Bár a világ vezető operaházaiban és fesztiváljain a  direktorok egyetlen centet sem fektettek be kockázatos amerikai börzespekulációkba, most mégis foghatják a fejüket. Ahogy intézményeik költségvetése a tőzsde zuhanásától függjön. Álmukban sem gondolták. Most mégis ez történt. Spekulált helyettük ugyanis legfőbb szponzoruk, a nemzetközi zenei élet legnagyobb mecénása, a hatvanegy éves, kubai születésű amerikai milliárdos, Alberto Vilar. Mégpedig rosszul. ”Az amerikai nagybácsi” - ahogy német és osztrák zenei körökben a zeneimádó milliárdost nevezték – a legutóbbi egy évben elvesztette vagyona egyhatodát, közel másfél milliárd dollárt. Azon vesztett, amin a hetvenes években nyert, a technológiai részvényeken. Vilarral most közösen sirathatja szubvenciójának egy részét a New York-i Metropolitan Opera /40 millió dollár/, a baden-badeni Festspielhaus /2 millió/, a milanói Scala /2 millió/, de a krach érinti a londoni Covent Gardent, Placido Domingo Los Angeles-i operaházát és nem kis mértékben a Salzburgi Ünnepi Játékokat is. Vilar, aki az elmúlt három évben több, mint 250 millió dollárt költött hobbijára, öt év alatt 7 millió dollárt igért a salzburgiaknak, meg öt millió eurót a Kis Fesztiválszinház átépítésére. Az új intendáns, Peter Ruzicka ennek megfelelően impozánsra tervezte első szezonját: parádés szereposztású Don Giovanni, Varázsfuvola és Turandot, valamint Wagner gála Placido Domingóval, nem is szólva az Akárki /Jedermann/ című Hoffmanstahl-darab új előadásáról.
Úgyhogy, ha lehet, fontosabb a pénz, mint valaha. Ám fizetési felszólítást küldeni a „kultúra jótevőjének”, mint valami közönséges adósnak mégsem lehet. Legföljebb csak elmélkedni azon: vajon hol kellene meghúzni a határát a büdzsében az állami- és a magánmecenatúra arányána? Bár vannak, - mint például  Franz Xaver Ohnesorg, a Berlini Fiharmonikusok intendánsa - akik bíznak Alberto Vilar „talpraállásában”, azt már mindenki érzi zenei berkekben, hogy az aranykornak vége. Ha Vilar feladja, akkor még egy ilyen „bolondot” nehéz lesz helyette találni.