Udvaros Dorottya

A m? színtere Velence, az id?pont 1871, a téma az állami megrendelés a keresztényeknek a törökök feletti gy?zedelmét dics?ít? lepantói csata megfestére. A magát felvilágosultnak látó despota velencei dózse ezúttal azonban nem Tizianót kéri fel, hanem az öntörvény?, elhanyagoltságában és kényszer?en férfias all?rjeivel együtt is minden mozdulatában és gesztusában n?nem? fest?t, magyar színpadon Udvaros Dorottyát. S nem is az Elégia a Lepantói-csata emlékére cím? festmény készül el ilyetén módon, hanem egy olyan kép, amely háborús borzalmakat, eltorzult emberi arcokat, megcsonkított testrészeket, tengeri csatát ábrázol.

Udvaros Dorottya és Gálffi László

A rendez?, Mácsai Pál talán az egyetlen hiteles megoldást választja, és nem mutatja meg a m?vet. Csak a m?vészn? és modelljei párbeszédének lehetünk tanúi. Beszélget?társai koldusok, az orvosi csodának számító, nyitott beleit mutogató túlél? katona, valamint a dózse héroszi igénnyel fellép?, ugyanakkor egyfolytában keze finomságát ecsetel? öccse. Megjelenik a színen a dózse, a szerelmi kalandorként a fest?n? nagy riválisának számító kritikusn?, és Velence joviális fest?je, a méltatlan szeret?. Igazi karakterek.

Gálffi László a szépért mint olyanért általában, de különösen saját zakójáért rajongó dózse, akinek inog a hatalma, aki gyáva, aki az els? egyházi nyomásra bebörtönözteti az autonóm m?vészt, de akinek valahol legbelül azért mégis van érzéke a min?séghez - mind a felkérés odaítélésekor, mind a tanácsadó és szeret? megválasztásakor. Kerekes Viktóriának kés? reneszánsz ruhakölteményével, a kell?en csíp?, intellektuális és hideg modor megválasztásával könnyebb a helyzete. Egyben kisebb a játéka és a játéktere.

A n?ként vagy ideológiailag riválisnak tekintett, de min?ségérzék birtokában m?vészként elismert fest?n? viszi az el?adást. A szerelmest?l az elvei mellett minden körülmények között kiálló emberen át a humorát és szókimondását a teljes megalázottságban is meg?rz? n?ig mindent kell tudnia a szerepl?nek - és mindent tud Udvaros Dorottya. A darabbeli kritikusn? a végén kicsit segít neki. Elmondja ?szinte véleményét a ?nagy m?? megfestésére másodjára felkért szeret? alkotásáról. Több kellett volna a sárgából? Vagy a pirosból? Vagy a kett? elegyéb?l? Sok lett a narancssárgából - is.

Az esztéta hozatja ki a börtönb?l a m?vészt: mai szakzsargonnal önnön fontosságát hangsúlyozandó megideologizálja a heroizmust. Kiállítják a festményt, a túlél? orvosi csoda tárlatot vezet a kritikusn? szavaival, elsöpr? a siker. A fest? szinte összeomlik. Aztán ott marad egy percre egyedül a teremben, és meglátja, ahogy él és dolgozik a m?.

www.madachkamara.hu

Howard Barker:
Jelenetek egy kivégzésb?l

Honti György, Pikali Gerda és Udvaros Dorottya

Rendezte: Mácsai Pál. Fordította: Julián Ria. Díszlet-jelmez: Füzér Anni. Zene: Melis László Versek: Váradi Szabolcs. Dramaturg: Guelmino Sándor.
Anna Galactia, velencei fest?n?: Udvaros Dorottya
Carpeta, velencei fest?: Rátóti Zoltán
Urgentino, a velencei dózse: Gálffi László
Suffici, tengernagy: Dunai Tamás
Ostensibile, püspök: Végvári Tamás
Rivera, kritikusn?: Kerekes Viktória
Supporta, Galactia lánya: Pikali Gerda
Prodo, ember nyílvessz?vel a fejében: Sz?cs Gábor
Sordo, velencei fest?: Lesznek Tibor
Kórus: munkások, matrózok, hivatalos személy, apáca, börtön?r,
Ember a szomszéd cellából: Bíró Kriszta, Crespo Rodrigo, Honti György