papirusz: Hogy áll most a Nefertiti teste projekt, milyen hatással volt rá az egyiptomi utatok?

Havas Bálint: Elsődleges célunk, hogy belelássunk abba a nézőpontba, hogy egy mai egyiptomi művész vagy akár laikus szemszögéből mit jelent egyrészt Nefertiti, mint ikon, másrészt az óegyiptomi művészet, mint kérdéskör, harmadrészt az volt a cél, hogy párbeszédet kezdeményezzünk az ottani művészeti közeggel. Előadást tartottunk a Kairói Amerikai Egyetemen, találkoztunk kortárs képzőművészekkel, akik kiállítanak majd a biennálén.

papirusz: Elkészült már maga a szobor, milyen lett vagy milyen lesz Nefertiti teste?

Havas Bálint: A műnek csak az egyik aspektusa a szobor, kívülről nézve talán fontosabbak a kérdések, amelyeket ez a terv felvet, vagyis, hogy hogyan képzeli valaki 2003-ban Budapesten, hogy ő egy háromezer évvel ezelőtti szoborhoz hozzászól. A napokban érkezik meg Berlinből a Nefertiti-fej hiteles másolata, és szobrászati szempontból eléggé rendhagyó módon felülről, a fejtől épül majd föl a mi szobrunk. De tudatosan olyan technikát választottunk, hogy a legutolsó pillanatig változtatni lehessen a végeredményen.

papirusz: Mind a ketten festőszakon végeztetek a főiskolán, hogyan fordultatok mégis a szobrászat felé, és hogy alakult meg a Kis Varsó?

Gálik András: A főiskolán csak látásból ismertük egymást, Varsóban, egy nyári főiskolai művésztelepen ismerkedtünk meg közelebbről. Ezt a művésztelepet ’91-ben Maurer Dóra, akinek az osztályába jártam (Havas Bálint Károlyi Zsigmondhoz járt), valamint Ryszard Winiarski szervezték meg, mint a nem-hivatalos hálózat régi harcostársai. A következő évben aztán már mi vettük fel a kapcsolatot Winiarskival, és mi szerveztük meg a művésztelepet. Egy Varsó melletti kúrián, kellemes vidéki környezetben laktunk. Állandóan bejártunk Varsóba. Isteni volt.

Havas Bálint

Havas Bálint: Foglalkoztunk festészeti munkákkal, de mindig is vonzódtunk a szobrászathoz. A mi munkáinkra jellemző, hogy képi jelenségek kapnak szobrászati, háromdimenziós megformálást.

Gálik András: Azért azt is figyelembe kell venni, hogy akár három évvel ezelőtt is egyfajta kritikának számított, ha egy kortárs képzőművész bronzszobrot készített.

papirusz: A frankfurti Manifestára elkészítettétek az Az utolsó biennálé emlékművé-t, amely szobor egyfajta leszámolás a művészeti intézményrendszerrel és ezzel a fajta kiállítási formával. Most mégis ti képviselitek Magyarországot az egyik legnagyobb biennálén, a velencein. Nevezhetjük ezt opportunizmusnak, hiszen ez most egy kicsit olyan, mintha ti most hivatalos művészek lennétek?

Gálik András: Ez persze nekünk is kérdés, de nem morális alapon, vagyis nem nevezném opportunistának magunkat. Különben is, a hivatalosság kontra nem-hivatalosság eléggé lokális probléma.

Havas Bálint: Mi elsősorban magunkat képviseljük. Azért, mert a magyar pavilonban idén mi állítunk ki, nem jelenti azt, hogy hivatalos művészek lennénk. A magyar pavilon kulturális külképviseleti intézmény, állami reprezentációs helyszín. Más kérdés, hogy állami reprezentációra nemzetközi szinten senki nem is kíváncsi - talán ezért is választották ki a Kis Varsót. A Nefertiti teste ugyanis önálló kulturális teljesítmény, ami azért természetesen kötődik Budapesthez, hiszen mi itt élünk. Másrészről jelenleg úgy tűnik, hogy sikerült a kezünkbe venni a dolgokat, mintegy sikerült legyőzni a gravitációt, amit ez a hivatalos, halott struktúra jelent.

Gálik András: Az sem igaz, hogy a Kis Varsó underground intézmény lenne, már a korábbi dolgaink, vagy például a Hajós utcai kiállítóterem és A hét műtárgya beszélgetéssorozat sem arról szólt, hogy ez szubkultúra lenne. Soha nem is használtuk ezt a szót, sem azt, hogy underground vagy alternatív. A Kis Varsó azért jött létre, mert nekünk ez volt az igényünk.

Gálik András

Petrányi Zsolt: A Kis Varsó tevékenysége, bár ma Magyarországon alternatív jelzőt kap, mert a nagy intézmények működése mellett más típusú mechanizmust használ, mégsem alternatív a szó nemzetközi értelmében. Az, amit a Kis Varsó csinált a Hajós utcában, Berlinből nézve egy a sok közül, csak Magyarországon számít egyedinek. A velencei szereplés ugyanilyen: itthonról úgy ítéljük meg, hogy ez most már a Kis Varsó „akadémizmusa”, holott ez töretlen folyamat.

papirusz: Elég tudatosan is akartok kapcsolatot teremteni a nyilvánossággal. Ennek kiváló helyszíne lehet a Divatcsarnok, amit a Biennálé megkezdéséig használhattok. Milyen programokat terveztek ide?

Havas Bálint: Olyan beszélgetéseket szeretnénk szervezni, melyeken a budapesti művészeti világ szereplőinek és a laikus érdeklődőknek lehetőségük nyílik arra, hogy elbeszélgessenek más nemzeti pavilonokban, illetve a központi kiállításon résztvevő művészekkel és kurátorokkal. Szeretnénk, ha az emberek többet megtudnának arról a közegről, amelyben ki fogunk állítani, illetve a saját hátországunk, az itteni helyzet közvetítése is fontos számunkra.

Kapcsolódó írásunk: Nefertiti teste

 
A Kis Varsó szervezésében minden szerdán és pénteken Monitor címmel magyar kurátorok beszélgetnek a 2003-as Velencei Biennálé részvevőivel.

A Monitor áprilisi vendégei:
25-én pénteken a Szerbia-Montenegró-i pavilon kiállítója, Milica Tomić,
30-án szerdán a horvát pavilon kurátora, Leonida Kovač és Uta-Meta Bauer a 2004-es berlini biennálé kurátora.
A beszélgetések helyszíne az egykori Divatcsarnok
(VI. Budapest, Paulay Ede utca 54.)

További információk:
www.pavilon2003.hu