A Polar Alapítvány két vezet?je, Kertész Judit és Papp Éva a skandináv és a finn irodalom magyar megjelentetésére szakosodott. Iselin C. Hermann frissen napvilágot látott kötete, az Expressz ajánlott! a 20. kiadványuk. Ez a dán írón? els? könyve - így vett részt az Európában egyedülálló rendezvényen, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében megrendezett els?könyvesek találkozóján. Els?köteteseket ritkán övezi ekkori figyelem, s ez különösen elmondható Iselin C. Hermannról, akinek a bemutatkozó regénye már 14 nyelven jelent meg. A magyar kiadás a 15. Igaz, azóta már nem els?kötetes, hiszen írt egy újabb regényt és mesekönyveket is, ám az els? regény még mindig a figyelem középpontjában áll. Mint most Magyarországon.

Az Expressz ajánlott! izzó szenvedély? levélregény, egy modern dán lányról szól, aki meglátja egy középkorú fest? képét, s annyira a hatalmába keríti, hogy ír neki egy lapot. A fest? válaszol - így indul kett?jük kapcsolata. Kapcsolata? Ez a két ember ugyanis nem találkozik. Úgy alakul ki fergeteges szerelem köztük, hogy elképzelik egymást. Eltelik 19 hónap, amikor a n? már nagyon szeretne találkozni szerelmével, s fölhívja ?t - azt viszont nem árulom el, mi történik a végén. A lényeg a szenvedély, a szerelem születése. Amikor az ember válaszokat vár, s ez annyira kitölti az életét, hogy másra se tud gondolni. Nem is maga a levélregény teszi olyannyira izgalmassá ezt a könyvet, hanem a vágyakozás, amely süt a lapjaiból. Nem tudjuk ugyanis, hogyan néz ki a két szerelmes, de olyan kép alakul ki róluk, amilyenek ?k szeretnének lenni. Amilyennek ?k maguk szeretnék a másik szemével látni saját magukat. A levelek alapján úgy gondoljuk, szép, fiatal n?r?l van szó - de mi van akkor, ha id?s és csúnya? Szerepjáték ez, amelyben a szerepl?k önmagukat és egymást is kitalálják. Mint a szerelemben.

Iselin C. Hermann sokszín? egyéniség, akinek sok arca lehet. Miel?tt írni kezdett, már 15 éve szerkeszt?ként dolgozott: a férjével közös kiadójuk nyomdája a ház alagsorában m?ködött, a kiadó a földszinten, a lakásuk az emeleten. De tulajdonképpen nem is szerkeszt?, nem is író akart lenni. Hanem bohóc. Akkoriban éppen Franciaországban élt, s nem vették fel, mondván: bohóc csak férfi lehet, mert ha egy férfi sír, az megható, de ha n? teszi ugyanezt, akkor ? hisztérika. Így aztán akrobata akart lenni, saját bevallása szerint ma, három nagy fiú édesanyjaként is tud kötélen táncolni...

Amikor mindezek után természetes, hogy megkérdezem t?le, miként fogadta a hirtelen jött, hatalmas sikert, ezt feleli: "A lehet? legjobb kritikák jelentek meg az els? könyvemr?l, rengeteget beszéltek róla, különösen, amikor a Frankfurti Könyvvásáron bemutatták. De azért el kell mondanom, hogy Dániában nem fogadták akkora lelkesedéssel. Inkább külföldön lett hatalmas siker. Talán a dán olvasóknak túl franciás volt. Pedig a svédek azt mondják, a dánok az északi franciák. Mégis. Viszont a második regényem fantasztikusan népszer? lett Dániában, igaz, az meg külföldön nem szólt akkorát. Dániában talán azért övezte különleges figyelem, mert Damaszkuszban játszódik, s aktuális problematikát érzékeltet: ha valaki másik kultúrából származik, miként találkozhat a helyi kultúrával, s hol vannak a gyökerei? Dániában aktuális téma a dán és a bevándorlókultúra mássága, egymásra gyakorolt hatása, konfliktusai."

Amikor eszembe jut, hogy bohóc, majd akrobata akart lenni, nem hagyhatom ki a kérdést: vajon írónak tartja-e magát? Némi gondolkodás után jön a válasz: "Tulajdonképpen ha úgy vesszük, író voltam már az el?tt is, miel?tt írtam. Anélkül, hogy tudtam volna. Szerintem sokan vannak, akik valójában írók, anélkül, hogy írnának. Egyszer?en amikor hozzáfogtam az els? könyvemhez, akkor már készen álltam valamire. De tulajdonképpen kínosan érzem magam, ha íróként mutatnak be. Az író Per Olov Enquist, aki szintén itt van a budapesti könyvfesztiválon. Vagy Mario Vargas Llosa, a díszvendég. Én furcsállom, ha íróként kezelnek. Tulajdonképpen játékos vagyok. Játszom, s ett?l boldog vagyok."