A Jelenkor kiadónál már második kiadását jegyző Felemás őszi versek Kányádi Sándor új és régi műveit egyaránt magába foglalja. A régi versek - néhány kivételtől eltekintve - nem újraközlések, hanem a költő azon művei, amelyek szemérmességből vagy politikai okokból eddig még nem jelentek meg kötetben. Kányádi több interjúban is kiemelte, hogy rendetlensége, feledékenysége miatt is maradtak ki írásai korábbi gyűjteményes munkáiból. Ezen okok magyarázzák, hogy 1953-as költemény éppúgy olvasható ebben a kötetben, mint 2001-es keltezésű. A versélvezőket, persze, aligha a számok ejtik rabul, a valódi varázslat a szavakban rejlik.
A felemás korban felemás éneket zengő Kányádi ezekben az írásokban is továbbörökíti eddigi, egész életművét meghatározó motívumait. Az édesapához intézett, most már befejezettnek mondható siratóének; a természeti képekkel láttatott emberi cselekvéstengerek apró hullámverései; kedves lovának, Öregnek az elpusztulásán keresztül bemutatott életalkony mind-mind ezen régi motívumok újjáéledései.
Kányádi Sándor a Pozsonyi Pagonyban
dedikál (fotó: Dobó László)
A közérthetőséget és világos fogalmazást mindig szem előtt tartó Kányádi a központozás elhagyásával valós szabadságot ad az olvasó kezébe, hiszen az írásjelek szinte tökéletes kiiktatásával megszűnnek az értelmezhetőség korlátai.
A kötetben utolsóként szereplő, poémaként jegyzett költemény, a Sörény és koponya húsz évig feküdt befejezetlenül Kányádi Sándor íróasztalán, nagy adósságot tudott le ezzel a verssel. A hetedik ikszet már elhagyó költő többször nyilatkozta: ha megírom, meghalok. Megírta.
Az Alkalmi halhatatlanság sorai azonban fülünkben csengenek:
én előhúzok egy frissiben írt vagy már régóta fiókban avasodó verset
bizonyságul hogy élek éldegélek írok írogatok
Ezeket a sorokat jóleső fejbólintással nyugtázva már csak azt remélhetjük, hogy még rengeteg porosodó, avasodó vers, verstöredék kerül elő a költő legendás asztalfiókjából.
Kányádi Sándor: Felemás őszi versek, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002. 1500 Ft (163 oldal)