- Hogy bírod az interjúkat?

- Jól, de őszintén szólva, erre azért nem számítottam. Mikor először jöttem haza a vonaton Velencéből - csak három napra szólt a meghívóm , és olyan drága város, hogy nem is terveztem, hogy saját zsebből kint maradjak az eredményhirdetésig - azt hittem, itthon majd kipihenhetem a nyolcvan órás utat. Hazaértem, lefeküdtem aludni, majd másnap délután négykor lehallgattam az üzeneteimet; az egyiken egy kétségbeesett olasz hang tudatta velem, hogy nyertem. Negyed hatkor már újra a vonaton ültem, és még negyven órát sikerült zötykölődnöm Zágrábon keresztül. Átvettem a díjat, és már visszafelé a vonaton elkezdődött az interjú-áradat. Ekkor már sejtettem, hogy nem sokat fogok pihenni. Úgy érzem, ez a díj megütötte a médiák ingerküszöbét. De hozzáteszem: megüthették volna a kisebb díjak is. A Grácia alkotócsoport, amelyben dolgozom, évente húsz-harminc díjat nyer, aminek semmilyen publicitása nincsen.

- A kecskeméti animációs fesztiválon is jól szerepelt a Kalózok szeretője, a rövidfilmek nagydíját nyerte el. Akkor hány interjút adtál?

- Talán kettőt, míg most húszat. Elárulhatom, hogy Kecskemét után ismerősökön keresztül kellett újságírókra vadászni, hogy „vegyetek már észre”! Holott az a magyar szakmának az egyik legnagyobb megmérettetése.

- Egyébként jók a megérzéseid, volt valami a levegőben Velence előtt?

- Nem. Biztos voltam benne, hogy nem nyerek. Érdekes fesztivál a velencei: miután kiosztják a protokoll belépőket, bárki vehet jegyet a vetítésekre. Teltházas vetítések voltak egy akkora teremben, mint itthon a Kongresszusi Központ, és még a lépcsőkön is álltak. Óriási az érdeklődés. De így már elenyésző a szakmai közönség. És a nézők a népszerű, „vicces” filmeknél tapsoltak, de nagyon, az enyémnél meg döbbent csend volt. Így nem is sejtettem, hogy díjat kap.

Részlet a Kalózok szeretője című
festmény-animációból
- Miért az animációs műfajt választottad?

- Szobrász - szakon végeztem a képző gimiben, aztán láttam, hogy az túl sok manuális munka ahhoz képest, hogy mennyire előtte jár az agyam. Aztán elkezdtem festeni, ami már kevésbé manuális ahhoz képest, hogy mennyi gondolatot lehet belesűríteni. De még mindig túlterheltek voltak a képeim, túl sok információt, sztorit vittem beléjük. Az Egyetemi Színpadon láttam Kovásznai Györgynek a festmény - animációs filmjeit, és egyből megéreztem: ez az én műfajom. Így animációs – filmszakon végeztem, és a diplomafilmem is már festmény - animáció volt.


- Kikkel dolgozol együtt?

- A „Csapatnak” (a Grácia alkotócsoport, slzs) óriási hagyománya van. A hatvanas-hetvenes években, a három T időszakában, képzőművészek is elkezdtek a Pannónia Filmstúdióban dolgozni. Ez volt a Pannónia aranykora, a „hosszú évtized”, amikor rengeteg egyedi animációs film készülhetett, amelyek rengeteg nemzetközi díjat is hoztak. Ezután alakulhatott meg a Grácia, ahol immár nem tűrve-titva dolgozhattak a képzőművészek. Reisenbüchler Sándor, Orosz István, Gyulai Líviusz, M. Tóth Éva, Richly Zsolt nevét kell elsősorban említenem, a fiatalok közül pedig Bánóczky Tiborét, és Rúfusz Kingáét. Ez a Grácia alkotócsoport, ez a „Csapat” ami körülvesz.

- Hogy kerültél oda?

