Nagy divatházak és filmsztárok megállapodást szoktak kötni, hogy a valamely ünnepi fesztiválmegnyitóra kölcsönadott ruhából csak egyetlen példány készül, és a pompás toalett kés?bb sem lehet akárkié. Elvégre amit Sharon Stone viselt, az kiábrándítóan nézne ki Mrs. XY-on. Egy repertoáropera azonban nem járhat el a produkcióival hasonlóképp, a premier szereposztást kénytelen megkett?zni, hiszen betegség miatt el?adás nem maradhat el. Foglalkoztatási okokból gyakran még harmadik, olykor negyedik szerepl?garnitúrát is bevetnek.

Az el?vigyázatosság és a pedagógia egyaránt szerepet játszott abban, hogy a Magyar Állami Operaház idei els? bemutatóját, Verdi Macbethjét is hármas felállásban játssza. Az októberi el?adássorozat zárásaképp mutatkozott be (szombaton) a zenedráma n?i f?szerepében Rálik Szilvia. A fiatal, remek megjelenés? szoprán ma a hazai operajátszás favoritja - e fogalom minden el?nyével és hátrányával együtt. Tavaly a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol karrierje elindult, Szokolay Sándor Vérnász cím? m?vében a Menyasszonyt játszotta. Majd Budapesten a Falstaff Alice Fordjaként mutatkozott be, a Tavaszi Fesztiválon pedig Poulenc A karmeliták beszélgetései cím? kompozíciójának Mere Marie-ját énekelte, meglep?en biztos stílusérzékkel, átszellemülten.

Jó benyomásokat keltett a Vérnászban is - látszott, hogy egy koncepciózus rendez? (Kovalik Balázs) vezetésével intenzív színpadi jelenlétre képes. A Falstaff Alice-a nem volt ilyen elmélyült alakítás. Zenei téren a Poulenc szólam mutatta meg legjobban felkészültségét, ambícióit. Ám meglepetést keltett, hogy rábízták, és ? elvállalta a Lady Macbeth szerepét. Igaz, Rálik szopránja er?teljesen szól, könnyedén áténekli a vastagabb hangszerelés? részeket is, de a hang világosabb és karcsúbb, mint ahogy azt a h?sn? zenei karaktere kívánja.

Rálik Szilvia

Rálik maga is tanított hangképzést, tehát "óvatos duhaj", nem er?ltet sötét tónusokat a mélyebb regiszterben, és okosan gazdálkodik az energiájával. A szerepformálásba belead "apait-anyait", mégsem tigris, csupán vadmacska - ez csak részben kor és gyakorlat kérdése, inkább alkati sajátosság. A múló évek és a gyakorlat kés?bb rácáfolhat erre az állításra. Addig azonban a színháznak az a dolga, hogy megóvja az énekesn?t a fölösleges túlterhelést?l.

Várnai Péter, a Magyar Hírlap jó emlékezet? kritikusa a hatvanas-hetvenes években nem sz?nt meg ostorozni az Operát: felel?tlenség, hogy a lírai szoprán adottságú Tokody Ilonára drámai szerepeket osztanak. Tokody pályája csúcsán már elég bölcs volt, hogy fölismerje saját korlátait. Megjegyzend?: egyazon, Berdál Valéria nevéhez köt?d? szegedi m?helyben nevelkedett mindkét énekesn?.
A címszerepet Massányi Viktorra bízták, ez a hangszínt és a játékkészséget tekintve is tévedésnek bizonyult. Banquo jelmezét Kováts Kolos meglehet?sen kedvetlenül viselte, Macdufföt Csák József szólaltatta meg. Kicsi, de jelent?s szerepben, Malcolmként lépett színre Kovácsházi István. Megjelenésekor fölszikrázott az a feszültség, amelynek jelen kell lennie Henning Brokchaus elképzelésében.

A német rendez? koncepciója nem aktualizálja a hatalom mániákusainak drámáját, és nem helyezi konkrét környezetbe sem. De nem is emeli olyan vízióvá, amely bonyolult képzettársításokat követelne. A Macbethnek, mint operának ez a verzió egyik m?köd?képes változata, ha elég odaadással és stilizációval közelítenek hozzá. Hiszen a zenei anyag szerkezete a változás stációját jelzi. Megmarad a kórus (az Operaház énekkara az átlagosnál jobban készült föl az el?adásra), az arctalan, de er?t képvisel? sokaság fontos funkciója.

A h?sök már nem valamilyen ismert operaszínpadi típust idéznek, mindegyiküknek más a végzete. Erkölcs és erkölcstelenség, h?ség és árulás dimenziói között mozognak, Jozef Svoboda elmosódott kontúrú színpadképei, Naná Cecchi többjelentés? ruhái jelölik ki számukra a lehet?ségek terét. Távoli századok, messzi kultúrák rétegz?dnek egymásra - érdemes ?ket újra felfedezni.

http://www.opera.hu/site.php?page=darab2&k=bemutato&id=5