Az Evita és a Moulin Rouge után ismét valódi musical került filmszalagra. Zenés-táncos játékot sokféleképpen lehet vászonra álmodni. Az egyik lehetőség a hangosfilm készítés kezdete óta elfogadott gyakorlat: színházi előadáson vagy színházzá alakított stúdióban rögzíteni nagyjából egy az egyben a művet, tulajdonképpen ez történt a Hegedűs a háztetőn filmváltozatával.

A másik: egy zenés darab átdolgozása filmre, maximálisan figyelembe véve mindkét műfaj kritériumait. Ebben az egyik kitűnő példa Milos Forman Hairje. Rob Marshall koreográfus, aki rendezőként is jegyzi a Chicagót, azt a bravúrt "követte el" - mint mondja: sokat is dolgozott rajta -, hogy a színházat valósággá tágította. A néző tehát egyszerre élvezi a történet stilizáltságát, álomvilágát és realitását.

A vérszegény színmű, amelyen a Chicago librettója alapul, majdnem igaz történet, egy bűnügyi riporter sztorija. Nagyon leegyszerűsítve: az 1920-as években az emancipációs offenzívában jól haladó hölgyek fegyverrel intézték el a családi vitákat, a puskák és pisztolyok városában. (Volt magyar példa is, igaz, itt arzénnel dolgoztak az asszonyok, az egyik alföldi faluban erősen megnőtt a férfihalandóság.) A szenzációhajhász sajtómunkások pedig hőstetté, társadalmi küzdelemmé transzformálták a kriminális eseteket.

Ezt az alaptörténetet dolgozta föl az összeszokott szerzőpáros, John Kander és Fred Ebb, akiknek nem sokkal előbb hozott komoly sikert a Kabaré színpadon, majd Liza Minellivel a főszerepben filmen. A Chicago színpadi diadalában a Broadway-n egy harmadik alkotó is osztozott, Bob Fosse koreográfus. A produkciót 1996-ban felújították, az igazságszolgáltatásban tetten érhető korrupciós motívumokat még megerősítették, a bulvársajtó gátlástalan voltát szintén.

Már a rendszerváltás előtt műsorára tűzte a Chicagót Fővárosi Operettszínház, Galambos Erzsivel és Felföldi Anikóval a női főszerepekben, az előadásnak - nyilván a bemutathatóság érdekében - volt némi antikapitalista jellege. A Nagymező utcainál nyersebb és hitelesebb változatot játszott a szolnoki társulat. S ahogy a színművészeti főiskolán újra meg újra lecke, azaz vizsgadarab a Chicago, a hazai színházak a siker reményében veszik elő időről időre a musicalt.

József Attila Színház néhány évvel ezelőtti bemutatója csupán azért maradt emlékezetes, mert abban Galambos Erzsi is játszott, azonban sem Roxie-t, sem Velmát nem alakította, hanem Morton mamaként egy tolókocsiból osztogatta utasításait. 2001-ben a Madách Színház premierjét fokozott várakozás előzte meg, Roxie Hart szerepében Malek Andrea tért volna vissza Bécsből a hazai musicalszínpadokra. A feltételes mód maradt.

A Broadway-repríz idején már két éve a Miramax Films birtokában volt a megfilmesítés joga. A forgalmazó (UIP-Dunafilm) közlését azért véljük szükségesnek közölni, mert a Chicago minden kockájáról sugárzik, hogy fantasztikus mennyiségű és minőségű munkát fektettek a produkcióba. Izzadtságszagról persze szó sincs, bár a tempó szédítő. Javaslom megfogadni kolléganőm javaslatát, hogy a musical szakos színi tanoncok kollektív mozilátogatását szervezze meg oktatási intézményük. Hozzáteszem: az opera-szakosoknak is épülésükre válna a film.

A Chicago hősnője a filmen Roxie Hart, a nagyravágyás és a határtalan butaság megtestesítője. Renée Zellweger alakításában ráismerhetünk kortársainkra, azokra a lányokra, asszonyokra, akiket jobbára ösztönük és nem az eszük vezérel, így ebben a macsó világban mégis többször nyernek, mint veszítenek. Zellweger pompásan táncol és énekel, mint mindegyik szereplő, nem hiába tartott a szereplőválogatás és az előkészület olyan sokáig.

Queen Latifah-ról (Morton mama) pedig meg nem mondaná a tájékozatlan mozinéző, hogy egy rapénekesnőt lát, olyan hiteles színészi eszközökkel dolgozik. A kifinomult színészek viszont, elsősorban Catherine Zeta-Jones (Velma Kelly), a Billy Flynnt játszó Richard Gere, vagy az Amos Hartot megformáló John C. Reilly profi musicaljátékosként tűnnek föl a vásznon.

A zenei anyag minősége kifogástalan, a film angol nyelvű, ahogy kell. A feliratok készítői sajnos vegyítették a magyar élő, színpadi változat - a prozódia miatt megalkuvásokra kénytelen - szövegét a librettó nyersfordításával. Ám a feliratokra nem szükséges, sőt jobb nem figyelni.

www.uipduna.hu