Mit csinál egy nő, ha nem ezer százalékig biztos a döntésében? Emelt fővel, magabiztosan kapkod. Ilyenkor bármi előfordulhat, még az is, hogy a mobilját a reptéri vécébe pottyantja, a víz pedig messzi sodorja a fontos kis készüléket. Ha már úgyis veszve minden, a közlekedést levegőben, sőt földön és vízen sztrájk bénítja, a hősnő (Rose) szökése így késleltetve van, nem nagy kockázat a mozgójárdán haladva egy vadidegen férfitól (Félix) kölcsönkérni a maroktelefont. A mobil előnye és egyben hátránya, hogy a hívott és a tárcsázott számokat egyaránt megjegyzi - elkerülhetetlen, hogy Rose és Félix élete összegabalyodjon. 
Két, egymástól gyökeresen eltérő mentalitású ember múltja bontakozik ki, no nem részletezően, csak oly mértékben, hogy elfogadjuk a boldog végkifejletet, ők mégis összetartoznak. Ahogy egy romantikus filmvígjáték műfaji szabályai szerint kell. A lírai jelenetek és mulattató szcénák, ironikus képek arányát fölényes eleganciával adagolja Daniele Thompson rendező, aki ezt az eleganciát az édesapja, Gérard Oury mellett sajátította el. E film forgatókönyvét pedig a fiával Christopher Thompsonnal együtt írta.
 |
| A rendező: Daniele Thompson |
Rose-t Juliette Binoche alakítja. Az első másodpercekben csaknem felismerhetetlen a Csokoládé, Az angol beteg, a Három szín: kék titokzatos hősnője. Szorosra húzott öv a feszülő bőrkabáton, feltűnő smink, betonkeménységűre lakkozott konty, egy riasztóan közönséges tyúk kotkodácsol a mobiljába. Aztán fokozatosan lemállik róla a "vakolat", a legmeglepőbb hatást talán akkor teszi Félixre, amikor a szállodai tévé előtt, a szakszervezeti tüntetésen fölhangzó Marsellaise hallatán sírva fakad. Rose ugyanis értelmiségi (és kommunista) szülői házból libbent át a szépségiparba. Binoch - híven saját "hagymaelméletéhez" - rétegről rétegre, páratlan érzékenységgel fejti le a csalárd külsőségeket Rose-ról.
Félix volt felesége nagyanyjának temetésére igyekezne. Férfi módra azt gondolja, hogy a részvét pillanataiban átforrósítható egy kihűlt kapcsolat. Félix elhagyta a Párizs környéki családi vendéglőt, Amerikában vált híres gasztronómussá, a kispolgári környezetből kilépve majdnem nagymenővé lett. 
Jean Reno, arca borostás, beesett, ez külsőleg jól jelzi, hogy a sikeres üzlet túlnőtte őt, még hitelesebb az a szorongás, amit a színész bravúrosan sugároz. Kék spalettás ház, repkénnyel, vadszőlővel benőtt falak - írja le egykori otthonát Rose. Félixben fölsejlik szülőháza, ami - látjuk - kék spalettás, repkénnyel, vadszőlővel benőtt... A film, néhány villanásnyi jelenettől eltekintve, csak a terminálhoz közeli szállodáig távolodik el a repülőtértől - a válságban lévő légiközlekedés igazán hálás lehet Patrick Blossie operatőr vonzó képeiért.
Félix és Rose, romantikus vígjáték, rendezte: Daniele Thompson, főszereplők: Juliette Binoche és Jean Reno, forgalmazza: SPI International
www.franciafilmnapok.hu
