Harmincöt évvel ezelőtt hunyt el Kassák Lajos. Csaplár Ferenc, Kassák fáradhatatlan kutatója, a hagyaték gondozója, a múzeum igazgatója ebből az alkalomból különös dokumentum-kiállítást rendezett: a művész minden tizedik születésnapjának ünnepét idézi fel. Az 1937-től 1967-ig tartó összefoglalás tekinthető egyfajta huszadik századi kultúrtörténeti utazásnak, egy magát következetesen haladó-baloldalinak tartó irodalmár-képzőművész megítéléseinek változásain keresztül. Kevés művész hagyatéka maradt fenn olyan gazdagon, mint Kassáké, ez teszi lehetővé az emlékezést a magyar avantgárd egyik legnagyobb alakjára.

 

1917-ben Kassák 30. születésnapját ünnepelte, még csendben, tíz évvel később azonban – az Egy ember életének sikere nyomán – már elismert íróként, melyet a barátok és művésztársak által készített kollázs-tabló bizonyít. Az állami kultúrpolitika azonban betiltásokkal, folyóiratai ellehetetlenítésével nehezítette művészetpropagáló kezdeményezéseit. 1937-ben a Zeneakadémia kistermében köszöntötték, miközben kétszer is fogházbüntetésre ítélték, amit a kormányzó személyes kegyelmi kérvényének köszönhetően mégsem kellett letöltenie. Az ünnepre kiadott kötet, az Anyám címére újabb tárgyalásokat és ítéletet eredményezett.

 

Az első „nyugodt” születésnapját 1947-ben ünnepelhette, a világháború után újjáéledő kulturális közélet nyitottnak mutatkozott a Kassákéhoz hasonló modernizmusra, elismerni látszott a nyugati avantgárddal szinkronban haladó művészt. Első, és bizony utolsó alkalommal vettek részt a regnáló kormány magas rangú képviselői a hivatalos ünnepségen. Ezúttal a Zeneakadémia nagyterme és a Fészek Klub adott helyet az állami, majd a baráti estnek, az alkalomból Hatvan év címmel verseinek gyűjteményét adták ki, az alkotótársak képzőművészeti alkotások sokaságával ajándékozták meg.

 

Alig néhány hónapon múlt, hogy a 70. születésnap minden korábbinál zártabb körben teljen el. Az 1956-os forradalom azonban enyhített Kassák többéves mellőzöttségén, a közönség előtt teljesen ismeretlen, a kényszerű hallgatás idején készült művek helyet kaptak a Csók István Galériában, a megnyitón az ugyancsak elhallgattatott művészek közreműködhetnek. Az idősödő Kassák következő jubileumát öt évvel később tartották az Írószövetség klubjában, 1967-ben, a 80. születésnapon pedig már a magyar irodalom és képzőművészet emblematikus figuráját köszöntötték a Fészek Klub vendégei. Az alkalom egyike volt Kassák utolsó szerepléseinek.

 

A kiállítás páratlan dokumentumokkal szolgál. A köszöntő levelek aláírói között találjuk Márai Sándort, Örkény Istvánt, Victor Vasarelyt csakúgy, mint Latinovits Zoltánt és Kádár Jánost. Fényképek, rajzok, a művésznek dedikált kötetek és festmények tükrözik azt az elismertséget és megbecsülést, mellyel az állami művészetpolitika igen ritkán „kényeztette el” Kassákot. A művész özvegye minden levelet, a szülőváros, Érsekújvár díszoklevelét, személyes verset, jókívánságot megőrzött, melyek most a Kassák Múzeum tárlóiban láthatók szeptember 29-ig.