Woody Allen tovább halad azon a mezsgyén, amelyet az elmúlt egy-két évben készített filmjeivel (Süti, nem süti, A Jade skorpió átka) kijelölt. Pontosabban inkább egy helyben toporog. A Holly Woody történet az ezredforduló táján és azóta forgatott darabokhoz képest semmi újat nem mutat. Egy efféle megjegyzés rendszerint kritikának számít, Allen esetében azonban szándékosságról lehet szó: valószínűleg a kényelmesség vált elsődleges szempontjává.
Életműve teljes, s alighanem jóval több elismerésben volt része, mint amennyire vágyott. Évtizedeken át annyit és olyan színvonalon alkotott, hogy öregkorára nyugodtan hátradőlhet. Hetvenhez közel, megannyi klasszikussal a háta mögött talán úgy gondolja, bizonyítania már nem kell, s igaza van. Így aztán - hiszen mégis a filmezés az élete - egy ideje megbízható, bájosan egyszerű, mellékhatások nélküli filmeket rendez.
Gyártja őket szép sorjában, noha hollywoodi mércével mérve is csak picivel jobbak, mint B-kategóriás társaik. Továbbra sem százmillió dolláros szuperprodukciókat ad ki kezei közül, a helyszín változatlanul New York, és ő alakítja a főszerepet. Aggodalomra semmi oka: neve elég nézőt vonz a mozikba, azaz kockázatról nemigen lehet beszélni. Mi értelme lenne változtatni a jól bevált formulán?
Allen annyira bejáratott panelekkel dolgozik, hogy az ember nem is érti, hogyan megy le a torkán századszor ugyanaz a néhány poén. Van némi helyzetkomikum, elhangzik pár betegség és legalább egy diktátor neve, utalások a zsidó vallásra. Ezek csupán a hozzávalók, ám Allen zsenije képes mindezzel jól sáfárkodni. A katartikus élmény elmarad ugyan, viszont nevettetnie, legalábbis megmosolyogtatnia még mindig sikerül.
Szebb napokat és Oscar-díjakat látott, lecsúszott rendező bőrébe bújt a komikus, akinek ex-felesége révén adatik egy utolsó esély a visszatérésre. Hatvanmillió dollárból bombasikert kell összehoznia, ráadásul szabad kezet kap. A különc filmes neki is lát, csakhogy váratlanul olyasvalami történik, ami igen megnehezíti munkáját. Ám ha a borzalmas titok - melyet ki-ki leleplezhet a moziban - kitudódik, lőttek a filmnek és a karriernek is, így hát igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
Figurája ismét egy rakás szerencsétlenség, természetesen hipochonder, pszichológushoz jár, és nemigen tudja, mit kezdjen a nőkkel. Színésztársakra szinte semmi szüksége, hiszen egyedül elviszi a hátán a filmet, azaz akár egyszemélyes színpadi előadásokkal is kirukkolhatna. Kizárólag az Allen formálta karakter érdekes, azt rutinból játssza, a többiek - Téa Leoni vagy Treat Williams - szerepe afféle ujjgyakorlat, amelyet példásan, ámde feltűnés nélkül elvégeznek.
Az eredeti címben (Hollywood Ending) rejlő szójáték megfejtése nem igényel különösebb fejtörést: benne rejtőzik a "happy ending" kifejezés is. A filmvégi csattanó e kettő egyszerre; hollywoodi és boldog, ugyanakkor tartalmaz egy, az álomgyárnak címzett fricskát, csak hogy mindenki lássa: Allen nem hódolt be a közhelyeket kereső-kínáló los angelesi stúdióknak. Dreamworks ide vagy oda, még mindig öntörvényű, független filmesként szórakoztat.
Holly Woody történet/Hollywood Ending
(Dreamworks, Gravieer Productions)
Szereplők: Woody Allen, Treat Williams, George Hamilton,
Téa Leoni, Debra Messing,
Mark Rydell, Tiffani Thiessen
Rendező: Woody Allen
114 perc
