Rácz Zsuzsától ugyanakkor senki sem vitathatja el, hogy van magánélete, ami bizonyára nem sokban különbözik egy átlagos harmincéves, független pesti lány viszontagságaitól, tehát ezen nem fognak az elemz?k marakodni egymással. Ugyanakkor az írón? - saját bevallása szerint is - lekt?rt alkotott, a lekt?röket pedig a kritikusok nem szokták analizálni. Feltehet?en azért, mert a kommersz irodalmat jórészt a példányszám min?síti, hiába a kiváló szerkezet és nyelvezet, ha nem veszi senki - lekt?rként tehát nem állja meg a helyét. Vagy ha csapnivaló, akkor senki sem ajánlja barátainak, nem veszi meg a rokonoknak karácsonyra, az eladott kötetek száma elenyész? marad. Ha egy könyv a hetedik kiadásánál tart, akkor olyan nagy baj nem lehet vele.
Azért mégis érdemes "Terézanyut", ahogy a köznyelv hívja a kötetet, elemezgetni egy kicsit, már csak azért is, mert hátha mégis megfejthet? a népszer?sége. Ha létezik ilyen kategória, márpedig az elmúlt években észrevétlenül kialakult, a Terézanyut a Bridget Jones-típusú munkák (Nick Horny, Sálinger Richárd stb.) csoportjába sorolhatjuk, és ezért az írón? sem haragudhat meg, hiszen maga is legalább harmincoldalanként említést tesz a kategória közimádatnak örvend? klasszikusáról. A hasonlóságok (kor, hányattatások a karriert és a magánéletet illet?n, önirónia) mellett számos különbséget fedezhetünk fel.
Ott, Bridget Jones életében, létezik kiszemelt, ideális, meghódítandó férfi, itt csak férfitársadalom van, annak változatos egyedeivel, akik közül végül is egyik sem áll közelebb, sem távolabb a f?h?s Kéki Katától, mint bárki más. A Terézanyunak nincs eleje, közepe, vége, ily módon nem szokványos regény, hanem gyötrelmek és örömök tömkelege, melyek tetszés szerinti sorrendben olvashatók, hiszen h?sünk láthatóan nem tanul és nem fejl?dik a kudarcok hatására sem. Ugyanazokkal az illúziókkal és prekoncepciókkal megy el minden állásinterjúra és randevúra, mindegyiknek hasonló a vége, méghozzá alig pár oldalon belül.
Ha happy end lenne a vége, márpedig a lekt?röknek általában az, akkor elhihetné a - bizonyára többségében huszonéves vagy harmincas n? - olvasó, hogy bajára van megoldás, számára is létezik egy kijelölt tökéletes férfi, egy anyagilag és szakmailag egyaránt kielégít? állás, de Terézanyu egészen mást sugall. Nevezetesen azt, hogy nincs megoldás, az apró örömöket éljük át minél intenzívebben, mert gyorsan elillannak, a gyötrelmek ellen pedig vértezzük fel magunkat az irónia páncéljával. Kéki Kata nem hajlandó kompromisszumot kötni, kétszáz oldal után biztosak lehetünk abban, hogy nem létezik számára elfogadható munkahely, és a már az elején kirúgott, de végig jelenlév? Marci is inkább kivívhatja az olvasó rokonszenvét, mint Kata, aki legalábbis nem ad kielégít? magyarázatot Marcival való szakításáról. Persze ha Marci megmarad már az elején, akkor nincs Terézanyu, ha pedig a végén mégiscsak egymásra találnak, akkor bizonyára más lett volna Rácz Zsuzsa szándéka e kötettel.
A szerepl?k (Miki, az öcs, barátn?k, barátok) verg?dése és kiszolgáltatottsága ellenére a Terézanyu vidám olvasmány, köszönhet?en a szerz? kiváló megfigyel?képességének és humorának. Néha egészen alapvet? dolgokról van szó, mint például arról, hogy a próbafülkében mindenki torzszülött, és a titkárn? hanghordozásából azonnal megfejthet?, hogy a nagyf?nök kíván-e velünk beszélni egyáltalán. Legmókásabbak mégiscsak azok a jelenetek, melyekben bizonyára keveredik a valóság és a képzelet: feltételezhet?, hogy Kata/Zsuzsa nem terített le egy asszisztensn?t a tárgyalóban és lépett le a fikusszal, de a képzelt jelenet mulatságos leírása jól oldja a kudarcos állá sinterjú okozta feszültséget.
Kata/Zsuzsáról volt szó, és ez nem véletlen. Ha valakinek kétsége lett volna afel?l, hogy a kett? egy és ugyanaz, akkor meggy?zheti a tény, hogy a Terézanyu-könyv folyamatosan készül, íródik Kéki Kata által Rácz Zsuzsa Terézanyujának nagyjából a felét?l.
Rácz Zsuzsa: Állítástok meg Terézanyut! (Bestline/Édesvíz Kiadó, 2002)
