Forpsi

Állások, állások Magyarországon, álláskeresés, jobs

Fesztivál.hu

Port80.hu

Mp3Heaven.hu




Legyen a Papirusz.hu a Kezdőlapja! Tegye be lapunkat a Kedvencek közé!
Hollywood ajtaján kopogtatva (Archívum)
Magyar Filmhét Los Angeles-ben
Szerző: I-Web.hu
2002. október 16. 11:14


A magyar filmek amerikai megismertetésére húsz rendező, producer és egy színésznő, Tóth Ildikó utazik a tengerentúlra. A Los Angeles-i Magyar Filmhéttel, Kántor László producer, az Új Budapest Filmstúdió vezetője megfogalmazása szerint "kisebb magyar dömpinggel látjuk el a film fővárosát, cserébe az itthon látható amerikai filmözönért".

A rendezvény házigazdája Gáti Kati színésznő, ő mutatja be a vetítések után az alkotókat, s ő beszélget a rendezőkkel. A magyar filmek az utóbbi időben nagy sikerrel szerepeltek a különféle nemzetközi filmfesztiválokon. A Magyar Filmhét célja, hogy erősítséke a magyar alkotók és az amerikai forgalmazók, producerek, kritikusok közti párbeszédet, illetve növeljéka  magyar filmek nemzetközi ismertségét.

Laemmle Theatre-Music Hall
A filmhetet
a Los Angeles-i magyar főkonzul, Kerék-Bárczy Szabolcs nyitja meg, a díszbemutatón Pálfi György Hukkle című alkotását vetítik. A helyszín a Beverly Hills-i, 250 férőhelyes, elegáns Laemmle Theatre - Music Hall. A Los Angeles-i Magyar Filmhét összköltségvetése 17 millió forint.





A vetítési program:

november 20., szerda
19.30

Péterffy Zsófia: Kalózok szeretője
Péterffy Zsófia
: Kalózok szeretője (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál: nagydíj; Retina 2002 Nemzetközi Rövidfilm és Videófesztivál: fődíj; 59. Velencei Filmfesztivál: a legjobb európai rövidfilm)
Pálfi György: Hukkle (33. Magyar Filmszemle: a legjobb első film díja és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz díja; Donostia San Sebastian-i Nemzetközi Film Fesztivál: a zsűri különdíja; Magyarország nevezése az Oscar-díjért a legjobb nem angol nyelvű film kategóriában)

november 21., csütörtök
18.00
Mészáros Péter: Eső után (Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál: a legjobb rövidfilm Arany Pálma-díja)
Fekete Ibolya: Chico (33. Magyar Filmszemle: fődíj és a legjobb vágó díja; Karlovy Vary: a legjobb rendezés és az ökumenikus zsűri díja)
20.00
Péterffy Zsófia: Kalózok szeretője
Gulyás Gyula: Fény hull arcodra (33. Magyar Filmszemle: rendezői látványdíj; Karlovy Vary-ban versenyben)

november 22., péntek
18.00
Péterffy Zsófia: Kalózok szeretője
Mundruczó Kornél: Szép napok (33. Magyar Filmszemle: legjobb epizódszínésznő-, a külföldi kritikusok Gene Moskowitz- és a zsűri különdíja; Locarnói Ezüst leopárd-díj)
20.00
Mészáros Péter: Eső után
Dettre Gábor: Felhő a Gangesz felett (Európa-díjra nevezve)

november 23., szombat
16.00
Pálfi György: Hukkle
18.00
Mészáros Péter: Eső után
Gárdos Péter: Az utolsó blues (33. Magyar Filmszemle: a legjobb operatőr díja)
20.00
Péterffy Zsófia: Kalózok szeretője
Herendi Gábor: Valami Amerika

november 24., vasárnap
16.00
Kamondi Zoltán: Kísértések (33. Magyar Filmszemle: a legjobb rendező-, a legjobb operatőr- és a legjobb színész díja; Várna: különdíj)
18.00
Miklauzic Bence: Ébrenjárók (33. Magyar Filmszemle: az elsőfilmes forgatókönyv- és a legjobb férfi alakítás díja)
20.00
Bereményi Géza: Hídember

 
 
Jelenleg 3 olvasó böngészik a Papiruszon


Képes apróhirdetés ingyen | Nemzetközi hirdetés | Fesztivál, rendezvény

Legyen a WEBSZIGET.COM a Kezdõlapja!
PORT80.HU :: Magyarország Legtutibb Kezdolapja! :o)
MP3Heaven.hu :.:.::. Zene, MP3 & Partyzine q-_-p
Fesztivál.hu - A magyarországi fesztiválok gyujtoportálja
Tourinfo.hu - Magyarország Vezeto Turisztikai Portálja
SzuperPiac.hu - A képes hirdetések helye!
.: Papirusz.hu :. Kulturális Portál
Mindentudó.net :: Az optimális döntés lehetosége!
Hirdessen Nálunk! Tekintse meg médiaajánlatunkat!
Impresszum
Ha kérdése van, írjon nekünk!