- Ha az ember lediplomázik, dönthet, hogy filmet akar csinálni, vagy pénzt akar keresni. Utóbbi esetben elmehet rajzolónak, vagy reklámfilmesnek.  Ha úgy dönt, hogy egyedi filmet szeretne készíteni, akkor keres olyan stúdiókat, ahol ezzel foglalkoznak. Ilyen nem sok van, és nekem őket ajánlották. Így elvittem hozzájuk a forgatókönyvemet, elkezdtünk pályázni a Magyar Mozgókép Alapítvány Animációs Szakkuratóriumához, mert gyakorlatilag ők az egyetlen támogatói a műfajnak. Ez a metódus. Ha érdemesnek találják a támogatásra, lesz film, ha nem, akkor nem lesz.

- Milyen témákra érzel rá, miből lehet forgatókönyv? Befolyásol, hogy mi az, amire adnak pénzt, ami megél ezen a szűk piacion?

Részlet a Kalózok szeretője című
festmény-animációból
- Ezek abszolút nem indítanak meg, nem ebből indulok ki. Az animációs film dolga szerintem az lenne, hogy azt jelenítse meg, amit semmilyen más eljárással nem lehet: a lélek belső történéseit. Minden olyan animációs, rajzfilmes produkció, ami a natúr filmre igyekszik hasonlítani, szerintem az animáció tévútja. Minek másolni a valóságot? Fölösleges. Eddigi filmjeim mind lélektani folyamatokat dolgoztak fel. Az első egy álom - szituáció, a második egy hűtlenségi, a Kalózok szeretője pedig egy megalázott lélek gonosszá válása. Utóbbi történet úgy született meg bennem, hogy amikor a forgatókönyvet írtam, akkor volt a jugoszláv háborúnak az a fázisa, amikor a fejünk felett tankolták az amerikai repülőket. Ez nagyon közelről érintett. Akkor mesélte egy pszichiáter ismerősöm, hogy mit tettek a menekültekkel, akik közül  sokan a pszichiátriára kerültek. Rettenetes tragédiákról beszélt. Izgatni kezdett, hogy  mi történik azokkal az emberekkel, akik évtizedekig egymás szomszédjai egy faluban, aztán egyszer csak  fegyvert kapnak a kezükbe, és nem „egyszerűen” lemészárolják egymást, hanem állati kegyetlenségre képesek. Mi történik, mi az, ami így felkúszik a lélekben? Nyilván az apró, napi csesztetés, a mindennapi megaláztatás. Ezer ilyen szituáció van. Mivel én nem irodalmi alkat vagyok, kerestem egy szálat, amire felfuttathatom a festmény-folyamot. Így jött ez a gyerekkorom óta szeretett Villon ballada, ami már műfajánál fogva nagyon filmszerű. Elmesélhető története van és nagyon látványos, ugyanakkor kifejezhető csak expresszív képsorokkal.

- Mit hozott neked ez a velencei elismerés?

- Több van ebben a díjban annál, hogy csak az én személyes pályafutásomat segítse. Nagyon kellett, ez igaz. A Pannóniának, a Gráciának, a magyar animációs szakmának is nagyon kellett. Persze nekem is jól jött. Sok múlik azon, ki hogyan gazdálkodik vele. Én talán már egy olyan időszakban kaptam, amikor már nem szállok el tőle. Érzem a felelősségét. De hogy konkrétan mit nyertem Velencében: egy jelölést az Európa Filmdíjra a rövidfilmes kategóriában.

- Mi lesz a filmmel, és mi a következő terved?

- Szerencsére már azelőtt kaptam támogatást a következő munkámhoz, hogy bármilyen díjat nyertem volna. Erről babonából nem akarok beszélni. A Kalózok szeretője pedig kapja a nemzetközi fesztivál - meghívásokat, már a velencei beválogatás óta. Külföldön látható lesz. Itthon az Uránia Mozitól kaptunk ígéretet arra, hogy játszani fogják, de még nem tudom pontosan, mikortól és hogyan. Pedig állandó jelenlét kellene a rövidfilmeknek is. A szem sajnos már le van róla szoktatva. Kérdem én: hogy lehet ezt a műfajt úgy megérteni, hogy a szellem nincs kiművelve rá? Pedig csak akkor lesz, ha sokat lehet belőle látni. Filmek vannak, lenne miből válogatni…