A sajtótájékoztató forgatókönyve szerint - gondolom én - Szepesi Györgynek csak a házigazda szerepében kellett volna helytállnia. Bemutatni a vendégeket, vagy szellemes kérdésekkel kideríteni, hogy ki miért is van jelen, aztán jó étvágyat kívánni a pogácsákhoz. Ha legalább ennyire futja, azt mondom, ez a divat: sika, kasza, léc…

Ehelyett csak az nem derült ki, hogy miért hívták meg Bárándy Péter igazságügy minisztert. Szepesi Györgynek meg csak-csak nem jutott ez az eszébe, így próbálkozott rendületlenül, kérdések hosszú sorával (mit sportol, szokott-e olvasni) ilyenek…

Egyre kellemetlenebb volt a helyzet (nekünk is), meg nekik is (pedig tegeződnek). Aztán hirtelen egy rádióban hallott hírre ugrott a riporter: újra bevezetik az óvadékot? A miniszter pedig válaszolt…
Aha, szóval ez lehet a titok nyitja: a könyvben biztos szó van az óvadékról, a legeslegszakértőbb pedig ebben a kérdésben ugye, a miniszter úr. De nem, a feszültség nem csökkent, Szepesi gyorsan fel is kérte Bárándyt, hogy köszöntse az alkotókat. Bárándy kimentette magát: őt nem ezért hívták. Ciki van. Hát akkor miért?

Szepesi nem adta fel, győzködte, mondván: egy miniszter életében is lehetnek váratlan helyzetek. Válasz: igen, csak nem szeretem őket… Szepesi kelletlenül máshoz fordult…

Nem is folytatom. Jellemzi a helyzetet, hogy a sajtótájékoztató végén már magázódtak.

Inkább gyorsan elárulom, amit a könyvből azóta megtudtam, és amit azóta hozzágondoltam. Az egyik szereplő (1956-ban) egy III/III-as ügynök, sűrűn jelentget felfelé. Szepesinek pedig nyilván azt kellett volna kérdeznie a minisztertől, hogy mit gondol az ügynökkérdés ismételt felbukkanásáról a magyar közéletben. Istenem, hát nem jutott eszébe…
Kár volt a nyitásért, azután már a többiek is csak szűkszavúan válaszoltak.

Pedig van hírértéke annak is, hogy Szabó Illés és Kardos Sándor együtt rendezik a filmet, és az a jövő évi filmszemlére készen is lesz. Egy hét múlva kezdik a forgatást, csak budapesti helyszíneken.
Gáspár Sándor - a film főszereplője - még gyorsan felkéri kollégáit, Szirtes Ágit, Szalai Mariannt és Kránitz Lajost, hogy adjanak némi képet, illetve hangot a készülő filmből. Ők aztán fel is olvasnak egy-egy levelet a könyvből.

Eközben én is a könyvbe menekülök, mert a hangjáték most nem izgat fel. „A szerencsés nyertes, aki a 42. játékhéten 12 találatot ért el, 645.263 Ft 75 fillér nyereményét október 23-án, kedden délután ünnepélyes keretek között veszi át a Totóigazgatóságon.” Eddig a hír a Népsport 1956. október 18.-i számából. Erre és a hozzá kapcsolódó családi legendákra épül minden. Mert Szabó Illés édesapja ugyanabban a gyárban dolgozott, mint az a bizonyos nyertes. Akinek a forradalom kitörésének napján egy bőröndnyi pénz volt a legnagyobb problémája.
Hogy mi történhetett a nyereménnyel és a gazdájával? Szabó Illés fantáziája elvezeti az olvasót a forradalom napjaiba, három grafomán ember levelezése alapján.

Még egy gyors nyereménysorsolás fér a programba, és mintha ott sem lettünk volna.
Bárcsak így lenne…

szpíker*
helyszín **
a sorsoláson nyert cd ***
könyv (még olvasom)