Az előadás a levegővel és a nehézségi erővel, ezen túl később az előadó saját személyével folytatott harc, melyet a bakizás, a hibázás lehetőségének állandó jelenléte tesz igazán emberivé és szórakoztatóvá. Az előadás első részében a művész hadakozik a lehetetlennek látszó feladattal: le kell küzdeni minden fizikai akadályt. Később azonban, ahogy a történet során egyre többet tudunk meg róla, mindinkább az az érzésünk támad, hogy valójában itt egy, az önmegvalósításért, a kifejezésért és saját identitásának megtalálásáért viaskodó tehetséges, ám felfedezésre váró művésszel állunk szemben. Ezt mutatják az előadás azon elemei, melyekben különböző női ruhákat és pózokat öltve áll a tükör előtt, és elmúlt korok primadonnáit idéző mozdulatokat próbál elsajátítani. A cirkuszi atmoszférát ezzel együtt sikerült megteremtenie, hiszen az előadás csekély számú gyerek nézői - tudtuk, jó helyen vannak, nem tévedtek el - mindezt igen viccesnek találták.

A produkció címe: Ascenseur/Lift, utal az előadásban egyenlő százalékban jelen lévő vertikális mozgásirányokra is. A Lift a zsonglőrködés tudományának elsajátításáról, kudarcairól és örömeiről szól. Egy művész mindennapi életét mutatja be időrendi sorrendben, humorral és bánattal. Egyetlen vágya, hogy leküzdje a fizika törvényeit - ésszerűtlenül, hiszen a dolgok azok rendje és módja szerint visszakerülnek a rendeltetési helyükre. A labda leesik a földre, a papírtörlő-kendő elgurul, a gumifotel repül, majd landol a földön. Ahogy a valóságban. A filmekben persze minden máshogy történik, mint az életben. Ott lehet szárnyalni és lebegni a föld felett, ott dobálhat bárkit és bármit, az akár ott is maradhat.  A Mátrix című filmből, valamint John Woo amerikai rendező néhány legutóbbi alkotásából ismert küzdő jelenetek újfajta, háromdimenziós képi megvalósítása visszacseng az előadásban, az előadó legtitkosabb vágyait testesíti meg, rengeteg humorral, filmen.

A video és filmrészletek, valamint a díszlet révén az előadás átlényegül, s már nem tudjuk, mi a valóság és mi a látszat. A paraván mögött történő események lehetnek a valóság, de lehetnek a képzeletet közvetítő video képsorai is. Már-már kezdenénk hinni a csodákban, amikor egy-egy humoros és ötletes húzással Philippe Menard kedvesen tántorít el ettől. Amikor buzogányokat, gumifoteleket, majd egy hűtőt juttat a levegőbe, azok néhány másodpercre ott maradnak, majd a következő pillanatban az utóbbit üdvözöljük viszont, méltatlankodva lapítja ki a vele tréfát űző illetőt. Felfedi ugyan előttünk a zsonglőr és tárgyának intim viszonyát, sejteti, hogy talán képes a lehetetlenre, ám a megoldás mind az ő, mind a néző számára ismeretlen marad. Az egyensúlykeresés olykor-olykor esetlen, de kitartó próbálkozásai magával ragadnak mindenkit, és szurkolunk, bárcsak sikerülne neki.