A mai operai gyakorlatban n?k, vagy egy speciális technikával, falzettban énekl? férfiszoprán, illetve férfialt énekesek szólaltatják meg azokat a szerepeket, amelyeket egészen a 18. század végéig hagyományosan kasztrált énekeseknek komponáltak. Lemezünk karmesterét, René Jacobs-ot különösen érdekli, hogyan kell megszólaltatni az ilyen hangra írt m?veket, hiszen ? maga is jelent?s férfialt énekes volt, miel?tt a hetvenes évekt?l kezdve karmesterként is figyelemre méltó pályát futott be.

A Farinelli iránti szélesebb kör? érdekl?dést egy nagy mozisiker, az 1994-ben bemutatott Farinelli film er?sítette fel. (A történelem kulcslyukán kukkolva bepillanthattunk az ünnepelt sztár hálószobájába, kiderült, hogy a kasztrált is csak férfi, ráadásul nem is akármilyen! Farinelli már-már Casanovát és De Sade–ot el?legezi meg.) A filmbeli Farinelli hangját – némileg kiábrándító módon - a számítógépnek köszönhetjük. Computeren illesztették, gyúrták és dagasztották össze különböz? énekesek hangját illúziókeltés céljából.

A mi történetünk persze másról szól: a CD kísér?füzetében tanulmányt közöl a karmester. Ebben részletesen foglalkozik azzal a dilemmával, hogy miként kell el?adni eredetileg kasztrált énekesek számára írott m?veket egy olyan korban, amikor már nincsenek kasztráltak, hogyan közelíthet? meg az a hangzás, amelyet csak leírásokból ismerünk? Tanulmányában Jacobs idéz egy 1788-ban kelt Mozart-levelet, amelyben a zeneszerz? azt írja, egy áriát oly akkurátusan kell az énekesnek testre szabni, mint egy jó ruhát. Hogy miként szólt Farinelli hangja, mi volt benne az, ami kinyilatkoztatásnak, természeti csodának t?nt a kortárs publikumnak, nem tudható.

Nem sokat segítenek azok az 1902 és 1904 között, a Sixtus kápolnában készített  hangfelvételek sem, amelyek az utolsó kasztrált énekes, Moreschi hangját ?rzik. René Jacobs Johann Joachim Quantz leírását idézi, miszerint Farinellinek átható, telt, vastag, világos és egyenletes szopránhangja volt, amelynek terjedelme a kis a-tól a háromvonalas d-ig tartott, az évek múlásával azonban még tovább mélyült, fent pedig mit sem kopott. Intonációja tiszta, tüd?kapacitása rendkívüli, gégéje pedig nagyon mozgékony volt, könnyedén, minden er?lködés nélkül énekelt. Quantz magasztalja Farinelli azon képességét, amellyel az áriáit díszítette, s amely képessége lehet?vé tette számára, hogy pazarló b?kez?séggel ontsa ötleteit. (A 18. századi énekest?l közönsége elvárta, hogy ne énekelje kétszer egyformán ugyanazt az áriát.)

René Jacobs és Vivica Genaux nagy számban ránk maradt korabeli leírás alapján dolgozott. Ezek segítségével szólalnak meg a lemezen a Farinellinek írt áriák díszítései. Vivica Genaux lemezét hallgatva homályos elképzelésünk lehet arról, hogyan énekelhetett Farinelli, és hogy milyenek azok az áriák, amelyeket „hangjára szabtak”, de amelyeket pokoli nehézségük miatt a legnagyobb gégeakrobaták sem nagyon mernek m?sorukra t?zni. Arról viszont egészen pontos képünk lehet, hogy hogyan énekel Vivica Genaux. Csak annyit, hogy ma már ezért megérte felkelni!

Arias for Farinelli/Vivica Genaux/Akademie für Alte Musik Berlin/ René Jacobs/ Harmonia Mundi

www.spe.sony.com/classics/farinelli/
www.medieval.org/emfaq/misc/farinelli.htm
www.movie-reviews.colossus.net/movies/f/farinelli.html
www.usrf.org/news/010308-farinelli.html
www.dvdjournal.com/quickreviews/f/farinelli.q.shtml
www.ffaire.com/genaux/vgfarinelli.html