Lóránt Zsuzsa: A ház asszonya
(alabástrom, 2001)

S akkor ő máris nekilát, és viszi a szobrokat: jól mutatnának a könyvespolcon,de jó lehet csak úgy tenyérbe zárni, simogatni sima felületüket. Mert az alabástrom, ha nem faragnak belőle törékeny nőalakot, csupán simára csiszolják, akkor is minden érzékszervünk számára a nőt testesíti meg, ám Báron szerint az örök fiatalságot is. Lehet, hogy a megőrizhető ifjúság varázsereje is ott rejlik a fényt delejesre szűrő, a márványt felülmúló gipszkristályok rácsszerkezetében? Csoda-e, ha a kritikus a bűnbeesést is vállalva el akarja lopni magának?

Meggyőződésem, hogy a legszigorúbb ítész szerint is bocsánatos bűn lenne Bároné. Mert ezek az apró, alig megmunkált kövek, amelyeknek áttetsző ragyogását tökéletesen érvényesülni hagyta alkotójuk, nemcsak őt ejtik bűvöletbe. Lóránt Zsuzsa alabástromból kibontott alakjai, ahogy áttűnik rajtuk a fény, oly légiesek, hogy azon sem lepődnénk meg, ha önálló életre kelve egyszer csak lebegni, szállni kezdenének. Ám a posztamensekre helyezett üveg megakadályozza őket a repülésben, miként a kritikust a szobrocskák eltulajdonításában. Így most is a helyükön vannak, lubickolnak az éles téli fényben a Mai Manó Ház Napfényműtermében, egészen március 30-ig.

Magyar Fotográfusok Háza
Lóránt Zsuzsa: Tíz alabástrom szobor