezer ember halálát, a WTC ikertornyok romba döntését. S hiába kéri t?lük, maradjanak egy percig csendben, az áldozatokra emlékezve.
A francia Claude Lelouch egy süketnéma lány, és egy süketnéma turistákat New Yorkban kalauzoló idegenvezet? kapcsolatának végét jelz? vitával indítja történetét. A férfi elindul a munkába, a lány pedig leül a számítógép elé, hogy megírja érzéseit, és szakításának okait párjának. Úgy ül, hogy nem látja a televízió képerny?jét, ahol közvetítik a Világkereskedelmi Központ tornyainak összeomlását. Nézi ugyan, hogyan fodrozódik a kávé felszíne a csészében, de inkább csak könnyeit látja, annyira megrázta a kettejük reggeli jelenete. A süketnéma lány így nem észlel semmit a t?le pár (száz) méterre lev? katasztrófából. Egyszercsak visszaérkezik barátja, talpig hamuszürkén a portól: „Te nem nézed a tévét?” – kérdezi t?le.
Az egyiptomi Youssef Chahine rendez?je egy bevetésen elhunyt amerikai katonával beszélget képzeletében, aki egészen utolsó estéjéig nem tudta mi a szerelem. Akkor találkozott egy muszlim lánnyal, de másnap megölték a csatában. A filmkészít? többször is társalog a halott tengerészgyalogossal, és szeptember 11-i sajtótájékoztatóján pedig már nem képes beszélni New Yorkban forgatott filmjér?l.
A bosnyák Danis Tanovi? balkáni történetében csupa n? szerepel, akik minden kedden tüntetnek a háború ellen. Az egyetlen férfi, egy lábát vesztett tolókocsis, a f?szerepl?n?nek próbál udvarolni finoman. A lány tiltakozó feliratával érkezik a szétl?tt mostar-i téren lév? épületbe. Az összegy?lt asszonyok néma csendben hallgatják a rádiót, az amerikai tragédiát. A nhttp://www.papirusz.hu/browser/?k néma tiltakozási menete végigér a téren.
A burkina faso-i Idrissa Ouedraogo rendezte kisjátékfilmnek a f?szerepl?je egy kisfiú, aki iskolába járás helyett dolgozik, hogy beteg édesanyjának gyógyszert tudjanak venni. Az újságot áruló fiú észrevenni véli Osama Bin Ladent a helyi piacon. A lap címoldalon közli a nemzetközileg körözött terrorista fényképét, és hogy a nyomravezet?nek 25 millió dollár üti a markát. A rikkancs osztálytársaival együtt elhatározza kétséget kizáró bizonyítékkal fogják leleplezni a b?nöz?nek hitt egyént, és a pénzb?l nemcsak a leleményes kölyök édesanyját, hanem minden beteg, éhez? afrikait meggyógyítanak, javítanak sorsukon. Egyikük apjától „szereznek” egy videokamerát, hogy imádkozása közben lefilmezzék Osama Bin Ladent, majd felfegyverkeznek, hogy el is kapják. A férfi azonban taxiba száll, és hiába rohannak utána a gyerekek, az ?r nem engedi be ?ket lándzsástul a repül?térre. Máshonnét kell pénzt szerezni az orvosságra.
A brit Ken Loach játék- és dokumentumfilmes elemeket kevert tizenegy percében. Az Angliában él? chilei férfi levelet ír az amerikai áldozat hozzátartozóinak. Szeptember 11-r?l „neki” (illetve Ken Loach-nak) a hazájában, Chilében 1973 szeptemberében (és akkor 11-én) lezajlott események jutnak eszébe. A demokratikus választásokon gy?ztes kommunista elnököt, Salvador Allende-t puccs buktatja és öli meg; a CIA és Henry Kissinger, amerikai külügyminiszter segítségével Augusto Pinochet ragadja magához a hatalmat. Az Allende-szimpatizánsok országos tüntetéseken tiltakoznak a demokratikus választások eredményének er?szakos megváltoztatása, a letartóztatások, a terror, a kivégzések, a stadionnyi hullahegyek ellen.
A mexikói Alejandro González Iñárritu alkotta részben sokáig csak a sötét vásznat látjuk. Hangok hallatszódnak a tudósításokból, és alatta mantraszer?en ismétl?dik egy monoton indián ima. Képek villannak fel. Zuhanó testek a toronyból. Iñárritu szerkesztése azt sugallja: semmi sem lehet borzalmasabb, rémiszt?bb a valóságnál. A kép, a fikció mit sem ér. A lehetetlent nem lehet megmutatni. A fájdalomról, szenvedésr?l, arról a döntésr?l, lélekállapotról, hogy valaki inkább önként kiveti magát a századik emeletr?l, beszélni nem lehet. A borzalom borzalom marad, akárhányszor is látjuk. A valóság ez, nem pedig a film.
Az izraeli Amos Gitaï országa a mindennapi pokolgépes merényletek hazája. Egy újabb autó robban föl az utcán. Az utcai kavarodásban egy riportern? szeretne adásba jelentkezni, és nem érti, miért nem adják be, miért érdekesebb az, hogy több ezer kilométerre t?lük, Amerikában történt valami.
Az indiai Mira Nair filmjében annak a muzulmán családnak a kálváriáját mutatja be („igaz történet alapján”), akiknek elt?nt fiát terroristának titulálták Amerikában. Újságok hozták címoldalon „a kapcsolatot”, FBI-nyomozók törnek rájuk otthonukban – a fehér szomszéd nem fogadja az anya köszönését az utcán. Azután fordul a kocka: kiderül, hogy a fiú segíteni ment a bajbajutottakon, és nem tért vissza. H?snek kijáró temetésben részesül. A „h?s vagy terrorista?” kérdést Mira Nair nyitva hagyja azzal, hogy nem válaszol meg egy másikat: ha a férfi segíteni indult, miért nem szólt otthon a családnak?
Az amerikai Sean Penn epizódjában egy lepusztult, sötét szobában teng?d? elborult elméj? öregemberhez visz bennünket. Az id?s férfi elhunyt feleségéhez beszél, miközben „felöltözteti”, vagyis aznapi ruháját kikészíti az ágyra, ? maga pedig mellé fekszik. „Megbeszélik”, hogy miért is nem költöztek egy kertes házba, ahol növényekt?l körülvéve élhettek volna boldogan, itt, a toronyház-rengeteg dzsungelében az egy cserépnyi virág is elpusztul a fényhiánytól. Azután egyik reggel nagy égzengés-földindulás, és a remete házfaláról „lecsúszik” két hatalmas árnyékoszlop, a napsugár beragyogja a szoba-konyhát, a virág kivirulva fotoszintetizálni kezd, f?szerepl?nk pedig zokogva gy?ri maga alá a rózsaszín kosztümöt.
A japán Shohei Imamura áldozata az a férfi, aki kígyóként tér vissza a háborúból. Családja ketrecben tartja, a „kígyóember” patkányt eszik, és megmarja rokonát, amikor ennivalót nyújt neki.
„Számunkra (mármint az alkotók számára – a szerk.) a 11’09”01 cím? film arról szól, hogy vissza kell adni a világnak a békében való hitét… és arról, hogy mindenkinek be kell látnia, hogy a nemzetek közötti tartós kapcsolatok csakis a kulturális különböz?ség elfogadásán alapulhatnak. A filmm?vészet csak így járulhat hozzá a békéhez.” (Idrissa Ouedraogo, Burkina Faso)
11’09”01 – szeptember tizenegy (11’09”01 – september 11; 2002, 122 perc)
Rendezte: Samira Makhmalbaf, Claude Lelouch, Youssef Chahine, Danis Tanovi?, Idrissa Ouedraogo, Ken Loach, Alejandro González Iñárritu, Amos Gitaï, Mira Nair, Sean Penn, Shohei Imamura; a forgatókönyvet írta: Samira Makhmalbaf, Claude Lelouch, Pierre, Uyterhoeven, Youssef Chahine, Danis Tanovi?, Idrissa Ouedraogo, Ken Loach, Paul Laverty, Vladimir Vega, Alejandro González Iñárritu, Amos Gitaï, Marie-Joe Sanselme, Sean Penn, Sabrina Dhawan, Daisuke Tengan; producer: Jacques Perrin; gyártásvezet?: Jean de Trégomain; f?címzene: Alexandre Desplat; szerepl?k: Maryam Karimi, Emmannuelle Laborit, Jérôme Horry, Nour el-Sherif, Ahmed Seif Eldine, Dzana Pinjo, Aleksandar Seksan, Tatjana Sojic, Lionel Zizréel Guire, René Aimé Bassinga, Lionel Gaël Folikoue, Rodrigue André Idani, Alex Martial Traoré, Vladimir Vega, Keren Mor, Liron Levo, Tomer Russo, Tanvi Azmi, Kapil Bawa, Taleb Adlah, Ernest Borgnine, Tomoro Taguchi, Kumiko Aso, Akira Emoto, Mitsuko Baisho, Tetsuro Tamba.
Magyarországon forgalmazza az SPI International.
Világpremier: 2002. szeptember 11., 59. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
A film honlapja: http://www.bacfilms.com/september11/
